Gulácsi: Abszolút nem irreális ez a pontszám és ez a helyezés
2022. június 12. – 11:46
A három világbajnokot felvonultató Nemezetek Ligája csoportban Magyarország három forduló után négy pontot szerzett, és ezzel a második helyen áll az olaszok mögött, de a németek és az angolok előtt. Ebben a csoportban előzetesen nem lehettek komoly elvárásaink, várakozás feletti szereplést mutat a magyar futballválogatott. Szombat este a németek ellen 1-1-et játszottunk.
A sorrend: 1. Olaszország 5 pont, 2. Magyarország 4, 3. Németország 3, 4. Anglia 2.
A lendületesen játszó, a kaput fejjel és lábbal is veszélyeztető Sallai Roland arról beszélt a meccs után, hogy a csapat kvalitásai azt mutatják, versenyképesek tudunk lenni topcsapatokkal szemben is. Nem ez volt a papírforma, de számolni kell velünk. Kedden az angolok fenik a magyarokra a fogaikat, de szerinte magyaros hozzáállás lenne velük foglalkozni, mert magunkkal kell, az értékeinkkel.
„Ez a négy pont reális, abszolút nem irreális. Az angolok ellen győzelmet érdemeltünk, itt is volt esélyünk az utolsó pillanatokban, hogy egy pontnál többet is szerezzünk” – magyarázta Gulácsi Péter a válogatott kapusa, aki szerint nehéz küzdelem elé állítottuk a németeket. Számukra is voltak nehéz időszakok, ahogy nekünk is. A gól előtt Hoffmann tökéletesen átvette a labdát, a második félidőben is rávihette, de akkor passzolni akart Wernernek, és nem vállalkozott lövésre. Gulácsi egy az egyben elleni helyzetekben a Bundesliga egyik legjobb kapusa, talán ez is közrejátszhatott abban, hogy a Gladbach szélsője nem lövésre vállalkozott, hanem még jobb helyzetet keresett.
A kapus úgy gondolta, hogy mindenben előreléptünk az egy évvel ezelőtti müncheni meccshez képest, többet volt nálunk a labda, a játék szinte minden elemében érzékelhető a fejlődés.
„Jó lenne még egyszer ennyi pontot szerezni a hátralévő három meccsen. Megfelelő kiindulópont a mai teljesítmény, hogy egy topcsapattal szemben, jó játékot nyújtva értünk el jó eredményt”
– összegzett a Lipcse kapusa, aki Angliában átadja a helyét a fradista Dibusz Dénesnek.
Szalai Attila azt válaszolta a Telexnek, elégedett lenne, ha a hátralévő három meccsen is összejönne négy pont, mert az egy nagyon komoly teljesítmény lenne, hiszen kétszer idegenben kell játszani. Angliában sem tesznek le arról, hogy pontot szerezzenek, hiszen tavaly ősszel sikerült a Wembley-ben.
Nagy Zsoltot elöntötték az érzelmek a tévé kamerája előtt, és nem tudta visszatartani a könnyeit. Az újságírók előtt már összeszedetten nyilatkozott, és azt mondta, hogy ez volt élete gólja. „Mindegy, milyen lett volna, de így még nagyobb az örömöm, mert az egész stadion talpra ugrott, és egész Magyarországnak örömet okoztam.”
Nagy a stadionavatón mutatkozott be a válogatottban 2019 novemberben – Uruguay nyert 2-1-re –, majd rá pár napra Walesben a csapat simán kikapott Eb-selejtezőn, ő is komoly kritikákat kapott. Rossi nem hibáztatta őt, később is meghívta, és az angolok ellen is jól, lendületesen játszott egy hete, ő harcolta ki a büntetőt is.
„Nem könnyű az NB I.-ből egy ilyen szintre átállni, de a csapat segít ebben. Együtt védekezünk, együtt támadunk, mindenkinek megvan a helye és a feladata, fel tudtam nőni erre a szintre.
Voltak mélypontok a pályafutásomban, de fel tudtam állni, és a gól után sok minden lepörgött előttem. Még az is, hogy ne egy meccsből induljanak ki, ne egy meccs alapján ítéljenek meg. Minden nap arra törekedtem, hogy jobb legyek, és szerencsére a kapitány szerint eljött az én időm”
– mutatott rá a 29 éves játékos.
Ádám Martin fejesei, ha pontosabbak a hajrában, akkor a győzelem is meg lehetett volna, ez egy visszatérő eleme volt az értékeléseknek. Legközelebb majd bemegy, mondták neki a társai, és ő erre helyeselt.
A német kapitány, Hansi Flick nem tagadta, szombat este visszaléptek egyet, és eleve gond van egy csapat játékával, ha a kapus a legjobb emberük. Neuer világklasszis produkciót nyújtott, és ezt a fontos pillanatokban megmentette a csapatát a vereségtől. A kiábrándító eredmények, vagyis az idei négy 1-1-es döntetlen után nem akar kifogásokat keresni a szakember, az intenzitást és a meggyőződést hiányolta a játékból. Még keresi azt a fokozatot, amivel hatékonyabb lehet a csapata. Hogy egy hosszú és megterhelő idény végén vannak, az nem segíti a terveit.