Egyhangú pontozással nyert, olimpiai döntős a Hámori Lucát legyőző Helif

2024. augusztus 6. – 23:04

Egyhangú pontozással nyert, olimpiai döntős a Hámori Lucát legyőző Helif
Helif és Suwannapheng – Fotó: Peter Byrne / Pa Images / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Egyhangú pontozással nyerte az elődöntőt és döntőbe jutott a Hámori Lucát korábban legyőző Imane Helif. Az algériai bokszoló azzal a thaiföldi Janjaem Suwannaphenggel találkozott, aki a negyeddöntőben Tokió olimpiai bajnokát, a török Busenaz Sürmenelit verte pontozással 4-1-re, vagyis már bizonyította, hogy képes nagy ellenfeleken továbbjutni. Láthatóan az sem riasztotta el, hogy Helif magasabb kiemeléssel érkezett – az algériai az ötödik, a thaiföldi a nyolcadik kiemelt volt.

Az első menetben Suwannapheng leginkább ismerkedett a hosszabb karú Helif ütőtávolságával, nehezen tudott mit kezdeni a valamivel magasabb algériaival. A második menetben már aktívabb volt a thaiföldi, de ez is kevés volt, a pontozóknál még mindig Helif volt előrébb. A harmadik, utolsó negyed második felében Suwannapheng nagy rohamokat indított a győzelem reményében, de sem a kiütés, sem a pontozás megfordítása nem sikerült neki, így Helif jutott a 66 kilós súlycsoport olimpiai döntőjébe, mind az öt pontozónál ő nyert. A pénteki döntőben a saját elődöntőjét 4-1-re nyerő kínai Jang Liu lesz Helif ellenfele.

A Helif ellen egyhangú pontozással elvesztett olimpiai negyeddöntő után Hámori Luca úgy nyilatkozott: „Az ellenfelemre nem lehet mondani egy rossz szót sem”. A Magyar Ökölvívó Szövetség a negyeddöntő után bejelentette, kiegészíti Hámori pénzdíját, annyit kap, mintha bronzérmet nyert volna.

Imane Helif olimpiai szereplése azután került a közérdeklődés középpontjába, hogy kiderült, azért zárták ki a 2023-as világbajnokságról menet közben, mert állítólag férfi kromoszómái vannak. Ezt a hivatalos orvosi állásfoglalást senki sem látta, csak a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) orosz elnöke hivatkozott rá. Helif a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult a kizárása után, majd később ezt a keresetét váratlanul visszavonta. Az IBA amúgy a tavalyi világbajnokságon végzett tesztekről csak annyit közölt, hogy nem tesztoszteronszintet mértek, hanem „elkülönült és elismert vizsgálatot” folytattak, ennek eredményét azonban nem hajlandók nyilvánosságra hozni, mondván azok „részletei bizalmasak”.

Az olimpiát és a világsajtót is felkavaró ügy azóta sem állt meg, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közölte, szerintük hibásak voltak az Imane Helifen végzett tesztek, az elődöntő előtti napon pedig az IBA (Nemzetközi Bokszszövetség) kaotikus sajtótájékoztatóján arról volt szó, hogy a szövetség orvosai korábban férfiakra jellemző tesztoszteronszintet mértek, ugyanakkor hozzátették, a két bokszoló nemzeti olimpiai szövetségének figyelmeztetése miatt nem árulhatnak el több részletet a teszteredményekről.

Eredmények és pontos tények nélkül lehetetlen biztosat állítani Helif ügyéről, de amit lehetett, azt ebben a cikkünkben szedtük össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!