Júniusban már világszintű a magyar futballválogatott, de innen kellene még egy lépés

A magyar labdarúgó-válogatott bemutatta, hogy nem egynyári a júniusi produkciója. 2016-ban egy győzelem (Ausztria, 2–0) és két döntetlen (Izland, 1–1 és Portugália, 3–3) után csoportelsőként jutott tovább az Európa-bajnokságon, akkor még Bernd Storck volt a kapitány. Tavaly két döntetlennel (Franciaország, 1–1 és Németország, 2–2) volt versenyben az utolsó pillanatig a továbbjutásért ugyancsak az Eb-n, akkor már Marco Rossival. Most júniusban pedig úgy verte meg kétszer az Eb-döntős Angliát a Nemzetek Ligájában, hogy gólt sem kapott tőle, és a németek elleni 1–1-nél is biztató volt a játék képe, ha nincsenek Neuer bravúrjai, nyerhetett volna a csapat.

Gulácsi Péter még szombat este arról beszélt, hogy abszolút reális a helyezésünk a csoportban. Szalai Attilától azt kérdeztem, hogy elégedett lenne-e, ha a folytatás három meccsén ismét 4 pontunk lenne. Korábban egy ilyen kérdés szentségtörésnek számított volna, most nem. Azért nem, mert a csapat arculata, karaktere azt sugallja, hogy egyik topválogatott ellen sem esélytelen. A nyolc félidőből az olaszok elleni kinti első félidő kilóg, akkor egyértelműen fölénk kerekedtek, de a másik hétben egyenrangú partner volt a magyar válogatott, ami nem kis érdem.

Mi az oka, hogy júniusban jól megy?

A világbajnok Franciaország Angliához hasonló gyászos produkcióval rukkolt elő egy másik csoportban a Nemzetek Ligája első négy meccsén, és szintén két ponttal a csoport utolsó helyén áll. Fő szabályként elmondható, hogy a vb-győzelemre esélyes nemzetek közül ez a kettő ezt a nyarat nem vette túlzottan komolyan. Ettől az angolok még nem akartak 4–0-ra kikapni és hazai pályán megszégyenülni, de a magyar válogatott érdemeiből semmit sem von le, hogy ők nem voltak annyira élesek, mint az év más részében. A jelenlegi futballban 4 gólt lőni Kazahsztánnak sem könnyű, nemhogy Angliának.

Ha most játszanánk le a Nemzetek Ligájából hátralévő két meccset, hatalmas esélye lenne a magyar csapatnak arra, hogy megnyerje a csoportját, ami előzetesen egyáltalán nem volt benne a pakliban. Így is összejöhet a csoportelsőség, szeptemberben az olaszok elleni itthoni, valamint a németek elleni kinti összecsapáson, de messze nem lesz olyan egyszerű, mint most, ebben a flow-ban lenne. Mert ez az állapot törékeny.

A legfontosabb feladat most az, hogy ezt a mostani formát valahogy át kell menteni szeptemberre. Tavaly nem sikerült, a németek elleni 2–2 után kaptunk egy négyest az angoloktól, és Albániában volt ugyan helyzetünk a vezetéshez, mégis 0–1 lett a vége. Azok a kapcsolatok, az az összjáték, ami júniusban még működött, szeptemberre már nem, és nem csak azért, mert a riválisok élesebbek lettek, és kiismerték a mieink stílusát. (Marco Rossi az angliai meccs után a Telex kérdésére azt mondta, az akkori és a mostani teljesítmény közötti különbség Szalai Ádám személye, aki az albánok elleni két meccsen nem játszott.)

Az szezon elején mindig kérdés, hogy a klubjában hogyan alakul egy-egy játékos sorsa, a felkészülés alatt milyen impulzusok érték, és mennyire képes formába lendülni. Ha visszaemlékezünk, 2016-ban is gondot okozott szeptemberre felpörögni, hiszen Feröeren 0–0 lett, míg Svájc ellen sem volt győzelmi esélyünk, igaz, úgy kaptunk ki 3–2-re az Üllői úton, hogy a meccs képének inkább a döntetlen felelt meg jobban.

A magyar játékosok minősége júniusban jobb, mint szeptemberben vagy az év többi részében, mert egy kevésbé megerőltető szezon, lényegesen kevesebb éles meccs után, kvázi pihenten készülnek, hiszen az NB I. már május elején véget ért, és egységesen, mindenki tudja a feladatát. És ilyen csapatokkal szemben semmi veszítenivalójuk nem volt, míg az albánok ellen, amikor kicsivel esélyesebbként kell dominálni, már nem jött össze, ahogy Andorra ellen is voltak kínos pillanatok.

Marco Rossi rendszere

A csapatkapitány, Szalai Ádám már az angolok legyőzése után arra utalt, hogy teljesen mindegy, milyen motivációs beszédet mond az öltözőben, nem az a 60 másodperc számít, hanem az a munka, amit a szakmai stáb elvégez a meccsek előtti napokban. Rossi és segítői felépítettek egy rendszert, és ebbe a rendszerbe be tudja építeni a játékosokat, akárhonnan jönnek is. Ez a rendszer pedig megfelel a játékosok képességének. A 3-4-2-1-ből pedig egy pillanat alatt lehet ötvédős hadrend, ha a helyzet úgy kívánja.

Mindenki tudja a feladatát, a helyezkedését, mekkora távolságot tartson a mellette lévőtől, hogy kell figyelemmel kísérnie az előtte lévőt, nem tévedhet el a koncentráció, mert az csapatszintű zavart okoz. Szalai Ádám elindítja a letámadást, és ehhez igazodik mindenki, ha hátul nálunk van a labda, akkor is megvannak a mozgások, hogyan lehet előrehozni. Ma már különösen groteszknek hat, hogy Szalai Ádámról Pintér Attila kapitányként lemondott 2013-ban, ő nem látta benne a vezért, hanem mással képzelte el a gólszerzést.

Squadra corta, vagyis rövid csapat

– ez volt az olasz futball egyik tézise a kilencvenes években, most láthatjuk, milyen precízen ültette át a magyar futballba Rossi. A jelenlegi futballban a helyezkedés sokkal fontosabb, mint hogy valaki briliáns technikai megoldásokra legyen képes. Rossi rendszeréhez ezért könnyen alkalmazkodott a csapatból már kiszoruló Könyves Norbert vagy a most bekerülő paksi gólkirály, Ádám Martin is. A felcsúti Nagy Zsolt pedig szárnyakat kapott, Fiola Attila is vagányan mozog a szélen. Előbbi mondta szombaton, hogy segít neki a csapat, mert együtt védekezik, együtt támad, harmóniában mozog, ezért képes az NB I. tempója után ebben az erősebb iramban kimagaslóan teljesíteni. Ha egy csapatban minden a helyén van, akkor korántsem annyira megterhelő egy meccs, mint ha összevissza rohangálnak a játékosok, és közben brusztolnak, küzdenek, de nem akar összeállni egésszé a produktum.

A korábbi válogatott Lisztes Krisztián mondta a 2004-es selejtezőről, hogy sokkal jobban elfáradt a válogatottban, mint a bajnoki címet szerző Werdernél, mert nem volt egy világos alapkoncepció, a csapat megnyúlt, nem 30 méterre szűkült össze, mint most, hanem 50 vagy akár 60 méteres távolságok is voltak a középhátvéd és a középcsatár között, ami tálcán kínálta az esélyt az ellenfélnek. Rossinál elképzelhetetlen, hogy a játékosok keresgéljék a helyüket, tökéletesen átadta, mit szeretne a pályán látni.

Ez a csapat azt már korábban megtanulta, hogyan kell feszesen védekezni, és elrontani az ellenfél játékát. Ehhez képest nagy előrelépés volt kedd este Wolverhamptonban, hogy azt is megmutatta, hogyan tudja elvenni az egyébként egyénileg sokkal képzettebb játékosok önbizalmát. Hogyan tud olyan támadásokat vezetni néhány érintésből, amikre korábban nem volt példa. Kellett a szinte tökéletes helyzetkihasználás ehhez a 4–0-hoz, mert ami kapura ment, abból gól lett, kellett Harry Kane kapufája is, hogy ne kerüljenek lendületbe az angolok 1–2-vel.

De a rendszer nélkül nem működött volna a csapatjáték. A magyar szakma olykor gúnyolódott ezen a rendszer kifejezésen, de ha máskor nem, most tökéletesen lehetett látni, mennyire fontos.

Rossi kedden is elmondta, mennyire hálás Magyarországnak, mert ő az olasz harmadosztályban kapott addig lehetőséget, amíg nem szemelte ki őt a Honvéd. Amikor a Honvéddal bajnok lett, az MLSZ-ben még így is az a gondolat támadt, hogy Georges Leekens a megfelelő ember a kirakatba, és nem ő. Ki tudja, ha egy kicsivel több időt kap, nem lett volna-e a nagyobb esély a vb-részvételre is.

A közvetlen hátország

Örömteli, hogy a korosztályos válogatottak is ugyanezt a 3-4-2-1-es felállást választják az utóbbi időben, bár ettől még lelombozó volt a szereplésük, az U21 messze elmaradt játékban a németektől, de Izraeltől is. Az U19 is Izraelt kapta, és ugyan nem kapott ki, győzelmi esélye sem volt, a törökök elleni vereség pedig a kiesést jelentette. Az U17-es csapat elől Luxemburg vitte el az utolsó helyet az Európa-bajnokságra.

A korosztályos válogatottak szereplése nem fest kedvező képet az akadémiai munka színvonaláról. Igaz, az akadémia munkába nincs is beleszólása Rossinak, azt az állam pénzeli, és az állandó számonkérést valamiért eddig nem építették bele a rendszerbe.