Mátrabérc teljesítménytúra: a dagonya 50 árnyalata

Már legelső, Kinizsi Százas teljesítménytúrámon hallottam veterán résztvevőktől, hogy a Mátrabérc ugyan fele olyan hosszú, mint a Kinizsi, de legalább olyan kemény, mert rengeteg rajta a meredek lejtő és emelkedő, ami legyilkolja az izmokat. Ennek megfelelően szépen körbeudvaroltam, mint egy szép lányt: először a 25 km-es résztávján mentünk végig középső fiammal, aztán a 35-ösön a legnagyobbal, és idén áprilisban eljött az igazság (13) órája is.

Előkészületek: Azt tudtam, hogy bakancsban nem fog menni, ezért beszereztem egy terepfutó cipőt, ami már tavaly bizonyított. Hosszúnadrág helyett combközépig érő futónadrágot húztam, felülre pedig egy pólót és egy hosszú ujjú pólót. Hátizsák helyett egy 10 literes futózsákot vettem (9000 Ft), mert könnyebb, elég, jól lehet kocogni benne és van benne camelbag, azaz 2 literes, szívócsővel ellátott vízzsák. A Mátrabércen ugyanis sietni kell, és ha biztos be akarsz érni a 13 órás szintidőn belül, jó ha belekocogsz az enyhébb lejtőkbe. (Ennek megfelelően az utolsó három hétben heti háromszor 5 km-t futottam is.)

Időjárás: Az bizony látszott előre, hogy eső lesz, ezért a nem vízálló terepfutó cipő lutri volt, de bejött. A két réteg póló és futógatya az eső és a hideg ellenére elég volt, mert végig izzadtam az erőfeszítéstől. Amikor nagyon esett (az út kétharmadán), ott felkaptam könnyű esődzsekim.

Társaság: Eredetileg legnagyobb fiamat hívtam, de volt valami nagyon jó buli, amiről nem akart lemaradni, ezért nem mondtam neki, hogy jöjjön inkább szenvedni. Helyette két jó kondiban levő túratársam jelentkezett, és egyikük barátnője. Tulajdonképpen szinte először teljesítménytúráztak, de a chilei hegyi tapasztalatok alapján biztos voltam benne, hogy menni fog nekik.

Praktikum: Két kocsival mentünk le, mivel a Mátrabérc nem körtúra: Sirokon indul és Szurdokpüspökiben fejeződik be. Az egyik kocsit a célban, a másikat a rajtban hagytuk. (Ugyan van buszjárat is, de lassabb és körülményesebb.) Sirokon az általános iskola tornatermében aludtunk ötvenedmagunkkal, így a reggeli 6 órás rajthoz gyorsan odaértünk. (A Hunor vendéglőben aránylag jó áron, aránylag elfogadható adag, de jó tájjellegű vacsorát nyomtunk, Andrásék gancát, én meg nyögvét.)

Belevágás: Reggel 6 óra 8 perckor halkan cuppant az időpecsét az itineremen, nekivágtunk. Az időjárás kezdetben velünk volt. Felhős idő volt, 12-13 fok, szitáló köddel. Az ösvény nedves volt, de nem saras. Vagyis inkább száraz sárnak hívnám ezt a fajta talajt: nem poroz, és kissé nedves, a legjobb. Hasítottunk. Mondtam a többieknek, hogy 5 km/óra sebességet kell tartanunk, hegynek felfelé, majdnem 900 méteres szintemelkedőn, mert ha az elején nem megyünk, nem lesz meg a szintidő.

Az 5 km/óra járdán egy sietős tempó, nem vészes, de emelkedőn felfelé combos feladat. Oroszlánvár, az első ellenőrző pont 10 km-nél van, hamar eljött. Örültünk, hogy nem szakad az eső, és tartjuk a tempót. Többre nem emlékszem. A frissítőponton víz volt, felhajtottam két bögrével. (Alapelvem: minden frissítőponton egyél, igyál meg mindent, amit adnak, ha lehet kétszer annyit is.)

A Kékesen (20 km) volt a következő pecsétpont, 4 óra alatt felértünk, ami nagyon jó időnek számít. Az úton nem álltam meg, a szipókával ittam a vizet a vízzsákból, néha az oldalzsebből egy kis aszalt gyümölcsöt eszegettem menet közben, szóval tökjól tartottam a tempót a többiekkel együtt. Néznivaló amúgy se volt, a távlatokat pára és köd borította.

Innen kezdődött a helyenként veszélyesen meredek, combizomgyilkos lejtmenet, amit tavaly megénekeltem. Sajnos az eső is elkezdett esni, eleinte nem nagyon, de aztán egyre jobban rákezdett, és innen már abba se hagyta a célig. A Galyatetőig tartó részt jól ismertem, többször jártam már erre, aránylag jó tempóval el is ment. Gyakorlatilag 6 óra 10 perc alatt lenyomtuk a Mátrabérc első 30 kilométerét.

Innentől a sárözön

A pecsétponton poharas tejet is lehetett inni, életem egyik legjobb teje volt, gyorsan kettőt le is döntöttem. Innentől viszont beütött a sáridőszak. Az eső kitartóan potyogott, az ösvényt pedig előttünk immár nemcsak a hosszú- és középtávú indulók, hanem a legrövidebb résztávon talpalók is taposták, ami azt jelentette, hogy a felázott talajon előttünk már kb ezerötszáz ember megdagasztotta a sarat.

Kezdetben volt a foltos sár, amit még nagyjából ki lehetett kerülgetni. Aztán következett az áztató esőnek köszönhető hígfossár, ami fröcskölt, ha nem lépsz bele óvatosan. Néha, amikor az út összeszűkült, dagasztott-tésztaszerű sárdágványon kellett átkelni, ott lelassult mindenki, egymás nyakában lihegve cuppogtattuk cipőinket. Itt nagyon kellett figyelni, nehogy hosszanti gyökérre vagy faágra, kis gödörre lépj, mert már seggelhettél is bele a sárba.

Az ágasvári csúcshoz közeledve nyúlós-csúszós sár következett, ami a meredeken emelkedő sziklaösvényen különlegesen bokatörő jelleget öltött, sőt lefelé a csúcsról ez a veszély még tovább nőtt. Az ágasvári turistaház régi kedvencem, most viszont még víz se folyt a ház előtti csapból, még szerencse, hogy pár láda almát kitettek nekünk.

Innen a völgy felé már idegesítően és kikerülhetetlenül sok sárral találkoztunk. Itt idézte egyik túratársam Németh Csaba terepfutót, aki szerint az elfogadás sokat javít a teljesítményen. Azaz, ha azt mondod a sártengerre, hogy baszki, ez van, ezt kell szeretni, akkor jobban mész, mintha végig azon dohognál, hogy hogy az istenbe eshet ennyi eső és dagadhat ennyi sár. Oké, elfogadtam én is a helyzetet, tudtuk, hogy ez lesz, meg is kaptuk.

Mátrakeresztesnél megkérdeztük, mennyi van még hátra. Valaki azt mondta, hogy kb 15 km. Számoltam egy kicsit: 3 és fél óra van hátra, ahhoz nagyon kell sietni, hogy beérjek a 13 órás szintidő alatt. Belehúztam. Négyen egyszerre indultunk, de vérmérséklet szerint hamar szétszakadtunk az utolsó etapra. Én nem bírtam András robottempóját, de így is erős felfele menetet nyomtam. Dülledt szemmel húztam fel az emelkedőn, előre dőlve, a botjaimat alaposan kihasználva. (Ettől később olyan kar-, segg-, és derékizomlázam lett, hogy csikóhal-mozgással közlekedtem napokig.)

Elhúztam egy csomó ember mellett, akik viszont a Muzsla-tető után, lefelé simán elkocogtak mellettem. A csúcson rájöttem, hogy kár volt ijedezni, a hátralevő idő bőven elég lesz, ezért kicsit lassítottam. Igaz, ha kevés időm lett volna, ugyanígy teszek, ugyanis a térdem kicsit megadta magát. Bepeckesedtem, mint Pinokkió, két alig hajló falábbal bicegtem lefelé. Fájt is mint az állat, mintha egy szöget vertek volna át a bal térdkalácsomon.

Lefele menet egy idősebb túratárs beelőzött, akitől megkérdeztem, hány óra. Először pontosan meghatározta, mennyi az idő. Majd mérgesen elküldte a picsába az esőt, meg a dágványt. Közölte, hogy legközelebb az jöjjön esőben Mátrabércre, akinek három anyja van, és ő a legnagyobb ökör, hogy ezt még önként és dalolva megteszi. Csendesen megállapítottam magamban, hogy valószínűleg nem ismeri Németh Csaba ultrafutó elméletét az elfogadásról.

Ez volt a fekete, zsíros sár terepe. Csúszott is, tartott is, végül is ezen az egy helyen még jó is volt: csillapított a lefele lépkedés közben. Lassan kezdett alábbhagyni az eső is, ezért tudott a sár besűrűsödni. A Muzsla aljában a fekete átváltott sikamlós vörös agyagos sárba, ami megint csak igénybe vette a botjaimat. Jó párszor csak nekik köszönhettem, hogy nem estem seggre.

A völgy aljában a patakátkelésen emlékeim szerint már könnyű menet várt, amiben persze csalódnom kellett. A patak mindkét oldala meredek, csuszamlós sárga agyagos sár volt, csak úgy csúszkáltak bele az emberek. Tettem egy nagyobb kerülőt, így végül nem fürödtem meg annyira, de nem úsztam meg teljesen. Az átkelés után már csak egy kellemes 1,5 km-es poroszkálás várt rám egy szekérúton a célig, de ahogy megláttam az utat, elkáromkodtam magam: faltól falig csurom dagasztott sár volt.

Nem is akármilyen sár, mint ahogy azt később megtapasztaltam. Ragaszkodós, csirizes sár, annyira, hogy a szorosan bekötött terepcipőt is majdnem letépte a lábamról. A célban nem csodálkoztam volna, ha maga a Gólem adja át az oklevelemet, amit végül a 12 óra 19 perces szintidőmmel kiérdemeltem.

Konklúzió. A Mátrabérc kisebb résztávjaihoz hasonlóan nagyon jól szervezett teljesítménytúra. Szárazon valószínűleg biztos könnyebb valamivel, sárban elég apokaliptikus. A sok meredek lejtő-emelkedő szétszedi az izmokat, nekem három nap múltán is nehézkesen megy a járás. Javaslom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy meg akarja ismerni magát, a határait, valamint a lábizmainak szakítószilárdságát, de csak akkor, ha a két résztávot már biztosan vette. Túratársaimnak amúgy ezúton is gratulálok, András 10 perccel előttem, Péter 20 perccel utánam befutott időben a célba, Timi is csak 9 perccel csúszott ki a szintidőből. Ők most egy darabig hallani sem akarnak a teljesítménytúrázásról.

És hogy miért? Az biztos, hogy a teljesítménytúrázás inkább sport, mint kirándulás: van egy cél (táv+szintidő), amit el akarunk érni, nem lazítani megyünk az erdőbe. Van aki az edzőteremben hajtja szét magát, én a természetben szeretem. Van, aki félmaratont fut a városban, én a fák alatt is szeretem. Van aki jógázik, van aki spinningel, van aki fegyencedz, van, aki slacklineozik: a közös út a mozgás, a közös cél az eredmény. A nehéznek számító Mátrabércen idén még a tapasztaltabbak szerint is nagyon meg kellett küzdeni az eső és a sár miatt. De nem baj, minél nehezebb úton érem el a célom, annál elégedettebben dőlök hátra. Most szinte fekszem :)

2016-os főbb adatok:

• Saját idő: 12 óra 19 perc
• Résztvevők: kb 750 fő, a résztávokon indulókkal együtt kb kétezren
• Teljesítési arány: 76%
• A teljesítménytúra weboldala

A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2016-ban jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás! Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek.

További teljesítménytúrák a Szépkilátáson:

• Több mint négyezren taposták vidáman a sarat a Gerecse50 teljesítménytúrán
• Szakadéktól a kilátóig: itt a névreszóló Telex Klasszik túra
• A Telex őszi kihívása: 12 óra alatt átszelni a Pilist
• Kvargli, sör, vízhólyag: a legnépszerűbb cseh teljesítménytúrán jártunk
• Burgenland Extreme: az akarat El Caminója a Fertő tó körül