Leisztinger Tamás cége lett a Honvéd új tulajdonosa, a vezetőedző távozik is a csapattól

2024. augusztus 15. – 12:19

Másolás

Vágólapra másolva

Leisztinger Tamás cége, az Arago Sport Kft. lett a labdarúgó NB II.-ben szereplő Budapest Honvéd FC új tulajdonosa, így az üzletembernek megint van focicsapata azután, hogy három és fél éve kiszállt a Diósgyőri VTK-ból – írja az MTI.

A kispesti klub csütörtöki közleményében kiemeli, hogy a korábbi tulajdonos, a Reditus Equity Zrt. 2019-ben vásárolta meg a klubot és az elmúlt öt évben folyamatosan biztosította a stabil működéshez szükséges gazdasági hátteret. Mint írták, „a mostani tranzakció célja, hogy a Budapest Honvéd FC hosszútávú jövője és eredményessége biztosítva legyen

és a következő években is betölthesse a klub azt a szerepet, amellyel az elmúlt évtizedekben hozzájárult a magyar labdarúgás fejlődéséhez és sikereihez”.

A 14-szeres magyar bajnok Honvéd a 2016/17-es idényben Marco Rossival megnyerte az NB I.-et, azóta viszont nem termett neki sok babér, tavaly nyáron ki is esett az NB II.-be, és a másodosztályban sem ment jól a szekér, a szezont a kilencedik helyen zárták, 22 ponttal a második helyen feljutó Győr mögött. Az idei szezonban három meccs után egy-egy győzelemmel, vereséggel és döntetlennel a nyolcadik helyen áll a csapat.

A tulajdonosváltás bejelentése után nem sokkal azt is bejelentette a csapat, hogy távozik a kispadról Csertői Aurél, akivel 2023 novembere óta 23 meccsen irányította a Honvédet, és ez alatt nyolc-nyolc győzelmet és döntetlent, valamint hét vereséget hozott össze. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki érkezik a helyére, erről később ígért tájékoztatást a klub.

Leisztinger korábban a DVTK kapcsán arról beszélt, hogy legalább ötmilliárd forintot áldozott saját vagyonából a klubra, 2018 májusában pedig őszintén vallott a hazai futballviszonyokról, hogy 10 ezer euróból nyolcat vissza kell adnia a játékosoknak. A hozzá köthető Arago-csoport négy éve jelentette be, hogy Kassán épít fociakadémiát, de a focin kívül természetesen más bizniszei is vannak, idén áprilisban derült ki, hogy az állam 2022-ben négymilliárdért vette meg a bányacégét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!