Külön engedéllyel indulhat az Australian Openen Novak Djoković, aki nem árulja el, hogy beoltották-e

2022. január 4. – 14:35

Másolás

Vágólapra másolva

Külön engedéllyel indulhat az év első Grand Slam-tornáján, az Australian Openen Novak Djoković – írja az MTI.

A világranglistát vezető szerb teniszező kedden jelentette be, hogy megpróbálja megvédeni címét Melbourne-ben. „Nagyszerű napokat töltöttem a szeretteimmel, ma pedig elindulok Ausztráliába, mert külön engedélyt kaptam. Hajrá, 2022!” – írta Twitter-oldalán a 34 éves, 20-szoros Grand Slam-győztes teniszező, aki eddig kilencszer nyerte meg az Australian Opent. Az idei torna január 17-én kezdődik, és 30-ig tart majd.

A Djoković indulása körüli bizonytalanságot az okozta, hogy az Australian Openen minden résztvevőtől elvárják, hogy be legyen oltva a koronavírus ellen, Djoković azonban – magánélete védelmére hivatkozva – továbbra sem hozta nyilvánosságra, megfelel-e ennek a követelménynek. Nemrég olyan találgatások láttak napvilágot, hogy Djoković nem hajlandó beoltatni magát, ezért inkább visszalép a melbourne-i tornától. Ezt a híresztelést erősítette az is, hogy Djoković lemondta a szerb válogatottban való szereplést a sydney-i ATP-kupán.

Craig Tiley tornaigazgató szerint alapos vizsgálatok előzték meg a külön engedély kiadását. „Két, egymástól független szakértői csoport vett részt a döntés előkészítésében, amelyet akut egészségi probléma indokol. A külön engedély megadásához szabályos és szigorú előírásokat kell teljesíteni, hogy az Australian Open mindenki számára biztonságos legyen” – mondta Tiley, aki novemberben még úgy nyilatkozott, hogy szeretnék, ha Djoković indulna a versenyen, ám ahhoz meg kell kapnia az oltást.

Babos Tímea decemberben jelentette be, hogy nem vesz részt az Australian Openen, mert nem tud azonosulni a szigorú Covid-szabályokkal. Az Instagramján azt írta, hogy nem tud azonosulni az ausztrál kormány Covid-intézkedéseivel, az esetleges karanténkötelezettséggel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!