Füllkrug nemcsak a skótok kapuját bombázta szét a németek első meccsén, hanem egy drukker karját is

2024. június 18. – 14:01

Másolás

Vágólapra másolva

Nehezen lehetne állítani, hogy a német szurkolóknak ne lett volna miért örülnie az Eb nyitómeccse után, hiszen az előzetesen gyakran lesajnált válogatottjuk 5-1-gyel tarolta le a skótokat. Legalább egy német drukker öröme viszont nem lehetett felhőtlen, mert a később a meccsen betaláló Niclas Füllkrug a bemelegítés alatt egy lövéssel eltörte a kezét – írja a Welt.

A német lap beszámolója szerint a bremerhaveni Kai Flathmann a lehető legjobb helyről akarta megnézni a nyitómeccset, ezért közvetlenül az egyik kapu fölé vett jegyet magának rá. Végül ez lett a veszte, Füllkrug ugyanis akkora bombát eresztett meg, hogy Flathmann Werder Bremen-rajongó haverja éppen csak elkiabálta magát, hogy a volt brémai játékos készülődik lövéshez, a labda már ott is volt a lelátón, és szépen el is törte a 43 éves drukker karját.

A komoly fájdalmakkal küzdő Flathmann, akit ezután természetesen mentők vittek el, a Bildnek azt mondta, hogy a német himnuszt még a hordágyról énekelte, és bár a nyitómeccs megnézéséről szőtt álmainak vége lett, azért mégsem gyakran történik olyan, hogy valakinek Füllkrug töri el a kezét. A német férfi a meccset végül a telefonján nézte végig a kórházban, ahonnan már ki is engedték, mert, mint kiderült, nem kellett megműteni. Füllkrug jelezte, hogy nagyon sajnálja a történteket, és

hamarosan küld Flathmann-nak egy ajándékcsomagot, benne egy mezzel és egy üzenettel, szóval a német drukker így mást is kap a pénteki meccsbe remekül beszálló csatártól a kéztörés mellett.

Flathmann egyébként így gipsszel ugyan, de ott lehet majd szerdán a Magyarország elleni meccsen is, ahol a magyar válogatottnak legalább egy döntetlen kellene, hogy legyen esélye a sorsának irányítására. Gulácsi a meccs előtt a Bildnek azt nyilatkozta, hogy a magyar szurkolók vannak annyira kreatívak, hogy ez egy idegenbeli meccsnek érződjön a házigazda németek számára, és azt is elmondta, reméli, a németeknek már nem adnak annyi lehetőséget a gólszerzésre, mint Svájcnak. Arról, hogy miért kapott ki 3-1-re a magyar válogatott a svájciaktól, itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!