Egy kaotikus sajtótájékoztató után csak még nagyobb lett a zavar a vitatott nemű bokszolók ügyében

2024. augusztus 6. – 15:50

Egy kaotikus sajtótájékoztató után csak még nagyobb lett a zavar a vitatott nemű bokszolók ügyében
Bal oldalt Chris Roberts, az IBA (Nemzetközi Bokszszövetség) főtitkára, mellette Gabriele Martelli, az IBA bírói tagozatának vezetője a párizsi sajtótájékoztatóján. A háttérben a videón bejelentkező Umar Kremlev, az IBA elnöke – Fotó: Layli Foroudi / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn sajtótájékoztatót tartott az IBA, a Nemzetközi Bokszszövetség Párizsban az Imane Helif és Lin Jü-ting körül kialakult helyzet miatt. A két sportolót korábban a szövetség kizárta nemi tesztekre hivatkozva a 2023-as világbajnokságról, az olimpián azonban mindkét bokszoló elindulhatott, Helif a negyeddöntőben Hámori Lucát győzte le.

A Guardian és a Time beszámolójában is kaotikusnak nevezett sajtótájékoztatón a szövetség orosz elnöke, Umar Kremlev videón jelentkezett be, ahol elmondta, a párizsi olimpia megnyitója szörnyű volt minden keresztény és muszlim számára a világ minden részén. Kremlev emellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, Thomas Bachot korruptnak nevezte. Az esemény konkrét témájára rátérve a szövetség elnöke azt mondta, hogy a két érintett bokszolónál a szövetség orvosai korábban férfiakra jellemző tesztoszteronszintet mértek.

Az Európai Ökölvívó Szövetség elnöke és az IBA orvosi bizottságának korábbi elnöke, Ioannisz Filippatosz már arról beszélt, hogy a világbajnokságon kromoszómatesztet hajtottak végre a két sportolón, ahol mindkét versenyzőnél a kizárásukra indokot adó eredményt találtak.

Erre utalt Chris Roberts, az IBA főtitkára is, aki szerint két vértesztet vettek a két érintett sportolótól. Az első 2022 májusában volt, ahol egy isztambuli laborban „következetlenségeket” találtak a két sportolónál. Nyolc hónappal később egy újabb teszt következett már az Új-Delhiben rendezett világbajnokságon, ahol végül a szövetség a két sportoló kizárásáról döntött.

Roberts a sajtótájékoztatón azt állította, hogy a két bokszoló nemzeti olimpiai szövetségének figyelmeztetése miatt nem árulhat el több részletet a teszteredményekről.

Újságírók arról is kérdezték Robertset, hogy az orosz állam befolyása alatt álló Gazprom szponzorálja-e még a nemzetközi szövetséget. Roberts erre reagálva azt mondta, hogy hamarosan megjelenik majd egy riport a szövetség pénzügyeiről és finanszírozásáról. Amikor a vezetőt a fizetéséről kérdezték, Robert azt mondta az újságíróknak, hogy ahhoz nekik semmi közük.

Sebastian Coe, a World Athletics, azaz az atlétikai világszövetsége elnöke szerint a bokszolók körüli helyzet azért alakulhatott ki, mert a NOB-nak nincsen világos szabályzata és irányelve az ilyen esetekre. „Fogalmazzanak világosan, és legyen az ilyen helyzetekre egy irányelv. Lehetetlen mindenkit boldoggá tenni, de valahol ki kell jelölni a határokat. (…) Ha ez nem történik meg, akkor továbbra is ilyen területre tévednek majd” – mondta Coe.

A NOB szerint Helif és Lin is megfelel a női versenyszabályzatnak, mivel mindkettőjük útlevelében nőként született nőként szerepelnek. A NOB szóvivője, Mark Adams vasárnap megerősítette, hogy az IBA korábban valóban arról tájékoztatta őket, hogy Helifnél X és Y kromoszómákat is találtak egy vizsgálat során. A NOB szóvivője azonban „illegitimnek” és „ad hocnak” nevezte a teszteket. Nem mondta el, mi állt az IBA levelében, viszont kritizálta, hogy ilyen érzékeny adatok nyilvánosságra kerültek a sportolóról. Adams úgy fogalmazott, hogy a szóban forgó tesztek „annyira hibásak, hogy nem lehet azokat figyelembe venni”, de az egész tesztelési folyamattal szemben aggályokat fogalmazott meg. Szerinte a teszteket önkényesen végezte az IBA, indokolatlan volt a sportoló nemének vizsgálata.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!