Magyar befektetők építenek futballakadémiát Kassán

2020. december 7. – 14:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar befektetők futballakadémiát építenek Kassán, miután 2019 decemberében az FC Košice legnagyobb tulajdonosa a magyar Arago-csoport lett. Az erről szóló megállapodást Kassa városának, az FC Košice labdarúgócsapatának és a Slovak Sport Development s.r.o.-nak a képviselői írták alá, a futballakadémia a Kassai Labdarúgó Aréna közelében épül meg, írja az MTI-t.

Az FC Košice cégjogi formában 2018 óta működik, az 1997-ben a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejutó 1. FC Košice, majd MFK Košice néven működő klub jogutódjának tekinthető. Az akadémiai beruházás finanszírozója és megvalósítója a magyar tulajdonban lévő Slovak Sport Development s.r.o. lesz a várossal együttműködve, mely a szükséges földterületet biztosítja a klubnak.

„A kassai régióban óriási szükség van egy nemzetközi szinten is számottevő labdarúgó akadémiára. Azt szeretnénk, ha a helyi tehetségeknek nem kellene elhagyniuk családjukat, hogy megvalósíthassák álmaikat. Köszönettel tartozunk Kassa város vezetésének az együttműködés lehetőségért” – mondta Szabó Tamás, a Slovak Sport Development s.r.o. ügyvezetője és az FC Košice elnökségének tagja.

„Nagyon örülök hogy nemcsak a Kassai Labdarúgó Aréna építése halad előre, hanem aláírtuk ezt az utánpótlást segítő megállapodást is, amely reményeim szerint örömmel tölti el Kassa futball szerető közönségét” – mondta Jaroslav Polacek, Kassa polgármestere.

„A sport és különösen a futball a szlovákok és a magyarok életének is fontos eleme. Külön örülök, hogy ez a megállapodás a hosszú távú együttműködés alapja lesz ezen a területen. A leendő akadémia befektetés a jövőbe, befektetés tehetséges gyermekekbe és velük együtt a közös szlovák-magyar jövőbe” – mondta Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja.

Az Arago-csoport Leisztinger Tamás, a Diósgyőri VTK többségi tulajdonosának érdekeltségi körébe tartozik. „Kassai szerepvállalásunkat több tényező alátámasztotta, de leginkább tulajdonostársaink elhivatottsága, a klub jelentős hagyományai, valamint Kassa és vonzáskörzetének sportban rejlő lehetőségei miatt született meg a döntés az Arago Holding üzletrészvásárlásáról. Miskolc és Kassa földrajzi közelsége, testvérvárosi kapcsolata, közös kulturális, valamint sportmúltja csak ráadás volt” – mondta akkor Sántha Gergely, az Arago Holding ügyvezetője.

Az FC Košice 14 forduló után jelenleg az 5. helyen áll a 15 csapatos szlovák másodosztályban.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!