Mick Schumacher alatt kettészakadt a Haas, Pérez nyerte az egyórás csúszással induló, megszakított Monacói Nagydíjat

2022. május 29. – 16:57

Mick Schumacher alatt kettészakadt a Haas, Pérez nyerte az egyórás csúszással induló, megszakított Monacói Nagydíjat
Fotó: Mick Schumacher kettészakadt versenyautója a Monacói Nagydíjon – Fotó: Christian Bruna / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Sergio Pérez harmadik F1-futamgyőzelmét szerezve megnyerte a komolyabb csúszással induló, majd Mick Schumacher hatalmas balesete miatt megszakított Monacói Nagydíjat. Schumacher sérülés nélkül megúszta, hogy kettészakadt alatta a versenyautó. A Red Bull jól taktikázott az esőben, Pérez mellett Verstappen is dobogós lett, a két Red Bull között Carlos Sainz ért célba másodikként. A 78 körösre tervezett futamból csak 64 kört teljesítettek, mert az eső és a baleset miatt kifutottak az időből.

Frissítés 21.30: A Monacói Nagydíj versenybírói elutasították a Ferrari mindkét óvását. Az olasz csak a futam leintése után azért óvta meg a végeredményt, mert szerintük a futamgyőztes Sergio Pérez és a harmadik helyen leintett Max Verstappen is szabálytalan módon ráhajtott a boxutcából kivezető sávot határoló záróvonalra, ezzel szabálytalanságot követtek el. A helyzetet bonyolította, hogy a Red Bullok nem a szabálykönyv, hanem a versenyigazgató által kijelölt különszabályok ellen vétettek a Ferrari gyanúja szerint, ám végül nem találtak szabálytalanságot, maradt a leintés utáni végeredmény.

Hatalmas baleset miatt kellett megszakítani az eső miatt bő egy óra csúszással kezdődő 2022-es Monacói Nagydíjat, miután Mick Schumacher a vizes aszfaltszakaszon megcsúszott, majd nagy sebességgel pörögve úgy csapódott a gumifalnak, hogy kettészakadt alatta a Haas versenyautója. A pilóta jól van, pillanatok alatt, saját lábán szállt ki a roncsból.

Mindez a Monacói Nagydíj 27. körében történt a futamot több, a biztonsági autó mögött megtett kör után a 30. körben szakították meg – egyrészt a törmelékek eltakarítása, másrészt a balesetben megsérült gumifal kijavítása miatt.

Bármennyire furcsa, ez már nem az első ilyen esete a fiatal német pilótának, a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén, egy jóval nagyobb erejű balesetben ugyanez történt vele. Akkor elővigyázatosságból kórházba is kellett szállítani, emiatt kihagyta a vasárnapi futamot.

A 2022-es F1-szabálymódosítás a látványosabb, a versenyzésre vonatkozó újítások mellett biztonsági fejlesztéseket is hozott magával, részben Romain Grosjean 2020-as, a Bahreini Nagydíjon látott, óriási tűzzel járó balesete, részben Anthoine Hubert F2-pilóta 2019-es Belga Nagydíjon bekövetkezett halálos ütközése miatt.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szándékosan megerősítette a pilótafülkét, illetve Grosjean balesetét látva módosította azt, az erőhatásra vonatkozó határértéket, aminél a versenyautónak ketté kell szakadnia, hogy a leszakadó hátsó rész minél több, az ütközés során keletkezett energiát elnyeljen. Ezt láttuk – idén már kétszer is – Mick Schumacher versenyautója esetében.

Esőben izgalmak, szárazon vonatozás

A rajt előtt a pályát eláztató eső miatt több mint egyórás késéssel indult a futam. Eleinte csak 9, majd újabb 7 perccel tolták el a rajtot, végül hosszabb időre leállították az előkészületeket, miután nem akart csillapodni az eső. Aztán valamivel 16.00 után, a biztonsági autó mögött indult el a futam. Hozzátesszük, a körülményeket látva abszolút indokolt döntés volt a halasztás, nemcsak városi, de rendes pályán sincs értelme elengedni ekkora esőben a mezőnyt.

Fotó: Benoit Tessier / Reuters; Dan Istitene / Formula 1 / Getty Images Fotó: Benoit Tessier / Reuters; Dan Istitene / Formula 1 / Getty Images
Fotó: Benoit Tessier / Reuters; Dan Istitene / Formula 1 / Getty Images

Mivel délután 4-re elállt az eső, a vizes pálya apránként, de folyamatosan száradni kezdett, ez pedig egyre nagyobb kavarodáshoz vezetett. Eleinte az jelentette a kockáztatást, hogy ki mer az extrémről átmeneti esőgumira váltani – Pierre Gasly két kör alatt, két szokatlan helyen bemutatott előzése jelezte, amikor ez már nem számított hazárdjátéknak –, majd a 21. kör környékén már a rendes, száraz pályára való gumik is előkerültek.

Épp ez hozott kavarodást az élen, a Ferrari némileg elszámolta magát, a Red Bull viszont ügyesen keverte a kártyákat, így Sergio Pérez a harmadik helyről az élre ugrott, mögé pedig az egy kerékcserét megspóroló, extrém esőgumiról egyből száraz pályára való, kemény keverékű gumira váltó Carlos Sianz került, megtartva második helyét. A rajttól fogva vezető Charles Leclerc rossz ütemben ment kerékcserére, csapattársa feltartotta kicsit, így Max Verstappen után csak a negyedik helyre hajtott ki. Mögöttük pedig az a George Russell jött a Mercedesszel, aki Schumacher balesete előtt az abszolút leggyorsabb volt a pályán.

Mire negyed hatkor újraindult a futam, biztossá vált, hogy életbe lép a verseny lebonyolítására rendelkezésre álló 3 órás időablakra vonatkozó szabály, és nem a tervezett versenytáv jelenti a verseny végét, hanem az, amikor elérik 18.00-t, ezért egy idő után már nem is a megtett köröket, hanem a hátralevő időt lehetett látni a közvetítésben.

A folytatáskor Sergio Pérez volt az élen, mögötte Carlos Sainz, Max Verstappen és Charles Leclerc volt a sorrend, a helycseréket a felszáradó pálya és a folyamatos kerékcserék okozták. A piros zászlós megszakítás után viszont mindenki szabadon választott keverékű gumin folytathatta: a Red Bullok közepes, a Ferrarik kemény keveréket választottak.

A papíron gyorsabb, ugyanakkor hamarabb is elkopó keverék nem adott komolyabb előnyt a két Red Bullnak, Pérez nem tudott ellépni, Verstappen pedig nem tudta támadni Sainzot a második helyért.

A felszáradt pályán hátrébb sem jött nagy helycsere, ilyen értelemben klasszikus Monacói Nagydíjat láthattunk végtelen vonatozással, előzések nélkül. A hetedik helyen autózó Fernando Alonso mögött lényegében (vele együtt) 12 autó haladt szorosan egymás mögött, a kétszeres világbajnok hiába tartott fel sokakat, nem volt hol megelőzni. Az utolsó 20 percen belülre érve Alonso aztán rákapcsolt, a verseny leggyorsabb körét is megfutva elkezdte fokozni a tempót. Nem kizárólag önszántából tett így, a csapat kérte erre, miután kiderült, hogy a csapattárs Esteban Ocon 5 másodperces időbüntetést kapott egy korábbi, Lewis Hamiltonnal történt kisebb ütközés miatt – Alonso gyorsulása kellett ahhoz, hogy a 9. helyen autózó Ocon megpróbáljon a büntetéssel együtt is pontszerző helyen maradni. Ez végül nem sikerült neki, kicsúszott a legjobb 10-ből.

Fotó: Christian Hartmann / Reuters; Benoit Tessier / Reuters Fotó: Christian Hartmann / Reuters; Benoit Tessier / Reuters
Fotó: Christian Hartmann / Reuters; Benoit Tessier / Reuters
Fotó: Christian Hartmann / Reuters; Benoit Tessier / Reuters

Az utolsó 15 percen belül viszont láthatóvá vált, hogy egyre jobban elkoptak a Red Bullok gumijai, reményt adva a Ferrari pilótáinak. Ennek köszönhetően a végére 2-2,5 másodpercen belülre jött össze az első négyes, helycsere viszont így sem jött,

Pérez nyert Sainz és Verstappen előtt,

a negyedik az a Charles Leclerc lett, aki pályafutása során először, hatodik próbálkozásra ért célba szülővárosában, Monacóban, ezzel megtörte az őt kisértő átkot. Igaz, mivel az élről kezdhette meg a futamot, de csak negyedik lett, aligha örül önfeledten az átoktörésnek.

Verstappen 9 pontra növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben, 125 ponttal vezet, Leclerc-nek 116, Péreznek 110 pontja van, mögöttük Geroge Russell jön 84, majd Sainz 83 ponttal. A Red Bull előnye is nőtt a csapatversenyben, ők már 235 pontnál járnak, a Ferrari 199, a Mercedes 134 pontot gyűjtött eddig.

Folytatás Azerbajdzsánban június 10-12. között.

Ezért nem ment végig a futam

Már a rajt halasztásakor is kezdett egyre aktuálisabbá válni a szabálykönyv egyik pontja, amely szerint egy verseny lebonyolítására maximum 3 óra áll rendelkezésre, a Schumacher balesete miatt jött megszakítás pedig garantálta, hogy a leállások miatt nem férnek majd bele a rendelkezésre álló időbe, és 18.00-kor, a teljes versenytáv teljesítése előtt kell majd leinteni a futamot.

Ezzel közel kerültünk ahhoz, hogy életbe lépjen egy, a 2021-es, eső által elmosott Belga Nagydíj miatt hozott szabálymódosítás is. Ott a hatalmas eső miatt két kört tettek csak meg a pilóták, azt is érdemi verseny nélkül, a biztonsági autó mögött, mégis kiosztották a szokásos pontok felét az első tíz helyezettnek. A szezon után átszabták a szabályt, ami alapján töredékpontokat osztogatnak.

Ha legalább két kört, de a versenytáv kevesebb mint 25 százalékát teljesítette az élen álló, akkor az első öt helyezett kap vb-pontot 6, 4, 3, 2, 1 elosztásban. Ha a kényszerű leintésig a teljes táv több mint 25, de kevesebb mint 50 százalékát tudta le az első helyezett, akkor az első kilenc pozícióban záró pilóta szerez pontot 13, 10, 8, 6, 5, 4, 3, 2, 1 elosztásban. Ha több mint 50, de kevesebb mint 75 százalék került teljesítésre a tervezett távból, akkor az első 10 kap pontot 19, 14, 12, 9, 8, 6, 5, 3, 2, 1 elosztásban.

Végül meglett a versenytáv 75%-a, így nem kellett töredékpontokat osztani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!