Három tanulság és tanulnivaló a 14 meccse veretlen Rossi-válogatottnak

Folytatta immáron 14 meccses veretlenségi sorozatát a nyári Európa-bajnokságra Törökország és Koszovó legyőzésével készülődő magyar futballválogatott. Több mint 120 nap telt el a Montenegró elleni kijutás óta, ám Marco Rossinak nemcsak az edzések hiányával, de újoncokkal (Dárdai Márton), visszatérőkkel (Gulácsi Péter és Schäfer András összesen 543 nap kihagyás után tért vissza) vagy éppen sérültekkel (Willi Orbán, majd Koszovó ellen Kerkez Milos és Sallai Roland) is terveznie kellett. Ezen felül, csapatrészenként vizsgálva ott volt még

• kapusposzton a Gulácsi Péter kontra Dibusz Dénes dilemma;
• a belsővédő trió – a Bundesligában szinte alig játszó Szalai Attila, a Hertha-újonc Dárdai vagy éppen a Parmában jól teljesítő Balogh Botond – teljesítményének kérdése;
• Schäfer visszatérésével a hárman két helyre probléma Callum Styles és Nagy Ádám részvételével;
• a Szoboszlai-dependencia és a perememberek munkája;
• de leginkább az, hogy mihez tud kezdeni a csapat kezdeményezőként?

Mind-mind megválaszolandó kérdések, amikre a két meccs alapján elvégzett elemzésünk igyekszik választ adni megfigyelések, Wyscout-adatok, meccsképek és videók segítségével.

Luxusprobléma a kapuskérdés?

Nemcsak a márciusi meccsek alapján, de a Dibusz vs. Gulácsi csata jelen esetben a kettejük által mutatott teljesítmény alapján vizsgálva is egy kellemes probléma. Ahogy Rossi kapitány előre megígérte, mindketten egy-egy meccset kaptak a mostani két felkészülésiből.

Gulácsi a törökök ellen tökéletesen játszott – 7 védéssel 2,82-nyi várható góltól mentette meg a válogatottat (erről majd később), ennél többet kapus nem nagyon tehet. Emellett látványos volt a magabiztossága a letámadás invitálásánál (a Roberto de Zerbi alatt dolgozó kapusoktól megszokott talptechnikával), imponálóan passzolta körbe az egyébként szokatlanul alacsony intenzitású török presszinget. A társak által bátran megjátszott visszapasszokkal is remekül bánt – 40/40 jó passza volt összesen –, a saját harmadán túlra is pontosan passzolt (noha a célba érkezett küldeményt például Ádám Martin nem mindig tudta továbbítani).

Dibusz kicsit kevesebbszer volt játékban a saját meccsén (25/28 jó passz), de bátran és gyorsan oldotta meg a nyomáshelyzeteket: kidobásai Szoboszlai irányába gyorsindításként funkcionáltak (mint például a 12. percben), és az első presszingvonal feletti átcsippentett passzai is ültek (a 36. percben láttunk ilyet). Az, hogy 0,94 xG-nyi helyzet után is végül védés nélkül maradt, egyrészt a koszovói csapat legnagyobb lehetőségét jegyző Vedat Muriqi és társai, másfelől a tízből hat lövést blokkoló Lang és Szalai (2-2) érdeme. Velük folytatjuk.

Mit csinál a válogatott, ha átadják a kezdeményezést?

Willi Orbán vitathatatlanul kiemelkedő teljesítményei és vezérszerepe mellé az utóbbi két-három évben Szalai Attila és Lang Ádám is felzárkózott a válogatottban. Ám a lipcsei védő sérülésével és a Balogh-Dárdai kettős behívásával új kihívásokkal kellett megbirkózniuk Rossiéknak, hiszen már a selejtezősorozatban rendszeresen a magyar válogatottnak adták át a kezdeményezést az ellenfelek. Mindkét meccs első félidejében szembetűnő volt mind az ellenfelek passzivitása, mind a magyar csapat relatív sikertelensége a bontásoknál, amit a 0,21-es és 0,13-as első negyvenöt perces xG is alátámaszt. A tanácstalanság vagy ötlettelenség közhelyétől már csak azért is eltekintenénk, mert a teljesség igénye nélkül a válogatott elég sokféle dologgal próbálkozott. Például:

• a kapus bevonásával presszinget invitálni és vagy kipasszolni, vagy átívelni az ellenfelet, mint ennél a kifejezetten invenciózus Szalai Attila-kihozatalnál:

• Schäfer a törökök elleni meccsen balra kihúzásával megindulni, vagy Koszovó ellen Nagy Ádám jobbra kimozgatásával elérni, hogy több alkalommal is át tudja passzolni a vonalakat;

• jól jött az is, hogy a leginkább a kritikus, esetleg egyfajta nyugalmat visszaállítandó pillanatokban nem maradt el Szoboszlai mélységi passzjátéka sem;
• de Callum Styles löbbölt passzai is sokat lendítettek a második meccsen;
• szintén izgalmasnak tűnt a korábban már megfigyelt szárnyvédők Simone Inzaghi-s középre forgatása, Kerkez és Loïc Négo is egészen szokatlan helyen bukkantak fel időnként:

Ugyanakkor a munka dandárja értelemszerűen a visszaálló ellenfelek ellen – az Eb-n majd Skócia, szituatíve Svájc is ilyen lesz – a három magyar belsővédőre hárult, így nézzük meg a teljesítményüket kicsit alaposabban.

A törökök érezhetően Szalai irányába terelték a magyar építkezést, talán azért, mert jól ismerhették a játékát még a török bajnokságból, amikor Szalai a Fenerbahçe játékosa volt, vagy épp azért, mert az elmúlt hónapokban nem sok játékperc jutott a védőnek. Ez a taktika abból a szempontból kifizetődött, hogy nyolc eladott labdája volt a saját térfelén – Koszovó ellen viszont már csak kettő. Ugyanakkor az első meccsen messze ő vállalta a legtöbb kockázatot, és a legtöbb progresszív passzt is ő mutatta be, 16-ból 12 jó próbával. Koszovó ellen az akkor már kezdőként pályára lépő Dárdai Mártonnal együtt mindketten 8-ig jutottak, igaz, a támadóharmadot elérő átadásokban Szalai 7–2-re nyert.

Dárdai a török meccsen a 67. percben beszállva akkor még inkább a védekezésre koncentrált, illetve ott ballábasként a jobb oldal felé helyezkedett a labdával, így kisebb szerepet vállalt a játék megnyitásában. Koszovó ellen viszont már középről balra játszva bemutatta a teljes repertoárt: a Bundesligából ismert ballábas passzjátéka jobban tudott érvényesülni. A hosszú átnyesett labdák és a védelem mögé ívelt, a levegőben elidőző indítások, a vonalakat áttörő, kicsit a teniszes kifordított pörgetéshez hasonló lapos, gyors passzok is ültek, utóbbiaknak Szoboszlai volt a legfőbb célpontjuk:

Ugyanakkor nála és Szalainál is jócskán akadt pontatlanság, ahogy a labdás fázisban még bőven fejlődőképes Balogh Botondnál is – mondom ezt úgy, hogy 2019-ben egy tévéadásban már azt vizionáltam, hogy hamarosan felnőtt válogatott lesz.

A sok rizikót általában nem vállaló, de mindig megbízható Lang Ádám pedig hatalmas meglepetést okozott a Nagy Zsoltnak adott gólpasszal, ami után nem véletlen, hogy volt, aki a korábbi Real-játékos Gutihoz (José María Gutiérrez) hasonlította.

Mekkora a Szoboszlai-függőség a középpályán?

A 14 meccses veretlenségi sorozat talán nem véletlenül Szoboszlai csapatkapitányi tevékenységével esik egybe. Nyilván közhely, hogy a legszűkebb elitet leszámítva egy nemzetközi klasszistól függ egy Magyarország-szintű válogatott teljesítménye, de persze az sosem árt ezen a szinten, ha több ilyen klasszis van. A selejtezősorozat vége felé összeszedett hat-nyolc hiányzónál már-már emberfeletti teher nyomta a liverpooli játékos vállát, de Szoboszlai bírta, nagyjából úgy, ahogy Moldova György írta a Ferencvárosi koktélban:

„Itthon a tornateremben már várta őt Zöld Feri és Fehér Zoli. Először erőfejlesztő gyakorlatokat vezényeltek, ehhez az anyaghoz tartozott például a Kinizsi-tviszt. Három Török nevű testvér közül kettőt a vállára vett, a harmadikat a foga közé, és tvisztelt velük. A megszokott gyakorlatok közé számított még: hegyeket elhordani a zsebkendő négy sarkában, bikákat felvinni a toronyba és egy amerikai edzési módszer: lefeküdni a sínekre a közeledő vonat elé, a mozdonyt hasizommal feldobni a levegőbe, és váltogatva hol jobb, hol bal kézzel elkapni.”

Talán nem független a januári sérülése ettől a tehertől. Mindenesetre örömteli, hogy a vakbélműtét után visszatérő Styles, Schäfer, a labdával szép dolgokat mutató Nagy Ádám és a minden jóban benne lévő Kleinheisler László alternatívákat nyújt a középpályán. Így Szoboszlainak, noha a 39. perces, LeBron James chasedown blockját idéző megmozdulásáért már érdemes volt jegyet venni, remélhetőleg nagyobb szerepe lesz a támadóharmadban. Például egy ilyen remekül felépített akció befejezésére marad több energiája:

Ugyanakkor pont a góloknál láthattuk, hogy mind Szoboszlainak, mind a válogatottnak legalább ennyire jól, ha nem jobban áll a letámadásból kialakított, rendezetlen védelem elleni támadás.

A Wyscout adataiból kidomborodik, hogy ha feltekeri a presszinget és feljebb viszi öt-tíz méterrel a védővonalat az alapvetően inkább közepes blokkban vagy néha mélyen védekező Rossi-csapat, abból nagyobb sikerei vannak helyzetek terén.

Ennek az árnyoldalát leginkább a törökök elleni Schäfer-Nagy duplahatos felcsalogatása és a hátsó trió ellen a korszakos tehetség Kenan Yıldız átlós befutásai jelentették. (Noha a top 5 ligában a legjobb tíz cselező játékos közé idén odaférkőző Edon Zhegrova azért megemlítendő koszovói oldalról.)

Magyar szempontból pedig a világklasszis Gulácsi-teljesítmény azért valahol intő jel is, ahogy főleg a törökök elleni első meccs xG dinamikája is árulkodó:

De azért a Koszovó elleni első félidőben is bőven volt szerencsefaktor, például Muriqi (sikertelen) befejezéseinél vagy Zhegrova kipiszkált lövésénél. És a két márciusi győzelem ellenére máshol is látszott, hogy nem volt hibátlan a kép, persze ez a felkészülés során nem is akkora gond még. Látszott ez a különféle labdakihozatalokon, illetve a beadások hatékonyságán, de a második fázisban a már megalapozott labdabirtoklásból a támadóharmadbeli helyzetkialakítás és befejezés is hagyott kívánnivalót maga után – néhányszor előjött ugyan a labdához pozicionált Diniz-féle túltöltés, de különösebb eredmény nélkül. Ahogy néhány játékos formáján – egyesek esetében jogosabb a kifogás, mint másoknál – is van mit javítani.

De ne legyünk túl szigorúak, hiszen ahogy a tavaly 89 évesen meghalt legendás pókerjátékos, Doyle Brunson mondta: „Nem lehet az első nap megnyerni egy hétnapos pókertornát, fiam!” Könyveljük el a két, cseppet sem magától értetődő győzelmet, a fent említett pozitívumokat csapattaktikai szinten, és a hátralevő időpontban az egyéni és formabeli javításokra figyeljünk. És maradjunk vagy legyünk Rossi-szintű realisták:

„Minden egyes alkalom, amikor négy hónap után találkozom először a csapattal, egy sajátságos helyzet. Most ezen a második meccsen látni szerettem volna olyan játékosokat is, akik eddig nem kezdtek. Ezért jó lehetőséget láttam egyes játékosok tesztelésére. Nyilván amikor hét futballistát cserélünk a kezdőben, akkor nem biztos, hogy úgy játszunk, ahogy szeretnénk. Most Kerkez és Sallai nem sokkal a meccs előtt estek ki, nem tudták vállalni a játékot. Valóban nem kezdtünk jól, de sokkal jobban nézünk ki, mint 2020 előtt. Hosszú idő telt el úgy, hogy mindössze kétszer kaptunk ki. Nem szabad azt hinni, hogy Magyarország bárki ellen végig dominálni tud egy meccsen, ám ettől még sokat fejlődtünk, ma is megvoltak a lehetőségeink.”