Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Már régóta motoszkált bennem, hogy a Vértes aljában domborodó Lófingató-hegyet meg kellene mászni, de 305 méter magas kiemelkedés nem tűnt olyan komolynak, hogy külön túrát szervezzek rá. Aztán gyűltek a hülye nevű helyek, persze jó messze egymástól, így egyszer csak beugrott, hogy április elseje pont tökéletes arra, hogy ezeket sorra megmásszuk. Tehát innentől kezdve indul a bolondok napi túrasorozat. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
Ez a cikk 2022. szeptemberi, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
A fiúk már a Lófingató névtől lázba jöttek, hát még attól, hogy két háborús bunker van a tetején, sőt, egy sziklatetős kilátó is. Mikor kiderült, hogy egy geoláda is el van rejtve a hegy szirtjén, már nem kellett sokat győzködni őket. A két kisebb fiú mellé most hat éves unokahúguk csatlakozott be, így összesen hatan indultunk egy kölcsön kisbusszal.
A bolondok napi hangulat már odafelé, a kisbuszban eluralkodott: Vili és Leó egymást gyűrte, műanyag pisztoly csattogott, folyamatosan kiabálnom kellett, hogy nyugodjanak már le. Aztán egy alma felszeletelésénél rajtam is kiütött a bolondkór: „Elértük Bicskét, adom a bicskát!” jelentettem ki fejüket fogó családtagjaimnak.
Bicskétől már csak egy köpésre van Óbarok település, ami a Lófingató-hegy dél-keleti lábánál fekszik. Lehajtottunk az 1-es útról, és begurultunk a térképen jelzett bánya felé. A kisbuszt egy öblösebb földút-kereszteződésnél letettem, és elindult a csapat: a három gyerek, a nagyanyjuk, és barátnőm, Gabi.
A Lófingató-hegyre ebből az irányból egy hosszú lankás földút visz fel, ami mély, nyíltszíni bányagödrök mellett halad el. A bányamedence érdekes, de a táj nem túl szép.
Az egyik salakdomb mellett motokrosszosok gyakoroltak, irigykedve néztem őket. (Nemcsak túrázni, motorozni is szeretek.) Felmentünk a gyakorlódomb tetejére, onnan néztünk vissza Óbarok felé.
Innentől még fél óra gyaloglás volt a hegy teteje, ahol egy adótorony állt. Viliék nem hagytak békén, hogy hol van a bunker, azonnal mutassam meg. Vili direkt ezért hozott egy műanyag pisztolyt is, nehogy gond legyen, ha megtámadnak minket.
A bunker a toronytól nem messze, a bozótban bújik meg. Ahogy megtaláltuk, a bejáratnál mindenki elővette a legfélelmetesebb arcát. Leó érzeketlen legófejet vágott, Vili kalózosra húzta a fejlámpát, Kincső pedig az „Úristen, kik vesznek körül” arckifejezésével tüntetett.
Bejártuk az egész bunkert, ami több folyosóból, és íves-bordás teremből állt. Valószínűleg egy légvédelmi bázis lehetett it régebben. Gondolom a parancsnoka nem dicsekedett azzal, hogy a Lófingató bázist vezeti. Lehet, hogy átkeresztelte NATO-fingató bázisnak.
Az biztos egyébként, hogy vannak térképek, ahol eredeti nevén tüntetik fel a hegyek, de láttam már olyan térképet is, ahol szemérmesen Lóingató-hegyként jelölik.
A bunkertől visszafelé, az adótorony közelében áll egy geodéziai mérőtorony is. Messziről láttam, hogy sajnos nem lehet felmenni rá, mivel tele volt aggatva tányérantennával. Azt pedig védik, minimum egy lakattal.
Ezért a három rosszaság a bejáratnál vette fel újra a bolondpózt. Leó ugyan megpróbálta a vasajtó kis ablakán benyúlva a zárat kitapogatni, de ezt gyorsan megakadályoztam egy, a toronyban elengedett vérsünökről szóló mesével.
Tovább indultunk a kincsesláda felé. A hegy képe megváltozott. Eltűnt a beton, eltűnt a bánya, végre normális erdőben sétáltunk.
A gyerekek hirtelen megláttak egy sokat sejtető tisztást és elkezdtek rohanni felé. Ez volt a kilátópont, ami az előzményeket tekintve sokkal többet nyújtott annál, amit vártam.
Kicsit le is pihentünk. A Nagyegyházi-sziklákról már többször hallottam, hogy érdemes elmenni megnézni őket, hát most pont a tetején üldögéltünk.
A rövid napozás után tovább indultunk a kincsesláda felé, amit a hegy legészakibb végében, a sziklák felett rejtettek el. Leónak átadtam a telefonomat, hogy érezzen rá ő is a GPS-es kincskeresés ízére.
Nem kellett neki sok idő, hogy megtalálja a geoládát. Itt éppen a szerzeményét mutatja, amiért cserébe egy műanyag versenyautót tett be a dobozba.
Legjobb lett volna valahogy lemenni Nagyegyházára, de a kisbusz teljesen a másik irányban volt. Ezért sarkon fordultunk, és elsétáltunk odáig.
Konklúzió: A Lófingató-hegy több izgalmat kínál, mint amit egy Bicske melletti kis hegytől várna az ember. Budapesthez nagyon közel van, 30-40 kilométerre az 1-es úton. Van itt minden, ami egy kisebb-közepesebb gyerek fantáziáját megmozgatja, de észak felé haladva a felnőttek is elcsodálkozhatnak a kilátáson.
A túra útvonala:
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2014-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
További hasonló túrák a Gerecsében:
