Három éve még kockázati tőkebefektető volt, most olimpiai bajnok

2024. augusztus 5. – 11:39

Három éve még kockázati tőkebefektető volt, most olimpiai bajnok
Az olimpiai aranyérmes Kristen Faulkner – Fotó: David Gray / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap drámai végkifejlet és egy nagy, az utolsó pillanatokban tökéletes időzítéssel indított szökés után dőlt el a női kerékpáros mezőnyverseny aranyérme Párizsban. Az amerikai Kristen Faulkner Vas Blanka és Marianne Vos párosát érte be Lotte Kopecky társaságában, majd hamar, 2 km-rel a vége előtt felrobbantotta a négyest, meglépett a többiektől és meg sem állt az olimpiai aranyig. Faulkner korábban nyert azért pár versenyt, elhozott pár szakaszt a női Girón, de nem sokan fogadtak volna rá, hogy ebből a négyesből lenyomja Vast, vagy a 2012-es olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok és (mezőnyben) hatszoros világbajnoki ezüstérmes Vost, vagy a 2023-as világbajnokot, a 2022-es vb-n ezüstöt szerző Lotte Kopeckyt.

Persze Faulknernek lehetősége sem sok volt arra, hogy sok sikert arasson. 2020-ban, amikor az első női bringáscsapatához igazolt, Vos már olimpiai bajnok és egyszeres világbajnok volt országúti kerékpárban, cyclocrossban annyi aranya volt, amit megszámolni is nehéz, ráadásul pályakerékpárban is gyűjtött már pár aranyat olimpián és világbajnokságon is.

Faulkner viszont kalandos úton jutott el a kerékpározásig és az olimpiai aranyig. Egy 6000 fős alaszkai városban, az eddig leginkább laposhalhalászatáról ismert Homerben született, sokat dolgozott a családja által vezetett üdülőben, takarított, ágyneműt cserélt, gondozta a kertet, leszedte az asztalokat, újratöltötte az italautomatákat – mindig, amit kellett. A kevés szabadidejükben óriási túrákat nyomtak az alaszkai tájban. „Ez minden bizonnyal megerősített, ellenállóvá tett” – mondta a Wall Street Journalnek az alaszkai fiatalkorról.

A kerékpározás akkor még sehol nem volt képben Faulknernek, aki Alaszkából a Harvardra ment számítógép-tudományi képzésre. Közben a Harvard evezőscsapatának is tagja volt, junior vb-aranyat szerzett, de mégsem a sportban, hanem a pénzügyi világban találta meg a számítását. New Yorkba ment, ahol egy kockázati tőkebefektetőnél dolgozott. Eközben, 2017-ben hobbiszinten kezdett el kerékpározni, pár hét múlva pedig meg is nyerte az első versenyét.

Kristen Faulkner Vas Blanka előtt a 2024. augusztus 4-i női olimpiai mezőnyversenyen – Fotó: Jared C. Tilton / Getty Images
Kristen Faulkner Vas Blanka előtt a 2024. augusztus 4-i női olimpiai mezőnyversenyen – Fotó: Jared C. Tilton / Getty Images

Nem sokkal később, 2018-ban Kaliforniába, a Szilícium-völgybe költözött, ahol egy másik kockázati tőkebefektetőnél kezdett dolgozni. A kerékpározást nem engedte el, 2020-ban egy helyi csapathoz igazolt, 2021-ben pedig otthagyta a pénzügyi szektort, és főállású sportoló lett, a spanyolországi Gironába költözött a jobb felkészülés reményében, azt az álmot dédelgetve, hogy kijut az olimpiára.

Az út viszont nem volt egyszerű. 2022-ben egy agyrázkódás hátráltatta, 2023-ban pedig edzés közben elütötték, a balesetben eltört a lába, majd vérrög alakult ki a tüdejében. A balesetből viszonylag gyorsan visszatért, hogy aztán május 15-én, az amerikai olimpiai válogatón 11 másodperccel maradjon le az olimpiai kvótáról a triatlonos Taylor Knibb mögött. Az országúti kvótáról lemaradva beverekedte magát a női üldözéses csapatba pályakerékpárban, hogy aztán, amikor Knibb a triatlonversenyre fókuszálva visszalépjen a kerékpározástól, Faulkner örökölje meg a helyét a versenyben.

Ott pedig mindent beleadott, a végén óriási hajrával lett aranyérmes.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!