Csipes Tamara: Hiába vagyok nagyi, kibírom!

Ahogy csütörtökön, pénteken is négy magyar kajakosnő állt dobogóra a párizsi olimpián. Egy napja egy hajóban eveztek, és bronzérmet nyertek. Most két külön párost alkotva mehettek az eredményhirdetésre. Az új-zélandi páros (Lisa Carrington és Alicia Hoskin) volt a leggyorsabb, mögöttük Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra ért be másodiknak, a nyolcas pályán Pupp Noémi és Fojt Sára robbant be a bronzra a németekkel holtversenyben.

Mindez persze így, a jegyzőkönyv ismeretében már egyszerűbb, jó néhány perc telt el a vízen, amíg kiderült, hogy mindenki ünnepelhet. Azt nem mondták a versenyzők, hogy örökkévalóságnak tűnt, amíg kiírták a hivatalos versenysorrendet, de a várakozás legrosszabb része az volt, amikor előbb harmadiknak, aztán negyediknek, végül ismét harmadiknak rangsorolták Puppékat.

„Ha az elején azt mondja valaki, hogy egy éremmel és egy pontszerző helyezéssel mehetek haza, alá is írtam volna. Így nyilván még jobb, hogy két éremmel. És azért jó, hogy ha már az eredeti sorrendben harmadiknak tüntettek fel, és kezdtem is hinni benne, akkor jó, hogy harmadiknak jöttem ki a hintából. Az elmúlt egy évben, amit kibírtam, azt ép ésszel nem könnyű elviselni. Még visszagondolni rá” – magyarázta Pupp, akinek a testvére, a dzsúdós Réka ötödik lett. Este beszéltek, és azt mondta neki, hogy a négyesben szerzett érem az övé is. Sírós beszélgetés volt, de igazán különös nem hangzott el rajta.

„Taminak van egy hisztije, nem szereti ezt a jobbos oldalszelet. Mondtam neki, ne félj, megtartalak, és betollak, amikor kell. Talán nem a félj szót használtam, abban a téthelyzetben nem voltam irodalmi. De betartottam az ígéretem. Meg is tartottam, be is toltam. A versenyből kevés dologra emlékszem, arra igen, hogy alattunk nagyon jönnek. Tami mondta, hogy ezüst, visszakérdeztem, hogy komolyaaaan? De jobban örültem annak, hogy Noncsniék is kapnak egy érmet. Mindig mondtam, hogy egy csapat vagyunk, és együtt sok mindenre képesek vagyunk” – ezek már Gazsó Alida Dóra szavai voltak.

Csipes Tamara azzal kezdte, hogy elfáradt, mert ez az időrend nem fekszik neki annyira. Pszichésen nagyon hosszúak a döntős napok, és most nem olyan a lebonyolítás, mint az előző két olimpián, amikor volt egy kvázi pihenőnap.

„Pszichésen fárasztó, dolgozik az adrenalin, a koffein, pörög az agyam, szerintem nem szerencsés, hogy három nap alatt darálják le a programot. Baromi pesszimista voltam reggel, de azért annyira profi is, hogy nem hangoztattam a többiek előtt. Érzelmi hullámvasút ez, még ha elcsépelt is. Fájt mindenem, amikor reggel felkeltem, alapvetően agyalós is vagyok, de úgy döntöttem, kibírom. Hiába vagyok nagyi, kibírom. Abszolút úgy álltam be a rajtgépbe, hogy ez az utolsó párosom olimpián. Abszolút úgy állok be az egyéni versenyre is, hogy ez az utolsó. Aztán legfeljebb, ha azt mondják a lányok, segíthet még neki a tapasztalatom, akkor egy év pihenő után visszajövök” – jelentette ki a két hét múlva 35 éves Csipes.