Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
A csepeli Zsák Hugó utcai panelház 9. emeletének konyhaablakáról gyerekként gyakran láttam néhány nagy és furcsa kopár sziklás hegyet a távolban a Duna túloldalán. Akkoriban megelégedtem azzal, hogy néha rajta felejtettem a szemem zsíroskenyérfalás közben. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
25-30 évnek kellett eltelnie, hogy el is jussak a kopár hegyekre, és még egy kicsinek, hogy összekössem a kettőt: a lábam alatti hegy ugyanaz, mint amit rengetegszer láttam a konyhaablakból. Igaz, addig is jópárszor elhaladtam a Csíki-hegyek mellett vagy az M0-áson, vagy az M7-M1 bevezető szakaszán, de valahogy sose gondoltam, hogy ezek a dombocskák érdekesek lehetnek. Pedig azok.
Egy januári napon indultam el a lejtőn, amikor a budai-hegység turistatérképét böngészgetve olyan új célokat, jó kilátással rendelkező csúcsokat kerestem, ahol még nem voltunk a fiúkkal. És akkor tévedt a szemem a Budaörs fölötti Csíki-hegyek vonulatára. Aránylag hosszú gerinc, több érdekes nevű csúccsal, a közelben, nem nagy emelkedőkkel: ideális évkezdő túrahelyszín gyerekekkel.
Az első menetre 2010 március elején kerítettünk sort a két nagyobb fiúval, edzésként a Szlovák paradicsomra. Az idő felhős volt, lógott az eső lába, de nem érdekelt. Esőköpeny volt, ha meg nagyon rákezd, nincs messze a város, gondoltam. A Tárogató utcában álltam meg a kocsival, a Huszonnégyökrös-hegy (288 m) alatt.
Hamar felhágtunk rá. Ahhoz képest, milyen alacsony, szép kilátás nyílik a szakadékos nyugati oldaláról.
Szívroham 24 ökör miatt A Huszonnégyökrös-hegy nevének eredetére Thirring Gusztáv két hagyományt említ: az egyik szerint a törökök 24 ökörrel vontatták fel ide az ágyúkat, a másik egy kövér mészárossal kapcsolatos, aki 24 ökörben fogadott, hogy a hegy lábától a tetjéig futólépésben teszi meg az utat; ez állítólag sikerült is, de az életébe került: a tetőn holtan rogyott össze. (Budai-hegység útikalauz)
Most itt a fotók kedvéért ugrunk egy három évet az időben, amikor már mindhárom fiú feljött velem a hegyre. (Sokkal jobb idő volt, és sokkal jobb volt már a fényképezőgépem, remélem mindenki elnézi, hogy homályos-borongós képek helyett tiszta, élesebb fotókkal illusztrálom a túrát.)
Az autópályát és a lepényraktárakat nem voltam hajlandó fotózni nyugati irányban, annál inkább lődöztem északnak, a Kecske-hegy felé.
Lemásztam a sziklákon 20-30 métert, hogy alulról is tudjak fényképezni, meg a sziklafalat szerettem volna jobban látni. Elfotózgattam volna még egy darabig, de a fiúk kiáltoztak utánam, hogy elég volt, másszak fel.
Még lőttem egyet a Csíki-hegyek gerincvonulatáról, ilyen jól sehonnan se lehet látni a sort: elöl a Csík-hegy (314 m), aztán a Ló-hegy (309 m), majd a Szekrényes-hegy (364 m), a háttérben pedig a Frank-hegy és a Széchenyi-hegy platója.
Elindultunk a gerincen. A Csík-hegy tetején régebben egy ágas-bogas fa állt, ami aztán kidőlt, és a koronájából kisebb ideiglenes kunyhóvázat rakott össze valaki. 2010-ben még megvolt a fa törzse, három évvel később már azt is bedolgozták az egész lakályossá váló kis házikóba:
A 2013-as túra Vili rosszkedve miatt a Ló-hegy után lekanyarodott Budaörs felé, hogy a fenyvessel borított Út-hegyi átkelés után hazafelé vegyük az irányt. Nemúgy 2010-ben! Akkor továbbhaladtunk a gerincen, a Szállás-hegy mellett a Szekrényes-hegy felé.
Pedig az idő még rosszabbra fordult, a kopár Odvas-hegy mögött sötétedett az ég alja, de a kopasz búbot még sütötte a nap. Mintha az Alacsony-Tátrában lennénk. Visszafelé tekintve sem kínált semmi jót az idő.
Ennek ellenére Leó bátran tekintett a Szekrényes-hegy felé, senkiben sem fordult meg, hogy fel kellene adni a túrát.
A hegyre felfelé menet elkezdett szakadni a márciusi hó. Ez azonban nemhogy a kedvünket szegte, hanem még vidámabbá is tett minket.
A csúcs alatti hideg-havas sziklák sem tudták az utunkat állni. A Szekrényes-hegy a maga 365 méterével szerintem a Csíki-hegyek legszebb csúcsa. Viszont eléggé fújt a hideg szél, ezért úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a völgybe, a Farkas-hegyi vitorlázóreptér felé.
Egy kis hülyéskedésre persze a völgyben is maradt idő. Innen lesétáltunk a városba, egészen a kocsiig.
Budaörs Sorrentója
Ha a Szekrényes-hegynél úgy döntünk, hogy tovább megyünk a gerinc mentén, akkor nagyon hamar a Sorrentónál találtuk volna magunkat, ahol a Budai-hegység egyik legszebb sziklacsoportosulása figyel Budakeszi irányába. Természetesen a Sorrentót is megnéztük, de ez már 2014-ben történt, amikor úgy gondoltam, hogy nemcsak három fiamat, hanem öcsém hatéves kislányát is elviszem. Hülye döntés volt, a szikláknál úgy éreztem magam, mint az egyszeri nyugdíjas, akinek a piacról hazafelé kiszakad a cekkere, a sok zöldség-gyümölcs csak gurul szanaszét, és azt sem tudja, melyik után szaladjon.
Ezúttal felülről támadtunk: egészen az Atomenergia Kutatóintézet parkolójáig mentünk a kocsival. Innen tovább a sárga kereszt, majd hamarosan a sárga csík jelzésen gyalogoltunk nyugat felé. Kincső büszkén menetelt a fiúk előtt.
A Sorrento nevét turisták adták. Tájképi szépsége és egyéb kellemes adottságai miatt nevezték el a híres olasz fürdőhelyről, Sorrentóról. (Budai-hegység útikalauz)
Már az első nagyobb sziklát megrohamozták. Úgy másztak föl rá, mint a bogarak.
Innen még néhány perc volt a Sorrento. Ahogy odaértünk a gyerekek nekiszaladtak a még nagyobb sziklának, mint a törökök az egri várnak.
Én Leót próbáltam kordában tartani, és lerángatni a veszélyesebb peremekről. A gyerekek nagyanyja pedig a két kissebbel kiabált egyre erőtlenebb, és reménytelenebb hangon, hogy azonnal jöjjenek le. A sárga szikla persze azért annyira nem veszélyes, a gyerekek pedig roppant jól érezték magukat.
Ha volt egy kis időm, nézelődtem. A Sorrentóról jól látszott a Huszonnégyökrös-hegy szakadéka is. Körülbelül egy órát voltunk ott, mielőtt visszaindultunk volna a kocsihoz. Azóta is többször hallottam a gyerekektől, hogy milyen jó hely is volt ez.
Műanyag motoros a Vasasztalnál
Most hétvégén felderítettük Hegyi Főnökkel, azaz Vilivel a hegység utolsó fehér foltját, a Frank-hegyet és környékét. Én eleve turistaházbuzi vagyok, és már régóta szúrta a szemem a Frank-hegyi turistaház, ami tulajdonképpen a maga nemében a fővároshoz legközelebbi ilyen jellegű épület, tehát kíváncsi voltam rá, milyen.
Borzasztó idő volt délelőtt, esett az eső, fújt a szél. De úgy mint eddig mindig, ezúttal sem térített el a szándékunktól az időjárás. Végtére is, nem az Északi-sarkra készültünk, ha nagyon átázunk-átfagyunk, fél órán belül találunk meleg helyet, gondoltam.
Kocsival megközelítettem a Budaörs és Budapest határán fekvő turistaházat, amennyire lehetett. Természetesen elrontottam a navigációt, ezért jóval lejjebb, a Merengő utcában tettem le az autót egy arra alkalmas helyen, és onnan indultunk fel gyalog a Felső-Határ úton, majd a Berkenye úton, egészen a turistaházig. Mire odaértünk elállt az eső is.
Ha valaki nagyon erőlteti, teljesen fel lehet menni kocsival, de én nem bántam, hogy bemelegítettünk egy kicsit. A turistaháztól Gazdagrét felé indultunk el a jelzett úton, amiről hamar letértünk, hogy egy ösvényen behatoljunk a Frank-hegy 417 méteres csúcsára. Vilinek, mint közölte, még 90% felett volt az energiaszintje, ezért fel is mászott a fehérre meszelt csúcskőre.
Innen terveim szerint erdei úton robogtunk volna tovább a közeli Kakukk-hegyre, de rögtön eltévedtünk. A mobiltelefonra letöltött gps-es turistatérkép azonban irányba állított. A gps azért is kellett, mert azzal akartuk megkeresni a Kakukk-hegy csúcsa mellé rejtett geoládát. Vili már az első alkalommal beleszeretett a gps-es kincskeresésbe, most is felszerelkezett néhány cserebigyóval. (Aki nem ismerné, a geocachingről itt lehet olvasni, gyerekes kirándulóknak nagyon ajánlom, mert nagyban növeli a motivációjukat.)
Az ösvény, amire rátaláltunk, végig Budapest határa mentén vitt. Ezt az út mellett sorakozó mohás határkövekből tudtuk.
Nem kellett sok idő, körülbelül 20-30 perc, és odaértünk a térképen csak Vasasztalként jelölt helyre, ami a Kakukk-hegy csúcsát jelezte. Innen lefelé néhány méterre Vilinek is szemet szúrt egy jobbra haladó kis csapás, aminek szemmel láthatóan nem volt értelme, legalábbis azok számára, akik nem tudták, hogy 10-20 méteren belül itt egy geoláda van elrejtve.
De mi tudtuk, ezért elindultunk rajta. Hegyi Főnök hamarosan rá is lelt a Frank-hegy nevű kincsesládára egy nagyobb kő alatt. Beírtuk a a nevünket a kis dobozba, betettünk egy Maoammot, Vili pedig kivett egy kis műanyag motoros bábut. Láthatóan meg volt elégedve a cserével.
Csillebérc felé, a völgybe menet Hegyi Főnök figyelme lankadt, ami általában nyavalygásba szokott torkollni. Ezért, amint elértük a régi zöld jelzést, gyorsan belekezdtünk a sasszem-játékba, aminek az a lényege, hogy számoljuk, ki hány felfestett jelzést lát meg előbb.
Az erdei triálpályához érve még bele se melegedtünk. Innen nem messze található a második, Irhás-árok nevű geoláda. Íme, az árok:
Átadtam a mobilt Vilinek, közelítse meg ő a rejtekhelyet. Némi tétovázás után meg is találta a dobozt, nagy volt az öröm. A csillebérci buszvégállomáshoz érve ráfordultunk a piros négyzet jelre, ami a Budaörsi-hegy fennsíkján vezet vissza a Frank-hegyi turistaházhoz.
A platón nagyon erősen fújt a szél, a fák teteje két-három métert is kilengett. Hegyi Főnök megnyerte a sasszem-játékot, ezért a hátralevő úton a barkóbafegyvert kellett kiélesítenem, ha azt akartam, hogy ne hullámozzon úgy a kedélye, ahogy a felettünk rohanó felhők által árnyékba vagy éppen fényárba borított erő színe.
Szerencsésen odaértünk a turistaházhoz, ahol bedobtunk egy teát és egy kólát. Megkérdeztem a pultost, hogy mennyire számít turistaháznak a házuk, aki azt mondta, hogy inkább panzió jellegű. Ez látszik is az áraikból: egy éjszaka egy főnek 6000 forint, attól függetlenül, hogy mekkora szobában alszik, de ebben az összegben benne van egy reggeli is. Azért ez a többi magyarországi menedékházhoz képest borsos.
Update: a turistaház sajnos végleg bezárt, legutóbb 250 millióért árulták.
Innen már csak le kellett sétálnunk a kocsiig. Útközben tárult elénk a fákkal benőtt hegycsúcsokról eddig hiányolt panoráma. A Gellérthegyet sem láttam még soha hátulról.
Konklúzió: A Csíki-hegyek bármelyik része könnyű, pár órás séta, amit egészen kis gyerekek is élveznek. Sok részéről szép a kilátás, ami azért leginkább a Huszonnégyökrös-hegy tetejéről élvezhető. Játszótérnek a Sorrento a legalkalmasabb, ha az ember nem tart attól, hogy a gyerekek lepotyognak a szikláról. (A felügyelő szülők száma arányban kell legyen a gyerekekével.) A Farkas-hegy és a Szekrényes-hegy elhagyatottabb csúcsai-völgyei is el tudták szórakoztatni a fiúkat, de azért ide már többet kell gyalogolni. Ha azt veszem, hogy a Normafa – János-hegy – Hűvösvölgy szentháromság a fővárosi turistacélpontok non plus ultrája, akkor el kell mondanom, hogy sokan rendesen el vannak tévedve. A Csíki-hegyek sokszínűbb, érdekesebb, nem zsúfolt, ráadásul nincs messze sem.
További Szépkilátás túrák a Budai-hegységben:
- Budapest rejtett ösvényein: a Sas-út
- Pingvin-kör a Hárs-hegyen
- Oromról oromra: az Ördögszószéktől a Tűzkő-hegyig
- Az Eldugott Kilátó a Budai-hegység napos oldalán
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2014-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
