Vas Blanka szakaszt nyert a női Tour de France-on

2024. augusztus 15. – 16:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vas Blanka nyerte a női Tour de France 5. szakaszát csütörtökön. Az SD Worx 22 éves magyar bringása ezzel pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratta. A friss olimpiai negyedik Vas Blanka a befutónál egy kiscsoportos sprintet nyert meg, többek között az olimpiai bajnok Kristen Faulknert is megelőzte.

A női Tour de France kerékpáros körverseny csütörtökön a Bastogne és Amnéville közötti 152,5 kilométeres távval folytatódott. A szakasz során öt kisebb kategorizált emelkedő és 1820 méter szintemelkedés várt a bringásokra. Az előzetes várakozások alapján ez az etap tűnt a legideálisabbnak egy jó eredmény elérésére az U23-as világbajnok Vasnak, aki a nyitóetapon tizedik lett – írta az MTI.

Hat kilométerrel a cél előtt egy kanyarban nagy bukás történt, amitől szétszakadt a mezőny. A remekül helyezkedő Vas tökéletesen reagált minden megindulásra, a legvégéig kitartó négyesből pedig ő volt a leggyorsabb, így a Giro d'Italia után a Tour de France-ról is van már szakaszgyőzelme. Vas mögött a lengyel Katarzyna Niewiadoma (Canyon–Sram) lett a második, a német Liane Lippert (Movistar) pedig a harmadik. Az amerikai Faulkner (EF-Oatly-Cannondale) ezúttal negyedikként ért célba.

Vas Blanka csapattársa, a versenyt eddig vezető Demi Vollering is benne volt a nagy bukásban, emiatt 1 perc 47 másodperces hátránnyal ért csak célba, és így elvesztette a sárga trikót. Az összetett vezetését Niewiadoma vette át.

Az egyhetes, nyolcszakaszos verseny pénteken a Remiremont és Morteau közötti 159,2 kilométeres szakasszal folytatódik és vasárnap a legendás Alpe d'Huezen zárul. Vas Blanka az összetettben a 44. helyen áll 8:44 perces hátránnyal az új sárga trikós Niewiadomához képest.

A mountain bike-ban szintén olimpiai negyedik helyezett Vas Blankát ebben a cikkben mutattuk be. Videónkat pedig itt nézheti meg róla:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!