Csányi a Nagy-Magyarország zászló tiltásáról: nem jó hazafi, aki a zárt kapus büntetést kockáztatja

2023. január 26. – 17:35

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem gondolom, hogy a bátorságunkat kellene megkérdőjelezni vagy megalkuvó magatartással lennénk vádolhatók, még ha a szurkolók és a sajtó egy része most így is vélekedik”

– mondta Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a Nemzeti Sportnak. Hozzátette: „Pláne nem igazságos ránk sütni, ami szintén olvasható volt, hogy ”merünk kicsik lenni„, hiszen sokszor nem kicsinek vagy nagynak, de leginkább okosnak kell lenni.”

Az MLSZ-elnök bankelnök mindezt azért nyilatkozta, mert közvélemény egy része a lap szerint kikéri magának, hogy bárki is korlátozza a történelmi szimbólum használatát. Az egyik legszembeszökőbb példa erre a Fidesz volt országgyűlési képviselője, Boldog István traktorszerelő és őstermelő (akit jelenleg többek között hivatali vesztegetés elfogadásával vádolnak) közösségi oldalán áll. A bejegyzés szerint:

Csányi nem hiszi, hogy jó hazafi, aki a zárt kapus büntetést kockáztatja. Az MLSZ legfőbb célja szerinte elkerülni, hogy a stadionok be legyenek zárva, éppen a szurkolók, a magyar válogatott és mindannyiunk közös érdekében.

Ezért a hazai labdarúgó szövetség a Nagy-Magyarország térkép használatát minden korlátozás nélkül, sálon, zászlón, molinón és minden formában engedélyezi a hazai mérkőzéseken. De.

Csányi szerint a nemzetközi meccsekre az azokat rendező szervezet, az UEFA által követett gyakorlat érvényes, „és az angolok elleni meccs után kapott egy plusz egy felfüggesztett zárt kapus mérkőzésre vonatkozó büntetéssel a hátunk mögött, sőt a fejünk fölött, valamint a szerbek elleni Európa-bajnoki selejtező előtt nyilvánvaló, hogy ennek a jelképnek a használata kapna akkora nemzetközi figyelmet, ami könnyen súlyos következményekkel járhat”. Mindemellett a bankelnök kezdeményezte, hogy az európai szövetség és a FARE is vegye le a tiltólistájáról a Nagy-Magyarország jelképet.

Orbán Viktor kormányfő (b) és Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a női labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjében játszott Olympique Lyon – FC Barcelona mérkőzésen a Groupama Arénában 2019. május 18-án – Fotó: Czagány Balázs / MTI
Orbán Viktor kormányfő (b) és Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a női labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjében játszott Olympique Lyon – FC Barcelona mérkőzésen a Groupama Arénában 2019. május 18-án – Fotó: Czagány Balázs / MTI

Nemrég kisebbfajta diplomáciai vihart kavart, hogy Orbán Viktor nagy-magyarországos sálat viselt, amikor a magyar-görög válogatott meccs után Dzsudzsák Balázzsal találkozott. A konfliktus azzal végződött, hogy Orbán elismerte Szlovákiát – sálilag.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!