Gulyás Michelle és Guzi Blanka is bejutott az öttusa döntőjébe, Szép Balázs 10., Bőhm Csaba 13. lett

2024. augusztus 10. – 12:19

Gulyás Michelle és Guzi Blanka is bejutott az öttusa döntőjébe, Szép Balázs 10., Bőhm Csaba 13. lett
Az azeri Aliyev és Muszukajev a birkózó negyeddöntőben – Fotó: Arlette Bashizi / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Birkózás: Muszukajev Iszmail technikai tussal, 11-0-s győzelemmel nyerte meg első meccsét a 65 kilós szabadfogású birkózók között. Az első menetben csak egyetlen pont született, az is csak azért, mert megintették passzivitásért a kirgiz Ernazar Akmatalijevet, és utána nem tudott akciót végrehajtani. A második menet ezzel szemben gyors és parádés birkózást hozott, Muszukajev befogta az kirgiz karját, a földre vitte, majd többször átforgatta, egymás után kapta a pontokat, bő fél perc alatt elérte a döntő, tízpontos különbséget, 11-0-val zárta le a meccset és jutott a legjobb nyolcba.

A negyeddöntőben a tokiói olimpia ezüstérmese, az azeri Haji Aliyev volt az ellenfele. Az első menetben csak egy pontot osztottak ki, Aliyev kapta Muszukajev passzivitása miatt. A második menetben a magyart intették meg, de aztán felpörgött, és egy visszatámadásból máris nála volt a vezetés. Aliyev nem túl sportszerűen ágyékra is ment, ami némi szünetet és veszekedést hozott, de ez sem törte meg Muszukajev lendületét, továbbra is remekül kontrázott, és 10-3-ra nyert.

Az elődőntőben Muszukajev váratlanul sima vereséget szenvedett Rahman Musza Amuzadhalilitől. A nagyon támadószellemeben fellépő iráni sorra hajtotta végre az akciókat a magyar birkózón, és még az első menetet sem hagyta végigmenni, már elérte a 10-0-s, döntő különbséget, ami a meccs végét is jelentette. Muszukajav vasárnap a bronzéremért küzdhet.

A női 74 kilóban Nagy Bernadett versenyzett, 12-2-re kapott ki az indiai Reetika Reetikától. Az india az első menetben 4-0-ra húzott el azután, hogy figyelmeztették, de Nagy az utolsó pillanatban még egy derékra támadással szerzett két pontot. A második menetben az indiai mutatott be jobb birkózást, többször megkontrázta a Nagy által indított akciókat, a földre vitte és ott a combjára kulcsolva át is tudta forgatni. Később Nagynak is volt hasonló lehetősége, de úgy tűnt, elfogyott az ereje, és nem tudta megbillenteni Reetikát. Az indiai kapott így pontot és 12-2-vel lezárult a meccs. Nagy akkor marad versenyben volna vigaszágon versenyben, ha Reetika eljut a döntőig, de az indiai már a következő meccsén kikapott.

Kajak-kenu: Szombat délelőtt az egyéni számok középdöntőit rendezték. A női kajak 500 méteren Csipes Tamara és Gazsó Dóra is döntőbe jutott, míg a férfiaknál az előző olimpia első két helyezettje, Kopasz Bálint és Varga Ádám is hozta a kötelezőt ezer méteren, mindketten éremért versenyeznek. A női kenu egyesben 200 méteren Takács Kincső jutott döntőbe, Kiss Ágnes a B döntőbe került.

A női egyesben Csipes aztán ezüstérmet szerzett, míg Gazsó a hatodik lett. A férfiak döntőjében Tokióhoz képest Varga szerepelt most jobban, a második lett nagy hajrával, míg Kopasz bronzérmet szerzett.

Kiss a B döntőben harmadikként evezett célba, összesítésben a 11. lett, míg Takács a nyolcadik lett a döntőben.

Vízilabda: A 11-11-es rendes játékidő után ötméteresekkel legyőzte az olaszokat a magyar női vízilabda-válogatott, így az ötödik helyen végzett a párizsi olimpián. A magyar csapat nem a legjobb arcát mutatta a szombati meccsen, de az utolsó negyedben egyenlíteni tudott kétgólos hátrányból, a büntetőpárbajban pedig Magyari két védésének és a hibátlan lövéseknek köszönhetően végül simán győzött.

Öttusa: Mind a két magyar versenyző, Gulyás Michelle és Guzi Blanka is bejutott a döntőbe. A mezőnyt csütörtöki körvívás után két 18-as csoportra osztották, és a legjobb 9-9 juthatott tovább. Gulyás – aki a vívásban elért eredményével a második helyről kezdte a szombati versenyt – a lovaspályán két akadályt vert le, így a kiinduló 300-ból 14 pontot vontak le tőle, a bónuszvívásban egy ellenfelét legyőzve két pontot szerzett, a mobilmedencében rendezett 200 méteres úszásban pedig 2:10.39 perccel a második legjobb eredményt érte el, így második volt a kombinált szám előtt. A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásban jó sorozatai voltak, a távot jórészt egyedül, az élen tette meg. Gulyás a kombinált számban 12:06,06 perccel a 11. időt érte el úgy, hogy az utolsó 600-on már alig futott. Guzi a vívásával 15. volt a kezdésnél, a lovaspályán nem hibázott, bónuszvívásban nem szerzett pontot, úszásban pedig kilencedik volt 2:16,93 perccel. A kombinált számnak tizedikként vágott neki, jó lövészetekkel és futással felzárkózott, végül pár méterrel Gulyásék csoportja mögött ért célba negyedikként. Az utolsó, összetett számban 11:20,80 perccel a második legjobb volt.

A férfiak döntőjében Szép Balázs a 10., Bőhm Csaba a 13. lett. Bár a pénteki körvívásban nem szerepeltek jól a magyarok, Szép hibátlan, 300 pontos lovaglással javítani tudott pozícióján. Összetettben a nyolcadik helyre jött fel, a harmadik helyen álló Alexandre Dallenbach is nyolcpontyira volt tőle. Bőhm a leggyengébb vívóeredménnyel jutott be a döntőbe, és ezt a hátrányt nem sok esélye volt ledolgozni. Ezen a 286 pontos lovaglása sem segített. Az utolsó előtti, 17. helyen várta a folytatást.

A bónuszvívásban aztán sem Szép, sem Bőhm nem szerzett pontot. Ez Szép helyezését nem érintette, maradt a nyolcadik, de a dobogós helytől már 13 pontra került.

A harmadik tusában, a 200 méteres gyorsúszásban javítani tudtak a magyarok. Az első futamba kerülő Bőhm 1:58,94-es idővel négy riválisát is megelőzte, és összesítésben a harmadik legerősebb úszás volt az övés, 313 pontot szerzett ezzel. A következő futamban induló Szép 2:05-ös idővel csak 299 pontot hozott össze, ezzel három riválist tudott megelőzni, megint távolodott a dobogótól. Összesítésben a kilencedik helyen állt, a laser-run számot 43 másodperccel az élen álló egyiptomi Ahmed Elgendy után kezdhette meg, a két másik dobogóshoz képest 26 másodperc volt a lemaradása. Bőhm több mint egyperces hátrányban startolt, neki csak arra volt esélye, hogy néhány riválisát megfogja

A laser-run alatt Szép nem tudott feljebb kapaszkodni hárman-négyen futottak egy bolyban, a magyar versenyző végül a 10. lett. Bőhm viszont négy ellenfelét is megelőzte, a 13. helyre futott fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!