Balesetet szenvedett Mészáros Lőrinc fia egy romániai terepralin

2024. június 17. – 10:03

Másolás

Vágólapra másolva

Balesetet szenvedett szombaton Romániában ifjabb Mészáros Lőrinc, Mészáros Lőrinc milliárdos fia. A férfi a Biharban megrendezett Baja Satu Mare tereprali-bajnokságon vett részt versenyzőként, amikor autójuk egy másikkal ütközött össze.

„Két autó ütközött össze, miután az egyik sofőr navigációs hibát követett el. Az egyik sofőr lába megsérült, mivel az autó oldalát érte az ütközés. Eszméleténél volt, talpra is tudott állni, a versenyorvos orvosi segítséget ajánlott neki, de azt visszautasította, azt mondta, inkább Magyarországon kér egészségügyi ellátást” – nyilatkozta a Bihoreanul portálnak Ovidiu Domide, a szervező klub elnöke. A portálon később frissített információk szerint ifj. Mészáros Lőrincet mégis beszállították a nagyváradi sürgősségi kórházba, ahol az orvosok felmérték az állapotát. „Az áldozatnak több sérülése volt, de nem túl súlyosak”, mondta a kórház koordinátora.

Az NSM Motorsport sportklub által szervezett Baja Satu Mare ralibajnokságon 20 román, 12 magyar, két lengyel, valamint egy cseh és egy szlovák csapat vett részt. A szombati versenynek közel 70 kilométeres útvonalat kellett teljesíteni a bihari Curtuișeni településen keresztül. A baleset miatt a versenyt egy időre felfüggesztették, de később folytatódott.

A Blikk megkereste a Mészáros Csoportot, ami közölte, hogy Mészáros évek óta versenyez, tapasztalt pilótának számít. „A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben nem utasította vissza a román egészségügyi ellátást, sérüléseit a nagyváradi kórházban látták el, ahol további vizsgálatok miatt a hétvégét ott töltötte. Ifj. Mészáros Lőrinc szerencsére már jobban van, az orvosi ellátást követően hamarosan otthonában lábadozik. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, szakértők bevonásával vizsgálják a történtek okait.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!