Közel négymilliárdért vette meg az állam Leisztinger Tamás bányacégét

2024. április 23. – 15:51

Másolás

Vágólapra másolva

2022 végén vette meg az állam az Ormosszén Zrt.-t. Az adásvételi szerződést és a vételárat eddig titkolta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV), de az Átlátszó perre ment a közérdekű adatokért, és nyert, így derült ki, hogy az állam 3,958 milliárdért vásárolta meg a céget – írja az Átlátszó.

A miskolci székhelyű Ormosszén Zrt. a borsodi szénmedence barnakőszén-vagyonának kitermeléséért felel, többek között ez a cég üzemelteti a Vadna külterületén található, Natura 2000 területen működő szén- és kavicsbányát.

Az Ormosszénben korábban Leisztinger Tamás, Magyarország egyik leggazdagabb embere volt a többségi tulajdonos (az A2 IT ARAGO Zrt.-n keresztül). A milliárdos korábban a szocialistákkal ápolt jó kapcsolatokat, az elmúlt tíz évben azonban az Átlátszó szerint számos alkalommal együttműködött az Orbán-kormánnyal is.

Az Átlátszó azt írja, a közel négymilliárdos vételárnál többet is fizethetett az állam, az MNV által végül március 5-én kiadott dokumentumban ugyanis szerepel egy másik vállalat is, ám az arra vonatkozó információkat kitakarták. A szerződésben minden információt kitakartak, ami a „Társaság2”-re vonatkozik, így a Vételár4”-et is. Ez lehet az az összeg, amiért a másik, meg nem nevezett vállalkozást vásárolta meg az állam.

Az Átlátszó azt írja, ez valószínűleg a Meliorációs, Rekultivációs és Környezetrendező Kft. lehet, ami pont ugyanakkor került állami tulajdonba, mint az Ormosszén. A főtevékenysége szerint barnaszén- és lignitbányászattal foglalkozó vállalat ügyvezetője az Ormosszén élén is álló Huszti Béla. A cégbírósági dokumentumok között elérhető, 2022. júliusi tagjegyzék alapján a Meliorációs, Rekultivációs és Környezetrendező Kft. állami tulajdonba kerülése előtt nagyjából fél éven keresztül szintén az A2 IT ARAGO Zrt.-hez tartozott. Az Átlátszó ennek kapcsán is küldött közérdekű adatigénylést az MNV-nek.

Az Ormosszén Zrt. nem sokkal az állami kézbe kerülése után 1,5 milliárdos támogatást is kapott a magyar kormánytól.

Az Ormosszén Zrt. legfrissebb, 2022-es évre vonatkozó pénzügyi beszámolójából kiderül, hogy a nettó árbevétel egy év alatt közel kétszeresére nőtt: a 2021-es 679 millióról 1,24 milliárd forintra. Ennek jelentős része a szén értékesítéséből származott, ami közel 800 millió forintot tett ki. Az adózott eredmény (azaz a profit) ugyanakkor nem követte ezt a tendenciát. Két éve még 61,2 milliós nyereséget könyvelhetett el a barnaszén- és lignitbányászattal foglalkozó cég, 2022-ben azonban 104 milliós veszteséget hozott össze.

A Meliorációs, Rekultivációs és Környezetrendező Kft.-nek 2022-ben 11 millió volt a nettó árbevétele, adózott eredményként viszont 7 milliós veszteséget könyvelhetett el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!