A menekültszállón dekkoló Djokovićból politikai játékszer lett, nem keresztre feszített Krisztus

2022. január 7. – 20:41

A menekültszállón dekkoló Djokovićból politikai játékszer lett, nem keresztre feszített Krisztus
Tüntetők a melbourne-i menekültszálló előtt, ahol Djoković tartózkodik – Fotó: Williams West / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A világ jelenleg legjobb teniszezőjét, Novak Djokovićot egyelőre nem engedték belépni Ausztráliába, mert a hatóságok érvelése szerint nem a megfelelő vízumot igényelte ehhez. Djoković lassan szappanoperává duzzadó ügye abból ered, hogy nem oltatta be magát koronavírus ellen, és így az Australian Openen csak külön engedéllyel indulhatna. Kapott már hideget-meleget az oltásellenessége miatt, és közben a politikusok is jól meglovagolják az ügyét.

Djoković helyi idő szerint szerda éjszaka érkezett meg a melbourne-i Tullamarine repülőtérre, de hivatalosan azóta sem sikerült belépnie Ausztráliába. Egyelőre egy menekültszállón dekkol, arra várva, hogy beszerezzék neki a megfelelő papírokat. Az ausztrál hatóságok indoklása szerint a teniszező hibázott, mert nem azt a vízumot igényelte, amely az orvosi mentességet kapóknak járna. Elsőre nehezen hihető, hogy ilyen amatőr hibát követett volna el a világ egyik legjobban kereső sportolójának stábja, hiszen rutinszerű, hogy egy versenyidényben többször is körbeutazzák a Földet. Az is minimum furcsának tűnik, hogy a hosszas huzavona végén ne tisztáztak volna minden körülményt. Egyelőre nehéz is eldönteni, hogy csak csuklóztatják Djokovićot a hatóságok, vagy valóban olyan eljárásban vesz részt, amit minden más, hasonló helyzetben lévő utazó megkapna.

Az Australian Open szervezői már hónapokkal korábban bejelentették, hogy csak azok a játékosok indulhatnak az év első Grand Slam-tornáján, akik legalább két oltással rendelkeznek az elfogadott vakcinatípusokból, vagy igazolják azt, hogy egészségügyi okokból nem oltathatják be magukat. Djoković többször is utalt rá, hogy nincs ínyére a dolog, de azt sokáig homályban hagyta, hogy mi az igazi baja: hogy nem hajlandó beoltatni magát, vagy egy szenzitív adatot nem akar megosztani. Ugyanakkor a teniszezőnek voltak oltásellenes kijelentései is.

Egy levél, ami majdnem mindent megmagyarázhat

A sajtóban sokáig ment az üzengetés, végül január 3-án bejelentették, hogy Djoković két, egymástól független orvosi bizottság döntése alapján külön engedélyt kapott az oltatlanságra, így indulhat a tenisztornán. Ezt sokan úgy értelmezhették, hogy a gyáva nyúl játékot a szerb sztár nyerte, a szervezők rántották félre a kormányt, mert rosszul nézne ki a torna a világ legjobbja és kilencszeres győztese nélkül.

Az Australian Open főszervezője, Craig Tiley azt mondta, hogy a játékos nem részesült különleges bánásmódban, összesen 26-an kértek orvosi mentességet, és a neveket nem, csak egészségügyi adatokat látó bizottság ennek 75-80 százalékát elutasította. Orvosi mentességet azok kaphattak, akiknek súlyos, akut egészségügyi problémájuk van, vagy súlyos mellékhatás jelentkezett az első koronavírus-oltásuk után, esetleg a közelmúltban estek át a fertőzésen. Kiszivárgó információk szerint Djoković ez utóbbira hivatkozva kérhetett mentességet.

Djoković tehát teljesítette a szervezők feltételeit, de az ausztrál szövetségi kormányzat egészségügyi minisztere, Greg Hunt már novemberben többször jelezte a tornát felügyelő Tennis Australia felé, hogy közelmúltban történt Covid-fertőzések nem mentesítik a beutazókat a kötelező kéthetes karantén alól. Erről úgy tűnik, nem értesítették a játékost. Ha Djokovićnak is le kell töltenie a karanténidőszakot, akkor lemarad a január 17-én rajtoló Australian Openről.

Djoković Instagram-képe Melbourne-be indulás előtt – Fotó: djokernole / Instagram / AFP
Djoković Instagram-képe Melbourne-be indulás előtt – Fotó: djokernole / Instagram / AFP

Ha jogosan is kapta Djoković a mentességet, a külön engedélyét óriási felháborodás követte Ausztráliában, hiszen a helyiek másfél éven át szigorú korlátozások között éltek. Volt olyan időszak, amikor Melbourne gyakorlatilag vesztegzár alatt állt, és sok ezer ausztrálnak hónapokig kellett várakoznia, hogy hazatérhessen külföldről. A közvélemény számára a teniszező esetéből az csapódott le, hogy más szabályok vonatkoznak a híresekre és gazdagokra, mint az átlagemberekre. Civilek, orvosok mellett több teniszező is értetlenül állt a döntés előtt, az ausztrál Ashley Barty is inkább a helyiek frusztrációival tudott azonosulni. Rafal Nadal, Djoković egyik legnagyobb riválisa is kritikus volt.

„Ha akarna, minden probléma nélkül játszhatna itt Ausztráliában. Ő meghozta a döntését, mindenki szabadon dönt magáról, de ennek vannak következményei. Persze nekem sem tetszik az, ami most történik. Egyfelől sajnálom, ugyanakkor hónapok óta tudatában volt annak, hogy mik a feltételek, és így hozta meg a döntését” – mondta a spanyol teniszező.

Teniszező lett a politikai pingpong labdája

A közhangulatot jól meglovagolták a politikusok is. Scott Morrison ausztrál miniszterelnök először arról beszélt, hogy Djokovićról Victoria államnak (ennek a fővárosa Melbourne) kell döntenie, de később már azt mondta, hogy szövetségi állami hatáskör, hogy a teniszezőt beengedik-e az országba, vagy sem. Morrison azt üzente a teniszezőnek, hogy ha nem tudja igazolni a mentessége megalapozottságát, már ülhet is fel az első hazafelé tartó repülőgépre.

Victoria állam megbízott sportminisztere, Jaala Pulford is gyors pálfordulást mutatott be: először védte a szervezők eljárását, majd azt jelentette be, hogy semmilyen módon nem fogják támogatni Djoković vízumkérelmét. Az államot vezető Jacinta Allan pedig bevallotta, hogy ők sosem találkoztak azzal a szövetségi levéllel, amely alapján most a teniszezőt nem akarják beengedni az országba. A már eddig is megosztónak számító játékos akaratlanul egy politikai játszmába sodródott, az ausztrál szövetségi kormány és a különböző állami szervek pingpongjába.

A lufit a szerbek, elsősorban Djoković családja még tovább fújta. Csütörtökön már a teniszező „szabadon engedéséért” tüntettek Belgrádban, a játékos apja, Srdjan Djoković pedig egy sajtótájékoztatón lubickolt a populizmusban. „Fogságban tartják őt. Azért tapossák el, hogy eltapossák Szerbiát és a szerb népet. Morrison és a hozzá hasonlók azért merték megtámadni Novakot, hogy térdre kényszerítsék Szerbiát. Ennek semmi köze a sporthoz, ez egy politikai állásfoglalás. Novak a legjobb játékos és sportoló a világon, de néhány százmillió nyugati ember ezt nem képes megemészteni. Nem őrizetben van, hanem börtönben. Elvették az összes holmiját, még a pénztárcáját is, csak a telefonját hagyták ott, váltóruha nélkül, és nem tudott még arcot mosni sem. A büszkeségünk ezeknek az idiótáknak a foglya, szégyelljék magukat! Az egész szabad világnak Szerbiával együtt fel kellene lázadnia. Ez nem Szerbia és Novak csatája, ez emberek milliárdjainak csatája a véleménynyilvánítás szabadságáért, a szólásszabadságért, a viselkedés szabadságáért. Novak nem szegett meg semmilyen törvényt, ahogy hétmilliárd ember sem szegett meg semmilyen törvényt, ők le akarnak minket igázni, és azt akarják, hogy mindannyian térdre rogyjunk.”

Az apa nem fukarkodott a merész hasonlatokkal sem. A fiában egyrészt a modern kor Spartacusát látja, aki leszámol a képmutatással és a kolonializmussal, és a keresztre feszített Jézushoz is hasonlította. És ahogy mondja, Jézushoz hasonlóan Novakot is alábecsülték.

Srdjan Djoković (piros sapkában) egy „Novak Szerbia” feliratú sállal a szerb nemzetgyűlés előtti tüntetésen Belgrádban 2022. január 6-án – Fotó: Andrej Isakovic / AFP
Srdjan Djoković (piros sapkában) egy „Novak Szerbia” feliratú sállal a szerb nemzetgyűlés előtti tüntetésen Belgrádban 2022. január 6-án – Fotó: Andrej Isakovic / AFP

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke többször beszélt már telefonon a játékossal, és azt mondta neki, hogy az egész ország vele van. „Mindent megteszünk, hogy a világ legjobb teniszezőjének zaklatása véget érjen. A nemzetközi jog minden normájával összhangban Szerbia harcolni fog Novakért és az igazságért” – írta az Instagramon a szerb elnök. Vučić arról számolt be, hogy most először azt akarják elérni, hogy Djokovićot költöztessék át a neki kijelölt menekültszállóról egy bérelt lakásba.

Mindeközben a menekültszálló előtt – ahol a szerb Blic szerint csótányok és más bogarak jelentik Djoković társaságát – szintén zajlik az élet, a játékos mellett és ellen tüntetők is megjelentek. Utóbbiak inkább a szállodában évek óta tartózkodó menekültekért álltak ki, akiket a teniszezővel ellentétben szívesen látnának.

„Djokovićot nem tartják fogva Ausztráliában. Szabadon elhagyhatja az országot, amikor csak akarja, és a határőrség ezt meg is könnyíti neki” – válaszolt a játékos apjának nyilatkozatára az ausztrál belügyminiszter, Karen Andrews, akinek értelmezése szerint nem a vízum a fő probléma, hanem az, hogy Djoković nem állt elő olyan bizonyítékokkal, amelyek lehetővé tennék számára a bejutást. A belügyminiszter szavaiból arra lehet következtetni, hogy a teniszező közelmúltbeli fertőzöttségére kapott mentességet az Australian Open szervezőitől, ami ugye a versenyhez elég, de a határátlépéshez kevés.

Más játékosok is hasonló sorsra juthatnak

Andrews azt is bejelentette, hogy Djoković mellett más mentességet kapó játékosok dokumentumait is átvizsgálják. Ennek már van is eredménye, a cseh Renata Voráčová vízumát vissza is vonták. Ő korábban egyébként belépett az országba, és részt is vett egy felkészülési tornán. Az AFP felvétele szerint már Voráčová is azon a szálláson tartózkodik, ahol Djoković. Az Independent pedig arról írt, hogy rajtuk kívül még legalább két olyan teniszező van, akik ugyanilyen mentességgel jutottak be Ausztráliába.

A szerb teniszező előtt most két út áll: vagy felül még a verseny előtt egy hazafelé tartó repülőre, mert kiutasítják, vagy némi jogászkodás után sikerül belépnie az országba, és játszhat az Australian Openen. Utóbbi esetben nem számíthat sok jóra, már annyira ellene hangolódtak az emberek Ausztráliában, hogy a pályán nem számíthat sok szimpátiára a közönségtől. Oltásellenessége miatt lehet támadni a teniszezőt, de az eddig kiderült információk alapján úgy tűnik, ő jóhiszeműen járt el, azokat a szabályokat követte, amelyekről tudott – így ahogy most vele bánnak a hatóságok, nem tűnik fairnek, inkább csak erőfitogtatásnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!