Kijelentette, hogy én az ő kreálmánya vagyok, nélküle én nem viszem semmire

2022. január 05. – 09:26

Kijelentette, hogy én az ő kreálmánya vagyok, nélküle én nem viszem semmire
Szilágyi Liliána úszó edz a kecskeméti sportuszodában 2016. július 15-én – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A nyilvánosságot váratlanul érte, amikor múlt héten Szilágyi Liliána úszónő bántalmazással vádolta meg az édesapját. A korábbi úszókapitány, Hargitay András évekkel ezelőtti könyvéből azonban kiderül: a családon belüli viszonyok elmérgesedéséről az edzők már 2016-ban is tudtak. A könyvben részletek olvashatók arról is, hogyan nehezítette meg Szilágyi Zoltán lánya olimpiai részvételét, és hova költözött el tőle az úszónő. Szilágyi Liliána amerikai karrierjének egy hazai feljelentés vetett véget.

Szilágyi Liliána múlt szerdán beszélt először arról, hogy édesapja testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta. Az édesapa, Szilágyi Zoltán tagadta a vádakat, és arra kérte lányát, ne használja a nevét. Az Eb-ezüstérmes úszónő 18 éves testvére, Gerda nyílt levelében egyenesen hazugságnak nevezte nővére szavait. Szilágyi vasárnapi interjújában a Hír TV-n korábbi öngyilkossági szándékáról is vallott: egy 2015 végi családi nyaraláson úgy érezte, nincs kiút.

A sportoló nyilatkozatai, különösen a 2016-os Eb-ezüstérem utáni gondolatai az élő tévéadásban egészen más értelmet nyertek, mióta bevallotta, az apjának akart üzenni. Szilágyi 2016-ban 19 éves volt, már ifjúsági olimpiai bajnok, aki az Eb-re aranyesélyesként utazott ki. 200 pillangón végül egy századdal maradt le a német Franziska Hentke mögött.

Az akkori kapitány, Hargitay András 2018-ban megjelent, Feszített víztükör című könyvében meglepő részletességgel írta le, mi történt a családban a londoni Eb előtt.

Az uszodában nincsenek titkok

A 4×100-as mix váltót Hargitay úgy szerette volna összeállítani, hogy pillangón Szilágyi úszik. Az edzője, Kovács László azt kérte, hogy beszéljen a versenyzővel. A lány akkor elmesélte neki, hogy csúnyán összeveszett az édesapjával, aki emiatt nem is ment ki az Eb-re. Innentől idézzük a párbeszédet a kapitány és Szilágyi Liliána között:

– Nekem [az apa] azt mondta, hogy egy régóta esedékes kivizsgáláson kell részt vegyen, amire hirtelen most kapott időpontot, és ezt nem halaszthatja el.

– Hát… nem ez történt. Évek óta lappangó feszültségek robbantak ki. Úgy érzem, eddig nem magamért úsztam. Mintha apám velem akarta volna valóra váltani a saját meg nem élt sikereit.

– De hát ez természetes – vetettem közbe –, minden normális szülő azt szeretné, ha a gyermeke többre, jobbra vinné, mint ő.

– De ez így nem normális – mondta indulatosan Lilu. – Kijelentette, hogy én az ő kreálmánya vagyok, nélküle én nem viszem semmire. Sem az úszósportban, sem az életben. Már az is csoda, hogy az edzőmet kiengedte ide. Én meg akarom mutatni apámnak, hogy nélküle is boldogulok.

A kapitány megértette, hogy ilyen lelkiállapotban nem úszhat, és mint írta, a feszült viszonyról ő addig semmit sem tudott.

„Rebesgették, mondogatták a zuhanyhíradóban, hogy a Sziszi így, meg úgy. De hát ezekre azért nem lehet adni”

– írta Szilágyi Zoltánra utalva. Felvázolta az edzőknek a helyzetet, akik állítása szerint már mindent sokkal jobban tudtak, mert az uszodában nincsenek titkok. Őket nem lepte meg, hogy összevesztek.

Itt szakítsuk meg a visszaemlékezést.

Haza sem akart jönni

Szilágyi Zoltán ifjúsági Európa-bajnok volt 1982-ben, 1500 méteres gyorsúszásban lett a legjobb Innsbruckban, akkor Széchy Tamás irányította a felkészülését. Három olimpiára jutott ki, mindannyiszor 400 gyorson versenyzett. Az olimpiai programban ez a táv mindjárt az első napon szerepel.

  • Az első olimpián, 1988-ban Szöulban tizenhatodik lett, 3:56,00-t úszott.
  • A második olimpián, 1992-ben Barcelonában huszadik, 3:56,68-cal (ez kisebb csalódás, mert 1991-ben vb-hatodik volt).
  • A harmadik olimpiáján, 2000-ben Sydney-ben egy 1993-as autóbaleset után indult, akkor is a huszadik lett. Magyar bajnok volt, ezzel, valamint a szint teljesítésével váltotta meg a helyét a csapatban, 33 évével ő volt a rangidős. Az akaraterejét jól szimbolizálta ez a részvétel.

A 2016-os Európa-bajnokság előtt pár héttel, amikor még minden rendben lévőnek látszott, beszélgettem velük, ebben a cikkben írtam meg a beszélgetés részleteit. Akkor Szilágyi Zoltán azt fejtegette, hogy „az utolsó 17 percre már nem tudjuk elkísérni Lilut, akkor már csak magára számíthat, de addig mellette állunk, és együtt megyünk vele. Becsülettel és tisztességgel. Ezt nem lehet elégszer kiemelni. De az is rendkívül fontos, hogy az utolsó percekben is megőrizze a kisugárzását, ne legyen kishitű, ne bizonytalanodjon el.”

Ez azonban nem valósult meg, mint feljebb írtuk, végül nem kísérte el a lányát az Eb-re.

Szilágyi Liliána, miután ezüstérmet nyert a londoni úszó-Európa-bajnokság női 200 méteres pillangóúszásának döntőjében 2016. május 22-én – Fotó: Facundo Arrizabalaga / EPA / MTI
Szilágyi Liliána, miután ezüstérmet nyert a londoni úszó-Európa-bajnokság női 200 méteres pillangóúszásának döntőjében 2016. május 22-én – Fotó: Facundo Arrizabalaga / EPA / MTI

Szilágyi Liliána az ezüstéremnek örült, de azt is tudta, ha hazatér, az édesapja nem fogadja tárt karokkal, hiába érte el addigi legnagyobb sikerét.

Most nem fegyelmire, hanem segítségre van szüksége

És akkor most térjünk vissza Hargitay könyvéhez és a család konfliktusának kifejtéséhez. A könyvben az olvasható, hogy Szilágyi Zoltán azt mondta a szakvezetőnek, megtiltotta Kovács Lászlónak, hogy a lányával foglalkozzon, és ő sem adja a nevét többé a felkészüléséhez, a felkészülését sem finanszírozza tovább.

„Ha a lányom a saját útját akarja járni nélkülem, hát tessék. Meglátjuk, mire viszi.”

Hargitay azt írja, elismerte, tanácstalan volt, mert egy családi veszekedésbe csöppent bele akaratlanul. Abban bízott, hogy az apának lesz annyi belátása, hogy a dolgok rendeződnek, de nem így lett: Szilágyi Zoltán még el is vitte azt a kocsit, amiben a lánya papírjai voltak, így az olimpia előtt új okmányokat kellett az úszónőnek csináltatni. (Egy olimpiára az akkreditálás mindig körülményes, az apró változtatásokat is nagyon szigorúan veszik.)

Hargitay még az olimpia előtt váratlanul kapott egy telefont, Gyarmati Andrea Európa-bajnok úszó volt a vonal végén. Elmondta a kapitánynak, hogy amióta Szilágyi Liliána (aki a féltestvére, Gyarmati Eszter lánya) eljött az apjától, nála lakik. Közölte azt is, hogy mostantól Szabó József egykori úszó lesz az edzője, aki édesanyja házasság előtti szerelme volt.

A beszélgetésükkor Hargitay elárulta Gyarmati Andreának, hogy Liliánának Balatonfűzfőn kellene edzenie, de nem ment el, ezért mérges rá. Gyarmati Andrea nagynénis, doktornénis hangon kérte, hogy most a gyereknek nem fegyelmire, hanem segítségre van szüksége. A nagypapa (Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó) iránti tisztelet miatt a szövetség akkori elnöke, Gyárfás Tamás rögtön segített a könyv szerint, Kecskeméten elintézett egy edzőtábort, hogy legyen esélye az olimpián is a jó szereplésre. Liliána ott folytatta a felkészülést.

A dolog nehezebb része az volt, hogy az utolsó pillanatban kellett betenni az edzői csapatba azt a Szabó Józsefet, aki versenyzőként ugyan olimpiai és világbajnok, de edzői tapasztalata nem volt. Sőt, útlevele sem. Úgy érezte viszont, hogy nem mondhat nemet a felkérésre, és elvállalta a felkészítését, pontosabban az edzésterveket ő hajtotta végre.

Szilágyi Liliána úszó edz, középen edzője, Szabó József olimpiai bajnok úszó a kecskeméti sportuszodában 2016. július 15-én – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Szilágyi Liliána úszó edz, középen edzője, Szabó József olimpiai bajnok úszó a kecskeméti sportuszodában 2016. július 15-én – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Egy feljelentés vetett véget az amerikai karriernek

Szilágyi Liliána szerepléséről az olimpia alatt elterelte a figyelmet, hogy épp abban a számban, a 200 pillangón állt rajthoz, amelyikben Hosszú Katinka visszalépett az aranyérmei után, emiatt Jakabos Zsuzsa, aki ugyancsak rendelkezett a megfelelő szinttel, nem indulhatott, így nem volt esélye a döntőbe jutásra. Szilágyi végül a tizedik helyen végzett, ami a körülményeket tekintve nem is rossz eredmény. A 17 évesen úszott legjobb eredményétől (2:06,59) négy tizeddel (2:06,99) maradt el az előfutamban, az elődöntőben már többel (2:07,34), így lecsúszott a fináléról. Ha normális felkészülést hajt végre, és nem törik meg a fejlődése, akár a dobogóért is harcban lehetett volna. Ha megússza a legjobb idejét, akkor az ötödik.

Egy olimpiai tizedik hely értéke itthon és Amerikában egészen más, az ottani egyetemek közül többnek is felkeltette az érdeklődését a teljesítménye. Körbenézett az egyetemeken, és végül Floridára szavazott, Gainesville-be került, a nagy nevű Gregg Troyhoz, aki az amerikai olimpiai bajnok Ryan Lochte edzője is volt. Ez a kaland azonban csak néhány hónapig tartott.

„Nem lesznek Floridában megélhetési gondjaim, minden költségemet állják az egyetemi kollégiumban. Szerintem jó dolgom lesz, és két nap sem kell ahhoz, hogy beilleszkedjek a társaságba. Remélem, a bulikra is meg fognak hívni. Mindezért csak jól kell úsznom, és persze az egyetemen is tökéletesen megfelelnem a vizsgákon. Fő tárgyaimat már kiválasztottam: a pszichológia, a szociológia és a kriminológia” – lelkendezett az elutazás előtt.

Hogy aztán gyorsan hazatérjen, mert valaki Magyarországról arról tájékoztatta az egyetemet, hogy kapott már fizetést a hazai kluboktól, ezért nem minősíthető amatőrnek.

Az amerikai szabályok e téren rendkívül szigorúak. Aki kap fizetést vagy az itthon a legjobb élsportolóknak járó Gerevich-ösztöndíjat, annak az egyetem máris fizetőssé válik, így elő kell teremteni alsó hangon is 15 ezer dollárt (közel ötmillió forintot), hogy befejezhesse tanulmányait. Jobb híján Szilágyi Liliána hazatért.

Itthon a brazil Arilson Silva lett később az edzője, a 2017-es budapesti világbajnokságra ő építette fel. 2019 januárjában igazolta le a Ferencváros, 2020 elején Shane Tusup lett az edzője, majd 2020 decemberében arról jött a hír, hogy szünetelteti pályafutását.

A szövetség közben vizsgálódik

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vizsgálóbizottságot hoz létre, amelyiknek tagjait szerdán nevezik meg. Ennek a bizottságnak lesz a feladata elkülöníteni a sport és a család határait, amennyire csak lehetséges. Ha megalapozottnak látják a Szilágyi Liliána által megfogalmazott vádakat, akár rendőrségi ügyet is kezdeményezhetnek.

Szilágyi Zoltán jogász diplomája mellett edzői papírokkal is rendelkezik, 2018-ban megalapította a Stamina TK-t, ahol kisebbik lánya, Gerda is úszik, aki idén a felnőtt magyar bajnokságon ezüstérmes lett száz háton. Volt esélye az olimpiai részvételre, közel járt a szint teljesítéséhez, de végül nem sikerült neki.

Szilágyi Gerda közel állt az olimpiai részvételhez 2021-ben, de végül nem jutott ki – Fotó: Stamina TK
Szilágyi Gerda közel állt az olimpiai részvételhez 2021-ben, de végül nem jutott ki – Fotó: Stamina TK

„A klubunk működését az alapítványunk biztosítja, amelyet jómagam és baráti köröm támogat anyagilag. Az elmúlt évben versenyzőink eredményeikkel 5,7 millió forintos állami támogatást vívtak ki, azonban ennek jelentős részét a korábbi klubjaik kapták meg, nekünk csak 210 ezer forint jutott. Jogászként törvénytisztelő ember vagyok, tudom, hogy a jelenlegi szabályok szerint járt el a szövetség” – mondta a Magyar Hírlapban 2020. júniusban.

A klub filozófiája, hogy úgy sportoljanak, hogy közben jól is érzik magukat. A Staminát a tokiói olimpián Kozma Dominik képviselte, a klub honlapján itt egy összesítés, hogyan szerepeltek a versenyzők a különböző bajnokságokon.