Elutasították a Ferrari óvását, hivatalos a Monacói Nagydíj végeredménye, marad Pérez futamgyőzelme

2022. május 29. – 20:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem sokkal a 2022-es, eső miatt később induló, majd Mick Schumacher nagy balesete miatt meg is szakított Monacói Nagydíj leintése után derült ki, hogy a Ferrari hivatalosan is megóvja a végeredményt, mert a gyanújuk szerint a futamgyőztes Sergio Pérez és a harmadik helyen célba érő Max Verstappen is szabálytalan volt.

A Ferrari a Red Bullok kerékcseréjét, pontosabban az azután történteket kifogásolja – az óvás mindkét esetben arra vonatkozik, hogy a meglátásuk szerint Pérez és Verstappen is ráhajtott a boxutcából kivezető sávot határoló záróvonalra, ezzel pedig szabálytalanságot követtek el.

Az eset kivizsgálása nem lesz egyszerű, a Red Bullok manővere ugyanis a szabálykönyv szerint megengedett, ugyanakkor a versenyigazgató a futam előtt kiadott figyelmeztetésében külön kitételként szerepelt a boxból kivezető sáv záróvonalára hajtás, így érdekes precedenst teremthet az ügy: az egyelőre nyitott kérdés, hogy a szabálykönyv, vagy a versenyigazgató szava az erősebb-e.

A versenybírók este fél 10 után ismertetett döntése alapján a Red Bull-pilóták nem vétkesek, így marad a Monacói Nagydíj végeredménye, és vele Pérez harmadik futamgyőzelme.

A hivatalos indoklás szerint Verstappen nem lépte át a vonalat egy teljes keréknyivel, míg Pérez autója semmilyen módon nem lógott túl a vonalon.

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto korábban arról beszélt, hogy a versenyigazgató által kiadott dokumentum szerint világosan szabálytalan, ha valaki ráhajt a vonalra, ezért óvtak. Az óvás tényéről egyébként elsőként a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner beszélt egy tévéinterjú során.

Ezután kiderült, hogy 19.15-kor már meg is volt a Red Bull meghallgatása, az ítéletre viszont több mint két órát kellett várni.

A Monacói Nagydíjat Sergio Pérez nyerte, Red Bull-os csapattársa, Max Verstappen a harmadik lett. Kettejük között ért célba az egyik Ferrarival Carlos Sainz, míg Charles Leclerc negyedik lett.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!