Az olimpiai bajnok Liu testvérek országot váltanak

2022. november 8. – 14:01

Az olimpiai bajnok Liu testvérek országot váltanak
Liu Shaolin Sándor és testvére Liu Shaoang a hazaérkezésük után ünnepelnek – Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar színekben olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.

  • Liu Shaoang kétszeres olimpiai bajnok, idén a sprintszámban 500-on nyert, négy éve a váltó tagjaként, emellett hatszoros világbajnok. Liu Shaoang először a 2017-es innsbrucki junior vb-n csillantotta meg a tehetségét, amikor 500, 1000 és 1500 méteren is világbajnok lett, ami egyedülálló az egész sportágban.
  • Liu Shaolin a 2018-as történelmi olimpiai aranyból – Magyarország első téli olimpián nyert aranya volt – a váltó befejező embereként vette ki a részét, emellett kétszeres világbajnok. Az idei olimpián 1000 méteren győzött, de kizárták.

Az MOKSZ keddi tájékoztatása szerint a két rövidpályás gyorskorcsolyázó nem nevezte meg, hogy melyik ország színeiben kívánja folytatni pályafutását, és a MOKSZ felé egy nemzeti szövetség sem jelzett igényt formálisan vagy informálisan a sportolók versenyzői jogának megszerzésére.

A Liu testvérek augusztusban jelentették be, hogy – követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát – Kínában készülnek az idényre. Döntésüket úgy indokolták, hogy a sport mellett az életre is ő nevelte őket, ezért együtt folytatják. A két versenyző gyerekkoruk egy részét Kínában töltötte, erről ebben a cikkben mesélt részletesen Liu Shaoang.

Hogy a két versenyző a 2026-os milánói téli olimpián indulni tudjon, három évet kell kihagyniuk, ha a magyar szövetség nem járul hozzá az országváltáshoz. Az ügy hátteréről ebben a cikkben írtunk. Az országcseréket ebben a periódusban szokták végrehajtani.

A magyar szövetség elnöke, Kósa Lajos augusztus elején arról beszélt a Mandinernek, hogy magyar színekben fognak versenyezni. A szövetség olyannyira bízott abban, hogy Magyarországot képviselik a jövőben is, hogy a jelenlegi edzőtáborukat is finanszírozták.

A sportágban nem egyedi a váltás, Viktor An például koreaiból orosz lett, és mindkét nemzettel ünnepelhetett aranyérmet. Kína egyébként a sportág egyik nagyhatalma, de ilyen szintű versenyzőket nem tudtak kinevelni az utóbbi időben.

A magyar állam életjáradékot ad az olimpián érmes sportolóknak, amennyiben magyar állampolgárok. Ez az életjáradék 35 éves kortól jár, ami a mindenkori átlagkeresethez van igazítva. A novemberben 27 éves Shaolinnak a mostani viszonyok közt havi 800 ezer körüli összeg járna élete végéig, a 24 éves Shaoangnak havi 1,5 millió ütné a markát, ha megtartják magyar állampolgárságukat.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!