A Busquets-axióma megcáfolása és még négy ok: így ejtette ki Marokkó a spanyolokat

A csoportkört az 1986-os első aranygeneráció óta először túlélő Marokkó már a belga–horvát–kanadai hármas előtti megérdemelt csoportgyőzelmével történelmet írt. Bár a 16 közé jutást 46 százalék eséllyel tartották lehetségesnek a különböző modellek (Nielsen, Fivethirtyeight, StatsPerform), a legjobb nyolc közé jutást 16-17 százalékra adták, míg a bukmékerek csak 12 százalékos esélyt, azaz nyolcszoros pénzt kínáltak az újabb marokkói csodára.

Mint ismert, tegnap az „ezer passzból vérző” spanyoloknak pont a casablancai nevelésű, ámde spanyol csapatokban remeklő Bounou kapus és a madridi születésű és Real Madrid-nevelésű Achraf Hakimi panenkája adta meg a kegyelemdöfést. Szokásos ötpontos elemzésünkben mutatjuk hogyan:

1. Hervé Renard alapjain

A marokkói futball több mint tízéves vesszőfutását kontinensszinten a 2004-es elveszített Afrika-kupa-döntőtől a 2015-ös, a hazai rendezést nem vállaló és így kizárással végződő tornáig szokás számolni. Utóbbit egyébként Elefántcsontpart és az a Hervé Renard nyerte meg, aki négy éve, 1998 után először vezette ki a vébére az immáron Hakim Zijes, Achraf Hakimi és Amine Harit fémjelezte újabb aranygenerációt, letéve ezzel az újabb sikerkorszak alapköveit.

A marokkói csapatnak az oroszországi vb-n még a videóbíróval is meg kellett küzdenie, a portugálok elleni 1-0-ra elvesztett meccsen három véleményes esetben döntött ellenük a VAR, pl. Cristiano Ronaldo góljánál. De a spanyolok elleni meccsről Iago Aspas 91. perces gólja is említhető, ezután jött a híres Nordin Amrabat-jelenet és a szállóigévé vált „VAR is bullshit”. (A 35 éves játékos egyébként a jelenlegi középpálya motorjának, Szofjannak a bátyja.)

A francia szakember azóta már Szaúd-Arábiával folytatja az óriásölést, míg a marokkói szövetség a vb előtt három hónappal meghúzta a váratlant. No nem Vahid Halilhodžić kirúgására gondolunk, a hetvenéves bosnyák edző ugyanis igazi vébéfóbiás: 2010-ben Elefántcsontpart, nyolc évvel később Japán döntött úgy, hogy pont a világbajnokság előtt meneszti. Több nagy sztár Zijestől Mazraouiig, nem beszélve a helyi sajtóról egyáltalán nem jött ki vele, és így a választás a korábbi 45-szörös válogatott jobbhátvédre, a Wydad Casablancával idén Afrikai Bajnokok Ligáját nyerő Walid Regraguire esett, aki elég szépen összerakta a csapatot, ahogy azt az alábbi ábrán is látjuk:

Az eredmények ismeretében nézzük, milyen alapelvek mentén szervezte meg a csapat főleg a labda elleni védekezését!

2. A „semmiből jött” sikeredző, Walid Regragui megszervezi a vb legjobb védelmét

Aminek ezek a leginkább kiemelhető elemei:

• a csoportkör meccsei alapján 40 százalékban középmagasan, 20 százalékban mély blokkban védekeznek,
• de így is sikerült 2 gólt lőniük magas labdaszerzésekből, Hollandia csak az USA elleni meccsen állította be ezt az idei vb-csúcsot.
• Júszef el-Neszjrí hiperaktív védekezése nemcsak a presszinget kezdi meg, de mint azt Sergio Busquets is eléggé extrém módon megtapasztalhatta, ő a felelős az ellenfél mélységi irányítójának fedezéséért-zavarásáért.
• Emiatt képes (szituációnként) Marokkó fenntartani a védővonalát, ami a csoportmeccseken 42 méterre volt a kapujuktól. Ez a középmezőnybe sorolta őket, de nagyon közel jártak a védővonalat 42,3 méterre rakó franciákhoz, megelőzve a 41,5-es mutatóval bíró horvátokat. Csak az angol, spanyol, német trió volt 47 m fölött, a többség inkább ezt a középmagas védővonalat választotta.
• A középső blokkos védekezés 4-1-4-1-ben történik, a másik kulcsfigurája a két négyes vonal között lyukakat betömő, presszingben fellépő vagy Hazard-ra és De Bruynére kiváltó Amrabat.
• Bár az, hogy a csapat labdaorientáltan védi a területet, nem meglepő (a nagy többség ezt csinálja), a labdás oldalra való tolódást megoldó 6-7 ember egyrészt ritkán kerül létszámhátrányba, másrészt ezt rendkívüli intenzitással, koncentrációval és fegyelemmel csinálja akár százhúsz percen át.
• A két szélsővédő nemcsak hogy kiváló kontratámadó, de Real Madrid-nevelés Hakimi (a csoportmeccseken tíz sikeres szereléssel vezeti ezt a kategóriát) és az Ajaxban felnőtt Mazraoui (6) kiválóan védekeznek ebben a szerkezetben. Külön bónusz, hogy mindketten többszörösen is alárendelik az egyéni képességeiket (labdabirtoklás, megindulások, kombinatív játék,) a csapatnak: bár alapvetően mindketten inkább támadó típusú jobbhátvédek, Hakimi négy éve, Mazraoui most vállalta el a baloldalt.

3. Jó, de azért mégiscsak Spanyolország ellen kellene ezt!

Ez rendben is van, Marokkó a harmadik legtöbb sikeres szerelést, a negyedik legtöbb interceptiont (elfogott átadást) produkálta a csoportkörben, és csak 6,7 lövést engedett az ellenfeleknek, ezek mind top 5-ös mutatók. De hát ezek jó, hogy működtek a kevésbé szervezett (talán a csúcson már túl lévő, kiöregedő) belga–horvát labdabirtoklás ellen, de „úgyis jön a Luis Enrique féle halálra passzoljuk őket, spanyol pozíciós gépezet amely előbb-utóbb bedarálja Marokkót”.

Sokan, köztük én is (a modellek 23-27 százalékos marokkói továbbjutást jeleztek) úgy gondolták, hogy Spanyolország precíz és szervezett, a játék minden fázisát dominálni akaró rövid passzos futballja ellen rossz párt jelent Marokkó: hiszen nem tudják majd úgy, végig magasan presszingelve távol tartani a kapujuktól őket, és nem tudják majd a Busquets-Gavi-Pedri triót emberezéssel kivédeni, mint pl. Hansi Flick csapata tette. Bár a japánok 2-1-es spanyolok elleni győzelme némiképp intő jel volt, a 17 százalék labdabirtoklást produkáló és ultramélyen védekező ázsiaiak ellen a spanyol kapitány rotálta a szélsővédőket, és mivel a kiesés szinte elképzelhetetlen volt (bár Costa Rica németek elleni vezetőgóljánál percekig kiesésre álltak), azért a többi esélyeshez hasonlóan talán nem százszázalékosan voltak ott a pályán.

Taktikai szempontból azonban a spanyol csapat labdabiztossága, a labda kíméletlen és módszeres visszaszerzése, a jóval szélesebbre húzott 4-3-3-as rendszerben az olyan passzkirályok mint Rodri, Busquets vagy Laporte esetleges belépései, gyorsításai, Jordi Alba irányítói képességei, Pedri lefordulásai és forgatásai, valamint a visszalépő kilences (lásd németek ellen is) passzjátéka miatt úgy tűnt, hogy Amrabatéknak vajmi kevés esélye lesz.

4. Regragui meccsterve: mély blokk és a Busquets-axióma megcáfolása

Némileg változott a marokkói haditerv a spanyolokhoz hasonló, ámde talán valamivel gyengébb képességű-formájú horvát és belga csapat ellenihez képest. Belgium ellen 42 százalékban, Horvátország ellen 37 százalékban közepes, illetve 15-18 százalékban mély blokkban tudtak védekezni.

A spanyolok ellen azonban 39 százalékban kényszerültek mély blokkba (33 százalék közepes blokk), és bár ez persze a spanyolok érdeme is volt, szembetűnő volt Regragui csapatának taktikai fegyelmezettsége.

Különösen érdemes kiemelni a csapathosszúságot: az előző meccseken a közepes és mély blokkban 22-23 méter volt, a spanyolok ellen viszont csak 19 és 16 méter távolságra „nyúlt el” a válogatott középcsatártól középhátvédig!

Apropó középcsatár, el-Neszjrí visszafelé védekezése elképesztően koncentrált volt azon a Sergio Busquetsen, akit a másik irányból Amrabat támadott – ez amolyan kosaras módra történt, ott frontingnak hívják, amikor elülről védekezik a tábla alatt az általában alacsonyabb védő).

Az tehát nem kérdés, hogy Regragui is megtanulta a Vicente del Bosque által megfogalmazott Busquets-axiómát, miszerint: „ha nézed a meccset, észre sem veszed Busquetset, de ha Busquetset nézed, akkor látod az egész meccset”, és mintegy negatív módon értelmezve azt úgy gondolta, hogy „kapcsoljuk le a meccset”.

5. Luis Enrique reakciói, avagy mit tehetett volna még az ezer passzból vérző Spanyolország

A spanyol csapat meccsterve, a kikapcsolt Busquets nélkül – aki azért a második félidőtől kezdve tudott néha amolyan klasszikus „falrapattintós” módon felszabadítani területeket – a következőkben merült ki:

• többnyire Pedri és Gavi mélységi visszalépései (a szélső rotációban így Llorente került a félterületbe sokat);
• a 26. percben Asensio mélységi indulása (a második félidő közepétől Morata vette át ezt a szerepet);
• valamint a végén a befelé mozgó tükörszélsők után a széljáték gyorsításában aktív Williams;
• illetve a 21-ből összesen csak 2 sikeres beadás.

Ám ahogy ez a fenti xG, illetve a 15 percekre bontott passztérképből kiderül, túl sok jóra nem vezetett.

A 27. percből, két különböző kameraállásból mutatott jelenet lehetett volna egyfajta, rendkívül nehéz megfejtés: Busquets duplázása és a gyors forgatás miatt a labdás Rodrira ráfutó Amallah-t esetlegesen kiháromszögelve, vagy egy visszahúzással, más csellel megkerülve talán sikerülhetett volna a félterületben váró Gavit megjátszani.

A labdavesztés kockázata azonban túl nagynak bizonyult (ez érthető és ugye ezer passz után nem kell mondani, hogy alapelv), ám a nem kockáztatás (Llorentének át kellett vennie a passz így az időzítés odalett) maradt a legnagyobb kockázat. Vagy ahogy, Walid Regragui a meccs előtt megfogalmazta: „Spanyolország az unalomig passzolja majd magát.” Ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy 2018 után most már másodszor.

(A szerző a Sport TV állandó Bundesliga-, Serie A- és Bajnokok Ligája-szakértője.)