Több fővárosközeli túrahelyet is tartogatok a zsebemben arra az esetre, ha fiaimnak valamilyen közelgő esemény túlzottan feldobja az adrenalinszintjét. Ez az esemény most a szilveszteri tűzijáték volt, és ha nem akartam hogy a feszültség egymás verésében, illetve valamilyen ön- vagy közveszélyes házi katasztrófahelyzet előállításában csúcsosodjon ki, gyorsan lépnem kellett. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
Ez a cikk 2022. decemberi, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Mivel a fiúk egy kissé meg voltak bolondulva, a választásom a három kilométeres Hárs-hegy körre esett, amely hegy az én gyerekkoromban a bolondokháza szinonimája volt. A Szépjuhászné – Nagy-Hárs-hegy – Kis-Hárs-hegy – Szépjuhászné útvonal teljesíti az ilyenkor kötelező kritériumokat: közeli, nem túl hosszú, de ennek ellenére érdekes (két kilátó + egy barlang).
A János-hegy és a Nagy-Hárs-hegy közötti hágóban fekvő Szépjuhászné parkolóját nagy részben jég borította. A két kisebb fiú rögtön el is kezdett csúszkálni rajta. Ez előrevetítette, hogy az út fentebb is csúszós lesz, ami a fiúkat nem zavarta: „Jégkaland!” felkiáltással estek-keltek a parkolóban a ki-be álló kocsik sofőrjeinek legnagyobb örömére.
Némi bizonytalankodás után átkeltünk a Gyermekvasút sínjein, és rátértünk a Nagy-Hárs-hegyre vezető, sárga jelzésű turistaútra.
Egy darabig kopasz fák között vezetett az enyhe emelkedésű út. Majd ráfordultunk a Nagy-Hárs-hegy tetején álló Kaán Károly kilátóra.
De ki ő? A kilátó névadójának, Kaán Károly (1867-1940) erdőmérnöknek köszönhető a korszerű természetvédelem megteremtése Magyarországon. Ez már döfi!
A legfelső emeleten a fiúk kedvenc szórakozásuknak, a korláton áthajolásnak hódoltak, míg kilátásba nem helyeztem néhány kokit. Így maradt pár percem fényképezésre. Pest felől szembe sütött a nap, ráadásul köd volt arra, a János-hegy is ködbe burkolózott.
Az észak-nyugatra domborodó Nagy-Kopasz (559 m), a Nagy-Szénás (550 m) és Fekete-fej (386 m, jobb alul) felett azonban még aránylag tiszta volt az ég. Remetekertváros és Pesthidegkút nevéhez illően borús volt.
A Hármashatár-hegy felé nézve pedig újra jöttek a felhők. A fiúk viszont hangját már lentről hallottam, ezért ideje volt eltenni a fényképezőgépet. Amúgy is kezdtek gyűlni a kirándulók a kilátó tetején.
A kilátótól néhány lépésre odaértünk a Bátori-barlang kis szurdoka feletti fahídhoz. A barlang Bátori László pálos szerzetesről kapta a nevét, aki a 15. század közepén, 20 éven át remetéskedett itt és a Bibliához magyar nyelvű magyarázatokat írt. (Egyes források szerint ő fordította először magyarra a Bibliát.)
A régi szép idők elmúltak, amikor még ki-be lehetett járni a barlangban. Most egyszeri halandónak bemenni sajnos nem lehet, mert az alsó nagyobb, és a felső kisebb bejáratot is lezárták.
Elhagyva az első kilátót és a barlangot, a jeges út lejteni kezdett. Ez arra ösztönözte a két kisebb fiút, hogy „Jégkaland!” felkiáltással ismét nagy gatyakoptató csúszkálásba kezdjenek. Legnagyobb fiam, lévén már 14 éves, flegmán sétált el mellettük, mérföldnyi magasságban az efféle gyerekes dolgoktól. (Aztán persze ő is majdnem hanyatt esett a jégen, mint ahogy én is. De legalább méltósággal.)
És hogy mi keresnek a címbeli pingvinek a Hárs-hegyen? A rejtély nyitja, hogy két kisebb fiam az utóbbi időben különös szövetséget kötött. A konföderációt az úton lefelé kétpercenként titkos kézfogást követő felugrással és „Pingvinek!” csatakiáltással ünnepelték. Hát így.
A két kilátó közötti bő egy kilométer gyorsan telt, hamar odaértünk a Kis-Hárs-hegyi fatoronyhoz. Nem vagyok különösebben az organikus építészet híve, de az 1977-ben Makovecz Imre tervei alapján felépített (és 2008-ban felújított) Makovecz-kilátó a kedvenceim közé tartozik.
Így lehet egy lebetonozott vascsőből és 25 vasúti talpfából zseniális, külön fel- és lejárattal rendelkező kilátótornyot összerakni.
Itt már közelebb voltunk a városhoz is, ezért ebbe az irányba is el tudtam lőni egy képet, igaz elég ködöset. A 3 kilométeres séta harmadik szakasza még hátravolt, de az úton levő jég gondoskodott arról, hogy csúszkálásban és csatakiáltásban legyen még bőven részünk.
Az út végén betértünk a Gyermekvasút állomásépületében megbújó Szépjuhászné büfébe, ahol némi csokit és forró teát akartam venni. A sor kiállása és a rendelés után jutott eszembe, hogy nincs készpénz nálam, kártyát pedig nem fogadtak el, ezért üres kézzel kellett távoznunk a tömött helyiségből.
Még ide tartozik, hogy régebben nem büfé állt itt ilyen néven: a Szép Juhászné vendéglő már 1770-től fogadott ezen a helyen vendégeket. A Food and Wine gasztronómiai oldal szerint nyaranta állandó vendég volt Deák Ferenc, de Ferenc József és Bismarck is felkereste a helyet. Hírességekből még régebben sem volt hiány: a környék onnan kapta a nevét, hogy itt élt az 1400-as években „a gyönyörű Juhászné”, akinek fogadójába „Mátyás integetve tért be”, értsük ezt úgy, ahogy akarjuk Jékely Zoltán versében.
Konklúzió: A három kilométeres, egyórás minitúra a maga 100 méteres szintemelkedésével tökéletes kisebb gyerekeknek is, mivel nem fárasztó, ellenben tele van érdekes dolgokkal. Ráadásul télen is jól járható, hacsak valaki nem félti a tagjait az útra fagyott jégen.
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2013-ban jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
További Szépkilátás túrák a Budai-hegységben: