Nadal elképesztő karrierjében nem is a rekordok a leginkább lenyűgözőek

„Azt szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint egy jó emberre egy kis mallorcai faluból” – mondta Rafael Nadal, aki kedden késő este érzelmes búcsút vett a profi tenisztől. A hollandok és a spanyolok Davis-kupa-összecsapásának elején még nem lehetett biztosan tudni, hogy az utolsó mérkőzésén lépett pályára a málagai aréna 11 300 nézője és rengeteg „Gracias, Rafa” felirat előtt. Azonban nemcsak a férfiak között a második legtöbb, 22 Grand Slam-tornagyőzelmet számláló, és 14 Roland Garrosával rekorder spanyol kapott ki, hanem a párost is elbukták a spanyolok, ezzel pedig kiestek a nemzetek csapatversenyének döntőjéből.

Az már másfél hónapja biztossá vált, hogy Nadal a Davis-kupa után visszavonul. Az egykori nagy hármasból így már csak Novak Djoković maradt aktív versenyző, Roger Federer búcsúja után két évvel nagy riválisa és egyben barátja is befejezte a pályafutását. Nadal maga is utalt rá, hogy milyen nehéz döntés volt, de 38 évesen már engednie kellett a teste jelzéseinek. Kedden még egyszer utoljára megmutatta azt az elnyűhetetlen küzdőszellemet, ami annyira jellemző volt rá több mint 20 éves karrierje minden pillanatában, és világszerte annyi embernek jelentett inspirációt.

Arra a kérdésre, hogy mit szeretne, hogyan emlékezzenek rá, azt mondta, hogy a bajnoki címei, a számok ott vannak, ezeket mind láthatják az emberek, ő nem ezeket emelné ki. Egészen hihetetlen magasságokba jutott: a Roland Garroson 116 meccséből 112-t megnyert, salakkirályként akkora volt a dominanciája, hogy már szobrot is kapott a francia nyílt teniszbajnokság komplexumában. A tizennégy Garrosa mellé négyszer győzött a US Openen, míg az Australian Opent és Wimbledont kétszer-kétszer nyerte meg.

Andre Agassi és a legtöbb Grand Slam rekordját is tartó Djoković mellett ő az egyike annak a három férfi teniszezőnek, akik mind a négy Grand Slamet megnyerték legalább egyszer, és emellé egyéni aranyérmet is szereztek az olimpián. A pekingi egyéni győzelme mellé 2016-ban Rió de Janeiróban párosban is aranyérmet szerzett. Azt pedig Rod Laverrel, Roy Emersonnal és Djokovićcsal mindössze négyen mondhatják el magukról a férfi mezőnyben, hogy legalább kétszer megnyerték mind a négy nagy tornát. Karrierje során összesen 92 ATP-tornát is nyert a Grand Slamek mellé, és összesen 209 hétig vezette a világranglistát.

De egész pályafutása alatt a legkevésbé a puszta számok érdekelték, és nem is csak ezekkel fog örökké emlékezetes nyomot hagyni a tenisz történetében. „Csak egy gyerek voltam, aki követte az álmait, és a lehető legkeményebben dolgozott, hogy ott lehessek, ahol ma vagyok” – mondta.

Húsz éve kapták fel rá a fejüket a teniszrajongók

A búcsújakor Nadal azt is felidézte, milyen szerencséje volt, hogy nagybátyja, Toni Nadal teniszedző volt, és nagyszerű családja van, akik mindenben támogatták gyerekkori álma eléréséhez. A későbbi nagy bajnok az első profi ATP-mérkőzését még 2002-ben, 15 évesen nyerte meg, 2004-ben pedig már egymás után jöttek azok a győzelmek, amikre egyre többen kapták fel a fejüket. Nem véletlenül jelentett annyi embernek inspirációt világszerte: rettentő eltökélten, de közben mélységes alázattal állt a teniszhez, vert helyzetekből is nyerni tudott, nem volt olyan labda, amire ne indult volna el, és minden egyes pontot úgy játszott meg, mintha az egész meccs azon múlna.

A 2004-es Miami tornán 17 évesen, a világranglistán még a 30-on kívül, de egészen elképesztő játékkal győzte le 6:3, 6:3-ra az akkor már világelső Federert. A svájci elismerően beszélt Nadalról, aki azonban a végig rá jellemző szerénységgel inkább kisebbíteni próbálta a győzelmének jelentőségét. Az első találkozásukat Federer felidézte a kedden a közösségi médiás felületein kirakott levelében is, amiben Nadalt búcsúztatta: amikor a 2004-es Australian Open után először lett világelső, azt hitte, „a világ tetejére ért”, aztán két hónappal később egy piros ujjatlan pólóban, a bicepszeit mutatva kisétált a pályára egy srác, és simán legyőzte őt. A tenisz egyik legemlékezetesebb párharcának és barátságuknak kezdeti állomása után közösen indultak el egy közel húsz éven át tartó úton.

A tinédzser Nadal még 2004 nyarán megnyerte első ATP-tornáját a lengyelországi Sopotban, de ahogy karrierje végül Málagában ért véget, egyik első emlékezetes győzelme is egy szintén hazai közönség előtt, Sevillában megrendezett Davis-kupa-döntőhöz köthető. Akkor még meglepőnek tűnhetett az akkori Davis-kupa-kapitány választása, hogy a 27 ezer néző előtt Nadalt küldte be a világranglista 2. Andy Roddick ellen, aki nem sokkal korábban a US Openen simán verte a 18 éves spanyolt. Azonban Nadal igazolta a döntését: az első szettet még nagy csatában elbukta, de aztán 6:7, 6:2, 7:6, 6:2-re győzni tudott a keményen adogató amerikai ellen, aki nem győzte dicsérni a spanyolt a mérkőzés után.

Aztán jött 2005, egy igazán különleges év Nadal életében.

A még mindig csak 19 éves spanyol kedvenc borításán, salakon legyőzte Federert a Roland Garros elődöntőjében, aztán az argentin Mariano Puerta ellen négy szettben megnyerte a döntőt. Az első Garros-trófeáját Zinedine Zidane-tól vehette át. Nadal Mats Wilander 1982-es győzelme óta a második teniszező lett, aki rögtön az első Roland Garrosát meg is tudta nyerni, emellett Pete Sampras első US Open-győzelme óta a legfiatalabb férfi teniszező, aki felült egy Grand Slam-torna trónjára.

A 2005-ös meneteléséhez hozzátartozott, hogy az akkor a világ egyik legjobb salakosának számító Guillermo Coria ellen megnyerte első 1000-es tornáját Monte-Carlóban, majd pedig a római döntőben is egy óriási meccsen fordítva tudta legyőzni az argentint. Az akkor még keménypályán, a szezon végén játszott madridi tornán először fordított kétszettes hátrányból, megint megvillantva a rá jellemző küzdőszellemet. Nadal 2021-ben is pontosan vissza tudott emlékezni az elképesztő hangulatra, amit a közönség varázsolt. „A játék néhány hónapba került a karrieremből. Eltörtem a lábam, de megérte. Az érzelmek, amiket átéltem, felejthetetlenné tették.” Összesen tizenegy tornát nyert, ebből nyolcat salakon, az évet pedig már világranglista 2.-ként fejezte be Federer mögött.

Noha sokan csodálták, ahogyan minden labdára elindult, és egészen hihetetlen szögekből tudott nyerőket ütni, de az első években is látszott, hogy ez a játékstílus komoly terhelés lesz a térdeinek, és az egész pályafutását végigkísérték különböző sérülések is. Nadal azért is említette egy pályájára visszatekintő interjúban a 2006-os Roland Garrost az egyik emlékezetes pillanatként, mivel ez volt az, amit a fentebb említett lábsérülése után tudott megnyerni. Mint mondta, 2005 végén abban sem voltak biztosak, hogy újra versenyképes tud majd lenni. „Amikor éppen csak nekikezdtél és egész életedben erre készültél, aztán az első olyan év után, ami igazán jó volt, azt mondják neked, hogy nem fogsz újra játszani, az nagyon nehéz” – mondta. Azonban vissza tudott térni, és az első komoly sérülése után a többinél is mindig keményen dolgozott azért, hogy újra és újra a legjobbját tudja nyújtani.

Látványosan magasra pörgetett balkezes tenyeresek

Nem sokat váratott magára, hogy az erre a borításra született kezdeti játéka miatt a salakkirályként emlegessék. Ebből az időből sokan emlékezhetnek egyedi stílusára is, ujjatlan pólóban, háromnegyedes nadrágban játszotta végig karrierje első éveit, és csak jóval később, már világelsőként váltott stílust. Emellett a pályafutását végigkísérő szokásaival is emlékezetes maradt. Mindig nagyon gondosan beigazította a frissítős palackjait, a térfélcseréknél mindig megvárta, hogy az ellenfele menjen el előbb a hálónál és a szervák előtt is megvolt a jól ismert mozdulatsora. Nadal később arról is beszélt, hogy mindig ugyanazt a zuhanyt használta a Roland Garroson.

„Én nem vagyok egy túl babonás ember, de te a babonát egészen új szintre emelted. Az egész folyamatot. A rituálékat. Ahogy sorba állítottad a vizespalackokat, mint kis játékkatonákat, ahogy a hajad hátra simítottad, ahogy az alsónadrágod igazgattad. Mindezt a legnagyobb intenzitással. Bevallom, imádtam az egészet. Mert annyira egyedi volt és annyira te voltál” – fogalmazott erről a keddi búcsúlevelében Federer. Erről egyébként maga Nadal a RAFA – Az én történetem című, 2012-es könyvében azt írta, hogy szerinte nem babonákról van szó, sokkal inkább olyan módszerről, ami segít neki kellően fókuszálni a meccseken.

Nadalnak hamar komoly rajongótábora lett a teniszt kedvelők között, de Federer hívei közül sokan ellenszenvvel nézték, amiért először salakon, majd pedig fokozatosan más borításokon is komoly akadálya lett a svájci dominanciájának. Sokan voltak viszont azok is, akik mindkét klasszist szinte ugyanannyira megszerették. A tenisz történetét régóta meghatározták a legendás rivalizálások, de Federer és Nadal kettőse kiemelkedett: játékstílusban nagyon eltértek egymástól, de jóbarátok lettek, és – a később majd Djokovićcsal és Andy Murrayvel kiegészülő – párharcukkal egészen új magaslatokba emelték egymást és ezzel az egész teniszt is.

Akkoriban nem sokan voltak, akik hatékonyan tudták volna felvenni a versenyt Federer sokoldalú eszköztárával, de az egyébként jobbkezes Nadal a teniszpályán balkezesként, a brutálisan felpörgetett labdáival és kifarolós bomba tenyereseivel mindenki más mellett a svájci egykezes fonákját is rendszeresen sarokba szorította. Közben pedig a kitartása miatt pokoli nehéz volt ellene nyerőkkel befejezni a labdameneteket. Az adogatás soha nem volt Nadal erőssége, habár az évek során sokat tudtak fejleszteni rajta, és a balkezes vágott szerváit a legtöbb ellenfél így is megemlegette.

A tenisz legnagyobb párharcait vívta

Utalva arra, hogy kezdetben a salak Nadal, a füves borítás viszont Federer felségterületének számított, 2007-ben rendeztek olyan bemutatómeccset, ahol a pálya egyik felét salakkal, a másikat fűvel borították (habár ez a kuriózumon kívül nem volt éppen a legsikeresebb pályafelépítés). Federer legyőzte Nadalt a korábbi két wimbledoni döntőjükben, de a spanyol egyre jobban adaptálta a játékát a fűre is,

mire elérkeztek a legendás 2008-as döntőjükhöz, amit sokan a tenisztörténelem legjobb meccseként tartanak számon.

Ebben tényleg megmutatkozott a párharcuk veleje, ahogy egymásra tudtak licitálni, és a végére az idegőrlő küzdelmet még az esőszünetek is megfejelték – akkoriban ugyanis még nem volt behúzható teteje a centerpályának. Nadal megnyerte az első két játszmát, de Federer két tie breakben behúzott szettel ki tudott egyenlíteni, végül pedig a döntő játszmában 7:7-nél brékelni tudott a spanyol. Már szinte sötétben fejezték be a 4 óra 48 percig tartó döntőt, Nadal a negyedik meccslabdáját tudta értékesíteni. 6:4, 6:4, 6:7, 6:7, 9:7 lett a vége.

A Nadal és Federer által azóta is mosolyogva emlegetett wimbledoni döntő mellett a spanyol szintén kulcsfontosságú pillanatnak tartja karrierjében az az évi olimpiát. Nadal Pekingben Djokovićhoz és Murrayhez hasonlóan először játszott az olimpián, ahol Federer a negyeddöntőben kikapott, a spanyol viszont az elődöntőben egy emlékezetes meccsen legyőzte a szerbet. Az aranyérmet a chilei Fernando González ellen szerezte meg. Az olimpia után pedig életében először

átvette a vezetést a világranglistán is, amivel Federer zsinórban 237 hete tartó – azóta is rekordhosszú – uralmának vetett véget.

Nadal fokozatosan át tudta alakítani a játékát, és keménypályán is felért a csúcsra. A 2009-es Australian Openen zsinórban hetedszer futottak össze Federrel Grand Slam-döntőben, a valaha volt legjobb mérkőzés címére szintén pályázó fináléban Nadal végül öt szettben győzött, és megszerezte első melbourne-i trófeáját. Összesen negyvenszer csaptak össze a tenisz történetének egyik legemlékezetesebb párharcában, Nadal 24-szer, Federer 16-szor tudott győzni.

Azonban közben egyre hangsúlyosabb lett egy másik rivalizálás is, ami aztán a számokat nézve a tenisztörténelem legnagyobb párharcává vált: Nadal és Djoković összecsapásai. Nadal a 2010-es US Open döntőjében a szerbet legyőzve tette teljessé Grand Slam-gyűjteményét. Eddig csak nyolc teniszezőnek sikerült a férfiaknál legalább egyszer megnyerni mind a négy Grand Slam-tornát, ezt Nadal hetedikként érte el. A Nadal–Djoković-meccseknek más hangulatuk volt, mint a spanyol Federer elleni összecsapásainak, viszont még inkább jellemző volt rájuk, hogy egymásból a legjobbat kikényszerítve tudtak emelni a játékukon, és néhány kilógó, sima győzelmet kivéve rettentő intenzív küzdelmeket láthattak a nézők. Összesen 60-szor játszottak, a szerb 31-et, Nadal 29-et nyert meg.

Nadalnak Djoković ellen is volt olyan meccse, amit sokan minden idők legjobbjaként emlegetnek. Az biztos, hogy a 2012-es Australian Open döntője lett minden idők leghosszabb Grand Slam-fináléja 5 óra 53 percével – amivel még így is messze van a leghosszabb Grand Slam-meccs rekordjától –, amit nagyon jól kifejez az egyik maratoni labdamenet. A 31 ütésváltás végén Djoković elterült a pályán, Nadal pedig a térdére támaszkodva próbálta kipihenni magát. Végül 5:7, 6:4, 6:2, 6:7, 7:5-re a szerb világelső nyert, de akkora energiákat mozgósítottak, hogy a díjátadó alatt mindkettőjüknek le kellett ülniük pihenni.

Addig a meccsig Nadal 133-1-es rekorddal büszkélkedett, amennyiben megnyerte az első szettet egy GS-en, itt mégis elbukta a döntőt. „Ez egy nagyon különleges meccs volt. Valószínűleg nem azért marad meg a fejemben, mert kikaptam, hanem hogy milyen szinten teniszeztünk” – mondta Nadal a mérkőzés után. Djoković is arról beszélt, hogy minden utolsó csepp energiát kifacsartak magukból. A szerb nyerte meg az előző két Grand Slam-döntőjüket is, és összességében a legutóbbi hat mérkőzésüket. Nadal aztán a salakos tornákon vágott vissza, a 2013-as Roland Garros elődöntőjében egy több mint 4 és fél órás, a döntő szettben 9:7-tel eldőlt mérkőzésen győzött.

2013-at visszanézve szintén azért tartotta az egyik legemlékezetesebb időszaknak, mert 2012 második felében térdsérülés miatt nem tudott játszani, és a következő szezonban is meg kellett küzdenie a sérüléssel. A 2014-es Roland Garros megnyerése után azonban még komolyabb kihívásokkal terhelt évek vártak Nadalra.

A két legrosszabb év: 2015–2016

Nem indult jól Nadal 2015-ös éve, januárban címvédőként érkezett a Qatar Openre, de már az első fordulóban búcsúzott, majd kikapott az Australian Open negyeddöntőjében, és meglepetésre sorra bukta a kedvenc salakos tornáit is Monte Carlótól Barcelonán át Madridig. 2005 óta először esett ki a ranglistán a top 5-ből, a kegyelemdöfést pedig a Roland Garros negyeddöntőjében kapta, ahol Djoković búcsúztatta, és ezzel véget ért a 2009 óta tartó párizsi győzelemsorozata.

Tíz év után 2015 volt az első, amikor Nadal egyetlen Grand Slamet sem tudott megnyerni.

A következő évben már behúzta ugyan a Monte Carló-i és a barcelonai versenyt is, de a Grand Slameken hasonló szériát futott. Melbourne-ben az első meccs után kiesett, Párizsban a második kör után sérülés miatt lépett vissza a tornától. A sajtótájékoztatóján elárulta, hogy már a legutóbbi mérkőzését is fájdalomcsillapítókkal játszotta le. Néhány hét múlva viszont már ő vitte a spanyol zászlót a Rio de Janeiró-i olimpián, majd egyéniben bronzérmet, párosban aranyat nyert. Nadal még a vegyes párost is vállalta volna, de az orvosi stábja tanácsára attól visszalépett.

A korábbi világelső az évet a 9. helyen zárta, és ekkorra a fél világsajtó már azt találgatta, a szokatlanul rossz sorozat vajon azt jelzi-e, hogy a 30 éves Rafa Nadal pályafutása kezd a végéhez közeledni. Hogy talán végérvényesen elhasználódott a test, amelyet az évek alatt annyira kíméletlenül gyötört. Nadal ekkor 15 Grand Slam-címnél és kilenc Roland Garros-trófeánál tartott. Ezután mindkét számot még harmadannyival növelte.

„Minden egyes pontot úgy játszom, mintha az életem múlna rajta.”

Ez a spanyol teniszező egyik legtöbbet idézett mondata, és kétségtelen, hogy Nadal sportolói lénye egyet jelent a „soha ne add fel” hozzáállásával. Akik a nagy hármas közül inkább Federernek vagy Nadalnak szurkoltak, pontosan tudják, Djoković hány meccset fordított meg reménytelennek tűnő helyzetekből. Mégis, a roppant elszántsága és a saját fizikai határait messze túlfeszítő kitartása Nadalt a tenisztörténet eddigi legnagyobb harcosává tette.

Jött Nadal 2.0

Nadal pályafutása utolsó öt aktív évében nyert tehát még egy halom trófeát, ezek jelentősége mégis jóval túlmutat a puszta sportgyőzelmeken. A túlhajtott test valóban ekkorra kezdte megbosszulni magát, a csuklósérülés után beszerzett még egy hasfalsérülést is, amivel évekig kínlódott, volt bokaműtétje, később a csípőjét is meg kellett műteni. Ezeket – és az egyébként is viszonylag gyenge szerváját – ellensúlyozva 32 évesen lényegében újratanult szerválni, és jóval gyorsabb és agresszívebb adogatásokkal tért vissza. És megkezdődött Nadal 2.0-ás verziójának menetelése: egyre ritkásabb hajjal és egyre több testi fájdalommal szó szerint hihetetlen győzelmeket aratott.

2017-ben régi barátja, Carlos Moya lett az edzője, év elején pedig igazán emlékezetes döntőt játszottak az Australian Openen Federerrel, amit végül döntő szettben a svájci nyert meg. 2018-ban viszont Nadal a sérülések (csípő, térd, has, boka) miatt mindössze kilenc tornán játszott, csakhogy ezeket 91,8 százalékos győzelmi mutatóval hozta le. Hónapok kihagyása után, még mindig a sérüléseiből lábadozva, fizikálisan és mentálisan is egyfajta mélyponton érkezett meg a 2019-es Roland Garrosra, és bár tiszteletből ilyesmit senki nem mondott volna ki hangosan, a győzelmére nem sokan fogadtak. Aztán az egész tornán mindössze két szettet bukott, és Dominic Thiemet legyőzve a döntőben megszerezte a 12. párizsi győzelmét.

„Az egyik lehetőség az volt, hogy leállok egy időre, hogy regenerálódjon a testem. A másik lehetőség az volt, hogy drasztikusan megváltoztatom a hozzáállásomat és a mentalitásomat. Végül képes voltam változtatni és küzdeni minden apró javulásért”

– nyilatkozta a spanyol a döntő után.

2020-ban, 34 évesen 13. alkalommal is megnyerte a Roland Garrost, és megszerezte a 20. Grand Slam-címét, amivel beérte Federer rekordját. 2022-ben a 35 éves Nadal fél év kihagyás és egy friss koronavírus-fertőzés után a semmiből előhúzva a legjobbját, váratlanul végigmenetelt a tornán, megnyerte az Australian Opent, és ezzel az újabb rekordnak számító 21. Grand Slamjét. Pár hónap múlva pedig a 14. alkalommal is a magasba emelhette a Roland Garros-serleget, a pályája utolsó nagy trófeáját. Ezt a számot minden emberi ráció szerint csak nagyon-nagyon sokára lesz képes egy újabb sportoló túlszárnyalni.

Nadal teljesítménye mégis azzal együtt válik igazán elképesztővé, hogy kiderült: mindkét tornán folyamatosan érzéstelenítő injekciókkal a testében játszott. Ahogyan Wimbledonban is, amikor a nála 15 évvel fiatalabb amerikai Taylor Fritzcel küzdött meg. A meccs közben Nadalt többször ápolni kellett, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító gyógyszereket kapott, és már a családja is arra biztatta a páholyból, hogy adja fel a meccset. De Nadal sokszor elmondta már: utál meccset feladni, és közel 4 és fél óra után ezt a maratoni csatát is megnyerte. A következőn persze már nem tudott pályára lépni.

2022 végén a barátjával párosban összeálló Nadal meghatódva, könnyekkel a szemében búcsúztatta el Federert a Laver-kupán, újabb örökké emlékezetes képekkel ajándékozva meg a teniszrajongókat. A sérülésekkel terhelt következő évben 20 éve először került ki a 100-ból a világranglistán, de 2024-ben még visszatért. Mindenképpen indulni akart a párizsi olimpián, ahol Fucsovics Mártont győzte le döntő szettben az első körben, mielőtt a későbbi aranyérmes Djokovićtól kikapott a második fordulóban. Az új spanyol sztárral, Carlos Alcarazzal párosban a negyeddöntőig meneteltek. Végül október 10-én, egy Instagramra kirakott videóban jelentette be, hogy a novemberi Davis-kupa-döntőn, Spanyolország színeiben lép utoljára pályára.

Hogyan fogunk emlékezni Rafael Nadalra?

A látványosan magasra pörgetett tenyeresek és a győztes pontok utáni salakon elterülések képsorai mellett biztosan eszünkbe fog jutni Nadalról egy másfajta jelenet is (és nemcsak azért, mert végtelenítve láthattuk a teniszközvetítések szüneteiben). Nadal a 2020-as Australian Open egyik menetében véletlenül csúnyán eltalálta a labdával az egyik labdaszedő kislány arcát. A spanyol ezután odaszaladt hozzá, megkérdezte, hogy biztosan jól van-e, majd puszit nyomott az eltalált helyre.

Rafa Nadal, ellentétben például az újgenerációs spanyol honfitársával, Alcarazzal, csak a legritkább esetben engedett meg akár egy mosolyt is a pályán, az arca soha nem tükrözött mást, mint könyörtelenséget és elszántságot.

Pedig Nadal amilyen harcos sportoló, legalább annyira kedves ember is.

Egész karrierje alatt jelentős összegeket költött jótékony ügyekre, a 2018-as nagy mallorcai árvíz idején pedig felajánlotta a sportközpontja létesítményeit a hajlék nélkül maradt embereknek, illetve ő maga is lapátot ragadott és részt vett a kárelhárításban. A mallorcai Rafa Nadal Akadémia folytatása mellett Nadal arról is beszélt kedden, hogy a tenisz nagyköveteként továbbra is tenni szeretne majd a sportágért.

„Roger és én is egyetértünk valamiben: hogy hogyan szeretnénk, hogy néhány év múlva emlékezzenek ránk. Nagyszerű, hogy elismerik az eredményeinket, a címeinket és a rekordjainkat, de ahogy telnek az évek, valószínű, hogy érkezik majd valaki, aki még nálunk is jobb lesz. A fontos tehát az, amire mindig is emlékezni fognak. Ezért Roger és én is egyetértünk abban, hogy szeretnénk, ha jó emberként emlékeznének ránk” – nyilatkozta nemrég Nadal, és ezt a gondolatot ismételte meg keddi búcsúbeszédében is.

Rafa tanított meg arra a szenvedélyre, amivel a teniszt kell játszani

A Davis-kupa döntő keddi kezdetére Federer egy egyszerre méltató és érzelmes, helyenként pedig kimondottan vicces levelet osztott meg a közösségimédia-felületein. Ebben a cikkben már idézett részeken túl a 20-szoros Grand Slam-győztes végül gratulált Nadal családjának, a csapatának és mindenkinek, aki részt vállalt a sikereiben, majd azt írta: „Azt akarom, hogy tudd, a régi barátod mindig drukkolni fog neked, bármi is következik most az életedben. A legjobbakat, rajongód, Roger”.

Pályafutása legnagyobb riválisa, Djoković a búcsúünnepségen levetített videóban üzent visszavonuló sporttársának: „A kitartásod, a küzdőszellemed, az az energia, amit a pályára vittél, az erőd – mind olyan dolgok, amelyeket generációk fognak még sokáig tanulmányozni és továbbadni. Nagy megtiszteltetés volt számomra, és nagyon boldog vagyok, hogy a riválisod lehettem. A tenisz és a sport világának hiányozni fog a hihetetlen energiád. Van mit ünnepelnünk. Köszönöm, és sok szerencsét neked, barátom.”

Andy Murray, akit szintén az elmúlt másfél-két évtized legnagyobb teniszezői közé sorolhatunk, szintén küldött egy videóüzenetet a búcsúra: „Minden teniszező arra a szenvedélyre és intenzitásra törekszik, amivel te játszottál, és amiről minden teniszrajongó emlékezni fog rád. Hihetetlen volt nézni téged. Köszönök mindent, élvezd a nyugdíjas éveket, pajtás.”

A 23-szoros Grand Slam-bajnok Serena Williams a videó mellett az Instagramon küldött üzenetet Nadalnak, a tiszteletére még a spanyol sajátmárkás fejpántját és pólóját is felvette, a posztban pedig gratulált a spanyol karrierjéhez, és azt írta: Nadal arra inspirálta, hogy jobb legyen, hogy keményebben játsszon, hogy harcoljon és hogy soha ne adja fel.

Azt, hogy Nadal milyen nyomot hagyott a teniszen, jól mutatja, hogy a sportág legfiatalabb generációjának tagjai is gyakran nyilatkoznak arról, hogy miatta (is) kezdtek teniszezni, vagy említik őt példaképükként.

Az amerikai Ben Shelton például a Laver-kupákon is visszatérően méltatta Nadalt. „A küzdőszellemem, hogy nem adom fel, ezek olyan jellemzők lehetnek, amiket felnőve Rafától láttam és tanultam meg” – mondta tavaly. Az idei Laver-kupa egyik sajtótájékoztatóján pedig arról beszélt, hogy a játéka egyes elemeinek javításához is Nadalról kell videókat néznie.

A nadali örökséget persze leginkább a 21 éves korára már világranglista-harmadik és négyszeres Grand Slam-győztes Carlos Alcaraz viszi majd tovább. Ő a keddi búcsúmeccs után ezekkel a szavakkal köszönt el honfitársától: „Rafa tanított meg arra a szenvedélyre, amivel a teniszt kell játszani. Szerencsés vagyok, hogy itt van mellettem, de bárcsak korábban érkeztem volna. Felejthetetlen pillanatokat viszek magammal. Neki köszönhetem, hogy teniszező akartam lenni.”