Csipes Tamara egyesben is ezüstérmes lett az olimpián

2024. augusztus 10. – 13:04

Csipes Tamara egyesben is ezüstérmes lett az olimpián
Az ezüstérmes Csipes Tamara a női kajak egyesek 500 méteres versenyének döntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A kettes után egyesben is ezüstérmet nyert Csipes Tamara, miután óriásit küzdött a címvédő Lisa Carringtonnal, és végig tapadt is rá, de megelőzni nem tudta őt.

A két magyar versenyző a hármas és a négyes pályán mentek a szombati döntőben, és mindketten jól rajtoltak, de Csipes tudott megugrani a címvédő Lisa Carringtonnal, féltávnál már látszott, hogy ők ketten fognak harcolni az aranyért. A végét viszont az új-zélandi bírta jobban, így Csipes kettes után egyesben is ezüstérmet nyert. Gazsó Alida Dóra a hatodik helyen végzett.

Szombaton az első magyar érdekeltségű középfutamban Gazsó Alida Dóra állt rajthoz női 500 méteren. Gazsó a rajtot nem kapta el olyan jól, de gyorsan felzárkózott az élbolyba, 250 méteren már második volt, a végére pedig még feljebb is tudott kapcsolni, és elsőként jutott be a döntőbe. A másik középfutamban Csipes Tamara még simábban nyert, féltávnál már másfél hajóhosszal vezetett, így a végére még spórolni is tudott az erejével.

Csipesnek és Gazsónak ez már a harmadik száma volt Párizsban, és már ezt megelőzően is rendkívül sikeres volt az olimpiájuk.

A kajaknégyesben Fojt Sárával és Pupp Noémivel közösen harmadikak lettek, így ők szerezték meg a magyar kajak-kenusok első érmét csütörtökön, majd pénteken kettesben együtt szereztek ezüstérmet. Csipes a Telexnek azt mondta, elfáradt, de „hiába nagyi, kibírja”. Arról is beszélt, hogy úgy állt be a rajtgépbe, hogy ez az utolsó párosa olimpián, és az egyéni versenyre is így fog beállni, de ha a többiek szerint még segíthet a tapasztalatával, akkor lehet, hogy egy év pihenő után visszatér.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!