Nagy hullámokat vert a magyar–olasz negyeddöntő

2024. augusztus 9. – 19:30

Másolás

Vágólapra másolva

Pontosabban azon belül egy furcsa videózás, ami után az olaszok négyperces emberhátrányba kerültek, mert az egyik bíró úgy látta, hogy a Jansik Szilárdot véletlenül eltaláló kéz szándékos ütés volt. Az olaszok megóvták a meccset, de nem jártak sikerrel, így a helyosztójukon is tüntettek, a bíróknak háttal hallgatta a himnuszt az olasz pólóválogatott, aztán a játékot is bojkottálták, a meccs első négy percét direkt egy játékossal kevesebben játszották, sőt, gyakorlatilag nem játszottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!