A fél világ a vb-történelmi sokknak szurkol, a címvédő franciákon is túljuthat Marokkó?

A 2022-es katari futball-vb döntőjének egyik résztvevője már ismert, de a másikra sem kell sokat várni, szerda este 8-tól (magyar idő szerint) összecsap az idei vb meglepetését szállító Marokkó és a címvédő Franciaország. A második elődöntő az idei világbajnokság talán legérdekesebb meccse, mind a pályán, mind azon kívül. Elég csak a 1,5 millió francia–marokkói kettős állampolgárra gondolni, akik furcsa választás előtt állnak szerda este: kinek szurkoljanak?

Az eddigi öt meccse alapján bivalyerősnek tűnő címvédőnél nem sok kérdés van. Franciaország a 2018-as oroszországi vb megnyerése után sem kényelmesedett el, ahogy a szövetségi kapitány Didier Deschamps rengetegszer elmondta, sokat tettek azért, hogy éhesek maradjanak. Ez így is lett, itt a nagy lehetőség előttük, hogy még két mérkőzést megnyerve a futball-vb-k történetének második csapata legyenek, amelynek sikerült a címvédés (Brazília 1958-as és 1962-es győzelmei után).

Ehhez minden adott. Náluk játszik az Aranycipő egy legfőbb várományosa, az argentin Lionel Messihez hasonlóan jelenleg 5 gólnál járó Kylian Mbappé, aki nem mellesleg a világ egyik, ha nem legjobb játékosa. Ez önmagában elég nagy fegyvertény, de Mbappé 5 gólja mellett a középcsatár Olivier Giroud is már 4 találatnál jár, ami mutatja, hogy akkor sincs gond, ha egy védelem – mint az angol a negyeddöntőben – Mbappé leradírozására koncentrál. (És akkor Antoine Griezmannt még nem is említettük.) A remek támadósor mögött kiegyensúlyozott középpálya és falszerű védelem sorakozik – mindezt úgy, hogy nagyjából hat olyan (alap)ember hiányzik sérülés miatt a csapatól, aki bármelyik másik válogatottba simán beférne.

Némileg a szerencsén, pontosabban Harry Kane pocsék második büntetőjén is múlt, hogy már a rendes játékidőben továbbjutottak Anglia ellen a negyeddöntőben, de Deschamps hihetetlen kontrollját mutatta, hogy egy ennyire fontos meccs közben egyetlen egyszer cserélt, azt is csak a második francia gól után. Nem pánikolt, nem állt be védekezni a 2-1-es vezetésnél két-három plusz védővel, látta, hogy ami a pályán történik, az jó. Néha a nem belenyúlás a legnagyobb taktikai lépés, a francia kapitány pedig ebben is remek, de ha esetleg változtatásra lesz szükség Marokkó ellen, akkor egy szinte végtelenül hosszú és erős kispad áll rendelkezésére.

Franciaország útjában viszont nem kis akadály van. A vb előtt aligha mondták volna sokan Marokkóra, hogy ott lesznek az esélyesek között, Valid Regragi viszont mindenkire rácáfolt, elsősorban a tökéletesen összerakott védelemnek köszönhetően. De nem csak erről van szó, ahogy azt az ellenfél franciák szövetségi kapitánya, Deschamps is kiemelte a meccs előtt: „Nem csak védekezésben jók. Nem jutottak volna be az elődöntőbe, ha védekező csapat lennének, de igen, nekik van a legjobb védelmük.”

Ezzel nehezen lehet vitatkozni, tekintve, hogy Marokkó úgy jutott túl Portugálián, Spanyolországon, Horvátországon és Belgiumon, hogy gólt sem kaptak, az egyetlen ellenük szerzett találat a kanadai meccsen is csak öngólból jött össze. A védelmükben ráadásul ismerős játékos foghatja a franciák egyik legjobbját, Kylian Mbappét – a védelem jobbján játszó Achraf Hakimi számtalanszor találkozhatott már a franciával a Paris Saint-Germain edzésein. Idén januárban egyébként Mbappé épp azt írta róla, hogy a világ legjobb jobbhátvédje.

Hogy Marokkó mennyire nem illik ide azt jól mutatja, hogy a vb előtt a francia győzelem 6-szoros, az argentin siker 6,5 szeres, a horvát 50-szeres, a marokkói viszont 200-szoros pénzt ért volna. Persze a győzelemről még korai beszélni, de ez is mutatja, mennyire esélytelenként indultak a másik négy elődöntőshöz képest.

Ebben vastagon benne van a vb előtt nem sokkal, augusztus 31-én a marokkói csapat élére kinevezett Regragi, az általa összerakott védelem, de a sok éven át tartó tudatos építkezés is. Ennek része a marokkói akadémiai rendszer összerakása, de ugyanúgy része az is, hogy kiváló szemmel veszik észre, kik azok, akik honosítás után nagy erősítést jelenthetnek a válogatottnak. Az idei vb-mezőnyben náluk játszik a legtöbb, az adott országon kívül született játékos: a 26 fős keretből 14-en (53,8%) ilyenek, igaz, mindannyian rendelkeznek marokkói felmenőkkel, szóval nem kizárólagos futballorientált honosításról beszélhetünk.

Olyan alapemberek vannak köztük, mint a kapus Jászín Búnú (Kanada), a jobbhátvéd Achraf Hakimi (Spanyolország), a középpálya lelke, Szofjan Amrabat (Hollandia), a legjobb támadóközéppályásuk, Hakím Zíjes (Hollandia), a negyeddöntőben sérülés miatt lecserélt csapatkapitány, Romain Szaissz (Franciaország). Raádásul a Svájcnak hatot rúgó Portugáliát úgy ejtették ki, hogy Noussair Mazraoui és Nájf Ákerd sem játszhatott a védelemben, tehát még a cserékkel is remekül oldották meg a feladatot hátul.

A szerdai elődöntőben a vb (egyik) legjobb támadósora találkozik a vb legjobb védelmével. Marokkó a mostani tornán még nem játszott hátrányból, náluk kulcsfontosságú, hogy hiba nélkül hozzák le a meccset, más esélyük nem nagyon van. Vagy ha mégis, akkor még nem láttuk, mert nem kellett látnunk, hogy mire mennek hátrányból játszva.

Marokkó az arab világért és a palesztinokért is játszik

Marokkó az úgynevezett „arab világ” perifériájának számít; a berber hatás legalább annyira erős, mint a klasszikus arab kultúra, a helyi dialektusban, a darijában megszólaló játékosok nyilatkozatait pedig feliratozni kell az arab nyelvű csatornákon. Az etnikai-kulturális különbségek ellenére a marokkói válogatott sikerét az egész arab világ magáénak érzi, és miközben a játékosok egyaránt hangsúlyozzák afrikai és arab identitásukat, fontosnak tartják azt, hogy felvállalják az egyik legfontosabb pánarab politikai ügyet: a palesztinokkal való szolidaritást. A Portugália elleni győzelem után ezért az al-Tumama stadion gyepén nem csak a marokkói, hanem a palesztin zászló is előkerült, a középpályás Abdelhamíd Szábírí a spanyol meccs után azzal az aláírással posztolta ki a palesztin lobogó képét: „Azoknak, akiknek nincs hangja”. A stadionban és azon kívül a marokkói szurkolókhoz egyiptomi, katari és libanoni szurkolók csatlakoztak, hogy együtt skandálják a Radzsat Casablanca futballklub palesztinokkal szolidáris indulóját.

A palesztinok 1948 óta tartó államnélküli helyzete, az izraeli hatóságok szisztematikus elnyomása évtizedeken keresztül az arab országok (és a tágabban vett muszlim világ) egyik legfontosabb közös ügyének számított – az izraeliek tagadhatatlan cinizmusa és jogértései mellett mondjuk kevéssé került előtérbe az Izrael létét a kilencvenes évekig el sem ismerő palesztin hatóságok korrupciója, elnyomása és terrorizmus-pártolása. A palesztin rendezés mára egyre kilátástalanabbá vált, ma már a 20-30 évvel ezelőtti béketervekhez hasonló próbálkozások is elhaltak. Emiatt azután az arab országok diplomáciai törekvéseiben is jelentősen hátrébb szorult ez a téma – különösen, miután számos kormányzat rendezte viszonyát Izraellel.

A tendencia alól kivétel a világbajnokságot rendező Katar, mely – ahogy azt vb-beharangozónkban is írtuk – jó viszonyt ápol egyes palesztin terrorszervezetekkel is, az arab világ legfontosabb orgánuma, az al-Dzsazíra pedig sokszor kerül összetűzésbe a mindenkori izraeli kormányokkal. Ennek ismeretében nem véletlen, hogy a tornát az „ideológiai vagy politikai csatározásoktól” – azaz a kényesebb emberi jogi ügyek megjelenítésétől – eltökélten távol tartó FIFA eddig nem emelt kifogást a palesztin zászló felbukkanása ellen, pedig izrael-párti szervezetek panaszt tettek a marokkói válogatott ellen a szervezet szabályainak megsértése miatt.

A zsidó lakosságával 1948., Izrael alapítása után is toleránsabban bánó Marokkó 2020-ban létesített hivatalos diplomáciai kapcsolatot a zsidó állammal, és a két ország energiavállalatai pont a napokban írtak alá egy szerződést az Atlanti-óceán kontinentális talapzatának gázkincsének feltárására. Azonban a diplomáciai-gazdasági enyhülés megítélése meglehetősen ellentmondásos az arab-országok közvéleményében, és sokan tartják fontosnak, hogy kifejezzék a palesztinokkal való szolidaritást (egyébként a palesztin zászló klubszinten is megjelenik a nemzeti függetlenség általános szimbólumaként, a skót Celtic szurkolóinál például rendszeresen előkerül).