Francia-belga: csereember mentette meg az akciógólok ellenségeinek meccsét

2024. július 1. – 19:53

Francia-belga: csereember mentette meg az akciógólok ellenségeinek meccsét
Fotó: Leon Kuegeler / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Két, a korábbi években szebb játékot és teljesítményt mutató csoportmásodik találkozott a hétfői nap első Eb-nyolcaddöntőjében Düsseldorfban. Lassú csordogálással indult az első félidő, a franciák jutottak el inkább többször a belga kapuig, de a tizedik percig kellett várni egy kapura lövésre, ekkor Griezmann kapura gurította, Casteelsnek viszont ez csemege volt. Az első izgalom úgy adódott, hogy Mbappé egy lövésébe beleért Onana, szögletnek kellett volna jönnie, de ez elmaradt. Tchouameni és az orrtörése miatt Tini Nindzsa Teknőc-szerű fekete maszkban szereplő Mbappé is reklamált, előbbi meg is kapta a mérkőzés első sárga lapját.

Kylian Mbappé az orrát védő tininindzsamaszkban – Fotó: Bernadett Szabo / REUTERS
Kylian Mbappé az orrát védő tininindzsamaszkban – Fotó: Bernadett Szabo / REUTERS

A 15. percben adtak először életjelet magukról a belgák némi kitámadással. Az első valamirevaló lehetőségük egy 23. percbeli Griezmann-szabálytalanság után jött, belerúgott a támadó Dokuba, így jó helyről rúghatott szabadrúgást De Bruyne. A veszélyes, sunyi szabadot fenékre ülve, lábbal védte Maignan, miközben Griezmann (majd nem sokkal később egy durva belépőért Rabiot) sárgát kapott Glenn Nyberg svéd bírótól. A meccs ebben a fázisában a sokáig beszorult belgák kiszabadultak. A 27. percben is volt egy belga helyzet, pár lábon-testen megpattanó beadás Carrasco elé került, aki rászúrta, de lövése elakadt egy védőn (kézgyanúsan, de a VAR tisztázta a helyzetet).

A 34. percben még volt egy jobbról érkező Koundé-beadás után egy csinos Thuram-fejes, ami nem sokkal ment mellé. A félidő végén Tchouameni lőtt még egy grundfocis jelenet után egy jóféle löketet, de az a labda is fölé ment, ahogy a meccs számtalan francia lövése.

A második félidő elején, a 49. percben Tchouameni puffantott a belga kapura cirka 20 méterről egy életerős lövést, Casteelsnek kellett védenie. Ez volt talán a meccs első olyan momentuma, ami fontos kupáért harcoló csapatok mérkőzéseit jellemezni szokta. A franciák – pedig nem is cseréltek a félidőben – felrázták magukat, egy Thuram-fejes szállt éppen fölé egy perccel később (az izgalmak kedvelőinek hozzátesszük, ezután Castagne bekötötte a laza cipőfűzőjét). Az 54. percben Mbappé cselezte át a fél belga védelmet, de a lövése eredménye a meccsen megszokott lett: fölé. Didier Deschamps francia szövetségi kapitány valami extrát (pain au chocolat?) ígérhetett a csapatnak, mert ekkor már futószalagon jöttek az – első félideinél veszélyesebb – francia helyzetek.

A 61. percben De Bruyne indította Carrascót a jobbszélen, aki addig tologatta, míg a francia védelem össze nem zárt előtte, a lövési kísérletét szögletre tolták. Jellemezte a meccset, hogy a szöglet után Openda kilőtte az univerzumba a labdát, holott elég sok már az űrszemét. A franciák az egész agilis Thuramot le is kapták a nagy ijedtségben, Kolo Muani váltotta őt. A belgák pedig stílszerűen Opendát vették le, Mangala folytathatta a középpályán. A 65. percben jött a 16. francia lövési kísérlet, de Griezmann se találta el a kaput (eddig a pontig egyszer sikerült a franciáknak a mérkőzésen).

A 71. percben volt egy nagy belga helyzet is végre, Lukaku beküzdötte magát a kapu közelébe, a lövését szépen védte Maignan, és ezen a ponton már kezdett vállalhatóvá válni a színvonal is. A 74. percben a védő Saliba lőtt a belga kapura, de ahogy az előző 17 francia lövés zöme, ez sem találta el Casteels hálóját vagy legalább kapufáját. Nem sokkal később Vertonghen és Tedesco belga szövetségi kapitány is egyszerre kaptak sárgát, egyik faultért, a másik szövegelésért. A 83. percben De Bruyne eldönthette volna a meccset, de svungos lövését Maignan kitolta. Ekkor már láthatóan nagyobb kockázatot vállaltak a hosszabbítástól ódzkodó csapatok,

és ennek a 85. percben meglett az eredménye: a csereként beállt Kolo Muani megszerezte a francia vezetést.

Hernández cselezgetett be balról, majd némi tikitaka után Kolo Muanihoz került a labda, aki éles szögből, eltört labdát szúrt a kapura. Ez megpattant Vertonghenen, Casteelsnek így nem volt esélye a labda röppályájának kiszámítására, az becsapódott a rövidbe. Újabb belga cserék jöttek, majd Belgium őrült mód támadni kezdett a háromperces hosszabbításban, mindhiába. A kínzó 90 plusz pár percet lefújta a bíró, a győztes franciák pedig a hétfő esti portugál-szlovén meccs győztesével vívhatnak majd az elődöntőért.

Csoportelőzmények

A franciák nem túl magabiztosan mentek át a csoportkörön annak dacára, hogy nem a D csoport tűnt a legnehezebbnek. Az osztrákokat csak egy öngóllal tudták verni, majd leikszeltek a hollandokkal és a lengyelekkel. A legaggasztóbb azonban az volt, hogy három meccsen nem szereztek akciógólt, az osztrák Wöber öngólja és Mbappé 11-ese juttatta őket tovább (tessék, egy statisztika, amiben Magyarország jobb volt!).

Belgium is korábbi fényessége árnyéka volt az E csoportban, a körbeverések csoportjában. Kezdésnek kikapott az Angliát is majdnem kiejtő szlovákoktól 1-0-ra, majd a románokat verték két góllal. A végén egy Ukrajna elleni gólnélküli döntetlen is belefért. De a belgák is csupán két gólt szereztek három csoportmeccsen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!