Öt dolgon múlt a vb-történelem eddigi legnagyobb meglepetése, a szaúdi győzelem Argentína ellen

Bár a meccs előtt a nagyobb modellek és sportfogadó irodák 5-8% körül esélyt adtak rá, az Afrika-kupa specialista Hervé Renard szaúdi válogatottja 2-1-re verte Lionel Messi argentin csapatát, ezzel az idei vébé legnagyobb meglepetését okozva. Még ha jómagam odáig nem mertem elmenni a meccs előtti felvezető Tweetben, hogy megjósoljam a megjósolhatatlant, azért a 4-5 megnézett szaúdi meccs alapján az lejött, hogy a korábban Zambiával és Elefántcsontparttal is Afrika-kupát nyerő, legutóbb Marokkóval vb-résztvevő 54 éves edző-félisten valamit nagyon tud.

Egyrészt a négy éve csak a steril 60% körüli labdabirtoklásával kitűnő(?) szaúdi válogatottat átalakította egy modern, agresszív presszinget és sokszor magas letámadást játszó 4-3-3-as felállásban játszó csapattá, ami a meccsek jó részében az Ecuador, USA, Kolumbia, Japán szintű csapatok ellen bőven partner tud lenni. Tették ezt úgy, hogy a mezőnyben sokszor érdekes rotációkat, remek szervezettséget és innovatív szélen végigvitt támadásokat tudtak felmutatni, még akkor is, ha ez csak meccsenkénti 6,4 lövési kísérlettel, és jóval alulmúlt xG-vel (4,2-re lőtt 1 gól az utolsó 5 meccsen) párosult. (Az xG a helyzetek minőségét, az abból származó gólok valószínűségét indikáló statisztikai szám, minél magasabb, annál jobb.)

Bár a szerencsejátékosok tévedése óta tudjuk, hogy ez nem jelenti azt, hogy most „visszaadta az élet”, azért ez, valamint a végén taglalandó argentin problémák és hibák, mindenképpen meghatározták a meccs kimenetelét.

Lássuk öt pontban és néhány képben, hogy miképp történt!

1. Szerencse

Az Opta helyzetek minőségét mutató képe megmutatja, hogy Messi büntetőjén kívül, nagy helyzetbe (sőt az akcióból elért xG csak 0,29 volt, ami elképesztően kevés egy vb-esélyestől) bizony csak Tagliafico került a 63. percben (az a nagy megmugrás a második félidőben), igaz ez 0,72-es értéket mutatott, hiszen nagyjából 2-3 méterről történt. Bár az tény, hogy egy megpattanó/lecsorgó Lisandro Martínez-lövést próbált meg bepiszkálni mindenképp növelte a nehézségi faktort és így csökkentette a helyzet értékét – ami a modell szofisztikáltságától függően vezethet kisebb xG-értékhez.

Azt viszont nehéz lenne állítani, hogy jól sikerültek az argentin befejezések, mint azt Tagliafico helyzetkihasználása is mutatta. De volt még egy oka annak, hogy a szaúdiak Messi büntetőjén kívül nem kaptak gólt:

2. Extra kapusteljesítmény al-Ovaisztól

Bár csak 5 lövés találta el a szaúdi kaput, igaz a 32 éves al-Ovaisz mind az ötöt a tizenhatoson belülről hárította. A túloldalon a Copa América-hős Emiliano Martínez valószínűleg érthetetlenül áll a 3 lövésből és 0,2-es várható gólra kapott két találatból, amelyek, mint pl. al-Davszari 53. perces gólja a mestermunka kategóriába tartoznak.

3. Első félidei kockázatos, ám végül is eredményes lestaktika – történelmi lesre állítás számokkal

Az első félidőben Renard csapata egyértelműen szűken és magasan védekezett, de egy csatárral csak ritkán tudtak megfelelő nyomást gyakorolni (és így labdaszerzéssel kontrához jutni) az argentin építkezésre. Igaz, a centrális terek lezárásával és agresszív belsővédő kilépésekkel – ilyenkor a védekező középpályás al-Malki tagozódott be a védőláncba – rákényszerítette Paredeséket a hosszú íveléskre. Bár a magas védelmi vonalas lestaktika (főleg kevés nyomással a labdán) rendkívüli kockázattal járt, és sokszor csak centiken múlott, végül vb-rekordot döntve megúszták akciógól nélkül.

4. Második félidei változtatások a presszingben és Hervé Renard félidei beszéde miatti bátrabb játékfelfogás

Talán maga Hervé Renard is érezhette a lestaktikája hazárdőr voltát, és valószínűleg elmondhatott egy legendás félidei motivációs beszédet is (mint amilyen a Vietnám elleni meccs közben is elhangzott).

Mégsem ez volt a döntő, hanem az a taktikai változtatás, amit némileg talán kényszerből hozott össze: al-Faraj első félidő végi sérülése után a második játékrészben második csatárként hatékonyan letámadó al-Abid beállítása remekül működött.

Míg az első félidőben alig-alig volt a fentihez hasonló 6-7 emberes magas presszing (a védővonal magasan volt, a nyomás nem feltétlenül konzisztens és nem volt célja visszaszorítani Otamendiékat), a második félidő elején szembetűnő volt ez a váltás.

Sőt, maga az egyenlítőgól is egy ilyen „vadászat” után történt, amikor az előkészítetlen – lásd Paredes pozícióját, ami nem engedi őt hatékonyan visszatámadni, illetve Messi passzopcióinak hiányát – passzot Messitől elvették és al-Malki egyből, mondhatni automatikusan ívelt az egymástól rendkívül távol védekező Otamendi-Romero páros közötti területbe.

Érdekesség, hogy nem a remek formában lévő Lisandro Martínez kezdett, hanem a Tottenhamnél alapember Cristian „Cuti” Romero, aki hibázott az első gól előtt: a löbbölt labdánál rossz irányba fordult, majd al-Sehri cselénél is lassan fordult, ill. a lövés a lábai között ment el. A második gól előtt pedig a 34 éves Nicolás Otamendi nem igazán tudott jól felszabadítani, igaz, a blokkolt lövés után utána sem Nahuel Molina, sem Rodrigo de Paul nem tudott megoldani egy 3 az 1 elleni szituációt a gólszerző al-Davszari ellen.

A 67. perc körüli felső kamerás állásból még jobban látszik a sokkal emberorientáltabb, labdás oldal felé tolódó szaúdi presszing, amit relatíve kevés sikerrel sikerült átjátszani az argentinoknak.

5. Játéktördeléssel megúszni a végét

Amikor nagy ritkán sikerült átjönni a szaúdiakon a hatvanadik percben hármat cserélő Scaloni együttesnek, akkor Renard csapata mindenáron, akár lapokat is bevállalva megállította őket. Szaúd-Arábia nem kevesebb, mint 21-szer szabálytalankodott, a meccs vége felé már érthetően elfáradva, és persze a 2-1-es vezetés miatt már sokkal mélyebben védekezve. Ami pedig a 36 meccses veretlenségi sorozattal érkező Argentína továbbjutási esélyei így 55%-ra estek vissza.

Nyilván lehet a fent említett argentin szempontból balszerencsére fogni a dolgot – sőt még Nico González vagy Giovani lo Celso utolsó pillanatos kiesése is elfogadható érv. Kérdés, hogy a híresen „barátságos” argentin sajtót egyszer már legyőző Scaloni mennyire meri majd ezeket felhozni, hiszen Papu Gomezzel (legalábbis a jelen állapotban, mert ő már sajnos nagyon messze van az atalantás fénykorától) teljesen más szélsőjátékot kaptak.

Szintén érdekesség, hogy az általában eléggé szűken támadó Scalonit ezzel semmiképpen nem lehetett vádolni a mai meccsen, csakhogy az alábbi két, a két félidő elején készült pillanatképet nézve joggal merül fel a kérdés: ki fog itt beindulni?

Mert ha az volt a terv, hogy a szűken védekező Renard-csapatot Di Maríával vagy a felfutó Tagliaficóval széthúzzák, akkor meg kellett volna legyenek azok az automatizmusok, aminek eredményeképpen az így nyílt területeken át tudják hozni a labdát. Nem csak Lo Celso hiánya miatt, de roppant módon hiányoztak a középpályásoktól az üresbe futások (ezt De Paul vagy talán Mac Allister oldhatta volna meg), az esetleges labdás megindulások vagy az akár egy Messit kicsit tehermentesítő csatár, aki kombinálni és üresbe futni tud. Utóbbin korrigált aztán az argentin kapitány Álvarez 60. perces becserélésével, de ez sem mentette meg őket.

Mindenesetre a nagy esélyesek, sőt még a 37 meccses veretlenségi sorozatot birtokló, vébéről lemaradó olaszok egy picit fellélegezhetnek, mert Szaúd-Arábia ellen ismét egy olyan inkább sebezhető, mintsem domináns argentin válogatottat láttunk, amit a Messi-érában már olyan sokszor.

(A szerző a Sport TV állandó Bundesliga-, Serie A- és Bajnokok Ligája-szakértője.)