Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
A BEAC Sárga teljesítménytúrákat minden év április végén rendezik. Számos betéttáv közül lehet választani, ezen a héten az 50 kilométerest választottuk, de a legnagyobb kihívás a 70 kilométeres menet, amit 18 óra alatt kell leküzdeni. Azt néhány éve teljesítettük, a nem mindennapi élményről szól ez a beszámoló. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
Első próbálkozás
Aznap délután, amikor hazaértünk, megpróbáltam dögfáradtan felidézni azt a 18 órát, ami mögöttünk volt. Ültem az ágy szélén, és úgy éreztem mintha hirtelen valaki víz alá nyomná a fejemet.
Aztán kirántották és a következő kép villant be: széles fennsíkon menetelünk, élesen világít a hold, körülöttünk szelíd hegyek sziluettje, amire fénykígyóként tekeredik fel a fejlámpás túrázók sora.
Megint víz alá merültem, aztán újra kirántottak a hajamnál fogva: nagyon hosszú, jóleső kortyot nyelek épp a vizemből, a Hárs-hegyi emelkedő végén, szétizzadva.
Víz alatt semmibe meredő szemek, aztán levegő: Sanyi olyan ábrázattal eszi a szendvicsét, mint egy halálraítélt a siralomházban, aki az utolsó útjára készül.
Újra víz, pattogó nyomás a fülben, majd utolsó nagy levegővétel: a célban ülünk a budaörsi Nádas sörözőben, ahol nagy örömömben-fáradtságomban kiborítom a sörömet, a fehér hab folyik el a fűben.
Ennyi, mormoltam magam elé, és azzal a lendülettel elaludtam.
Második próbálkozás
Egy 13 órás alvás után újra nekikezdtem a leírásnak. A tavalyi buktát mindenképpen el akartam kerülni, ezért idén mindent máshogy csináltam. Először is nem vettem félvállról a Sárga 70-et, egy ismerősöm tanácsára még masszőrhöz is elmentünk Gabival a rajt előtti este. A késő esti rajt napján sokáig aludtunk, jól beebédeltünk. Új terepfutó cipőmet húztam fel, ami a Hanák Koloson már bizonyított. Kevesebb vizet vittem, kér félliteres palackba töltve, néhány energiazselé is bekerült a zsákba.
Az ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztály 2007 óta szervezi a Sárga teljesítménytúrákat, melyek végig a sárga sáv turistajelzésen haladna Esztergom és Budaörs között. Több táv van, a legnehezebb a 70 (72,5) kilométeres, amin 2290 m szintet kell 18 óra alatt leküzdeni. Különlegessége a túrának, hogy a rajt este 11 és 1 óra között van Esztergomban. A 70-es távon 200-300 induló szokott lenni, a poszt írásakor összesen több mint nyolcszázan indultak a különböző távokon.
Stratégiát váltottunk: az elsők között rajtoltunk el 23 órakor, így az élboly jól meghúzott minket, lendületes kezdést adva. Mivel nem magunkban kószáltunk az utolsók között, nehezebb volt eltévedni is. Az első öt kilométer úgy szaladt el, hogy észre se vettük. Arra eszméltem, hogy a hegymegi fennsíkon megyünk erős tempóban, körülöttünk az éjszakai hegyi panoráma, holdvilágítással. Előttünk és utánunk fejlámpák alkotta fénykígyó tekergett. Annyira jó kedvem volt, hogy fütyörésztem.
Talán nincs még egy teljesítménytúra, ahol ilyen fantasztikus díszletet produkál az éjszaka. El is határoztuk Gabival, hogy jövőre is jövünk, csak ezért a látványért, de nem a hetvenes, hanem a harmincas távra, Pilisvörösvárig. Az igazi egy igazi élvezeti menet lesz. De előbb még túl kellett esnünk a hetvenesen.
Pilisszentlélekig lubickoltunk a holdfényes tájban. A falun átcsattogva felriasztott a menet néhány kutyát, akik maratoni hosszúságút ugathattak, amíg pizsamában kirohanó gazdájuk el nem törte rajtuk a botját. Pilisszentlélek előtt kezdődött a megpróbáltatások sora egy megtermett emelkedővel. Hideg volt, olyan 8-10 fok lehetett, mégis hamar melegem lett, és pólóra vetkőztem.
Ez már az erdei szakasz volt, ösvényeken, szekérutakon haladtunk. Fejünk felett összeborultak a fák, néha olyan volt a fejlámpák fényében, mintha egy hosszú alagútban bandukolnánk. Pilisvörösvárig 5-6 km/órás átlagot tartottunk. Az ellenőrzőpontként is működő Sramli sörözőben sokan kiszálltak. Irigykedve néztem őket, volt eszük, a Sárga 30-at választották.
Frissítésként befaltam egy zseniális hagymás-csalamádés-zsíros kenyeret (az indulóknak járt), valamint kicsit átmasszíroztam a lábfejemet. Teljesen fitt állapotban vágtunk neki a Muflon itató előtti Antónia-árok véget nem érő kaptatójának. Közben bekapcsolt a madarak ébresztője, vidám csicsergésben kerülgettük a decemberi jégtörés miatt kidőlt fákat-villanyoszlopokat. A büfé a végén nyitva volt, mint tavaly, de nem engedtem a csábításnak, hogy legurítsak egy sört. Egy kellemes erdei séta után ugyanis itt várt minket a mumus, ami a tavalyi teljesítést megakadályozta: a Tök-hegy oldalában húzódó bokakifordító ferde ösvény, és az Újlaki-hegy gyilkosan köves emelkedő-lejtője (legalábbis 40 kilométer után már ilyennek tűntek).
Elszánásból ezúttal nem volt hiány, ledaráltuk a nehéz részeket. A Kötők padja melletti ellenőrzőponton ugyanaz a pontőr volt, mint tavaly. Ismét megkérdeztem tőle, miért nevezik így a padot, de ugyanúgy nem tudta. Ezért megkapta házi feladatnak, hogy jövőre nézze meg. Úgyse fogja. (Térképen Költők padja néven is szerepel a hely, de hogy milyen költők üldögélhettek rajta, nem tudom.) Frissítés: a Kötők padja semmi esetre sem Költők padja, ez valóban tévesen szerepel néhány térképen. Cartographia leírás szerint a pihenőhelyet eredetileg a kötőipari turistaszakosztály tagjai állították, innen a név.
Az Újlaki-hegy előtt Gabinál eljött a holtpont: a rosszul meghúzott cipőfűző csúnyán elszorított egy eret a jobb rüsztjén, ezért a feladáson kezdett hezitálni. Mielőtt amputáló szanitécért kiáltottunk volna, gyorsan kilazította a fűzőt. Hűvösvölgybe érve már nem is volt semmi baj azzal a rüszttel. Nekem viszont csak nőtt egy vízhólyag a talpamon.
Sebaj, a csapat egyben volt, és senki sem akarta abbahagyni a túrát. 52 km-t megtettünk, még 20 volt előttünk, de már tudtam, hogy meglesz a Sárga 70. Egy fél pizza, és egy újabb lábmasszírozás után jókedvűen vágtunk neki a Hárs-hegy emelkedőjének. Délelőtt 11 óra lehetett, a nap tűzött, én meg úgy izzadtam felfelé menet, hogy a szemembe dőlő verejték szinte elvakított.
A Csacsi-rétnél már nem mertem leülni, nehogy úgy maradjak. Derekamban kezdődő fájdalmat éreztem, és irigyen néztem a szlovák diákokat, akik tábortűz mellett nyakalták a sört, és láthatóan igen jól érezték magukat. A Sorrento emlékeimben egy gyönyörű helyként szerepelt, odaérve azonban a legkevésbé sem érdekeltek a sziklaalakzatok, vagy a szép kilátás. A pontőrt kerestük, de nem volt sehol. Mint kiderült, az ellenőrző pont feljebb csúszott egy kicsit.
A vége felé levő Huszonnégyökrös-hegy nagyon lassan közeledett, legalábbis azt éreztük mind az öten, a hozzánk csapódó túrázóval együtt. Egyetértettünk abban, hogy elírták a távolságot, és 2 km helyett 4-et kellett megtennünk. Később ellenőriztük, tényleg 2 km és fél órányi volt a szakasz, úgy tűnik, valami időalagútba keveredhettünk. Budaörsre beérve, az aszfalton jött el az a pont, amikor elegem lett a Sárga 70-ből: iszonyúan megfájdult a talpam. Gabi mellettem bicegett. Olyanok lehettünk, mint két részeg földönkívüli.
Az utolsó akadályt, a Törökugratót már fásultan vettem tudomásul, de visszatérve róla az aszfaltra megint felbosszantottam magam, amiért óriási kerülővel kell befutnunk, 70 helyett 72 kilométer után a célba. Kifejezetten gonosz célegyenes, azaz célgörbe volt. A célban, a Nádas sörözőben alig tudtam gratulálni csapatunk tagjainak, Gabinak, Sanyinak és Gergőnek. Leginkább az a pillanat vésődött be, amikor egykedvű értetlenkedéssel szemlélem a füvön mellettem elfolyó sörhabot, majd rájövök, hogy épp az imént borítottam fel a poharamat.
Gabi zseniális grafikonja a túráról:
Konklúzió: a kitervelt stratégiánk tökéletesen bejött, bőven a 18 órás szintidőn belül, 15 óra 45 perc alatt beértünk a végállomásra. A lábainkat roppantul elhasználtuk, nekem különösen a jobb talpam és a bal vádlim fájt, nyilván volt valami összefüggés a kettő között. A kevesebb étel (két szendvics, egy alma, 3 energiagél és -szelet), valamint ital teljesen elég volt, még maradt is egy energiaszelet. Ez elsősorban a jól elhelyezett frissítőpontoknak köszönhető.
Két nap múltán a vádlim visszament, izomlázam egy csöpp sem, tehát a masszázs, úgy tűnik bevált. Sokan kérdezték, hogy nehezebb-e a Kinizsi Százas a Sárga 70-nél. Erre azt tudom mondani, hogy a Kinizsi első 70 kilométerénél biztos nehezebb a Sárga, a többit meg nem érdemes összehasonlítani. Ami nagyon jó még a Sárgában: több, sokszor egymásba fonódó szakasz is teljesíthető: az éjszakai baglyoknak ott a 70, az 50 és a 30, a reggeli koránkelőknek a 40, a lustábbaknak a 20 és a 18. Valamelyiket mindenképpen ajánlom, személyes favorit, mint már feljebb írtam, az éjszakai 30-as táv.
Frissítés: a Sárga 70 különböző távjait azóta többször teljesítettük, így például a legélvezetesebb Sárga 30-at, vagy a 40 kilométeres verziót. 2024 május 1-jén az 50 kilométeres táv került sorra, 12 és fél óra alatt gyalogoltunk végig rajta.
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2015-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás! Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek.
További teljesítménytúrák a Szépkilátáson:
- Több mint négyezren taposták vidáman a sarat a Gerecse50 teljesítménytúrán
- Szakadéktól a kilátóig: itt a névreszóló Telex Klasszik túra
- A Telex őszi kihívása: 12 óra alatt átszelni a Pilist
- Kvargli, sör, vízhólyag: a legnépszerűbb cseh teljesítménytúrán jártunk
- Burgenland Extreme: az akarat El Caminója a Fertő tó körül
