Marco Rossi: Háromszor-négyszer több pénzt kereshettem volna máshol

2021. december 26. – 15:59

Másolás

Vágólapra másolva

A DIGI Sportnak értékelte a magyar futballválogatott idei teljesítményét Marco Rossi szövetségi kapitány. Felemás évet zárt a magyar csapat: a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon bravúros, 1-1-es döntetlent játszottak a játszottak a világbajnok Franciaországgal, és közel álltak a továbbjutáshoz, a világbajnoki selejtezők viszont már nem sikerültek ilyen jól, Magyarországot Albánia is megelőzte a csoportban, csak 4. helyen végzett a válogatott.

A szövetségi kapitány elmondta: hitt abban, hogy Angliával és Lengyelországgal is felvehetik a versenyt a selejtezőkön, ezt bizonyítja az ellenük megszerzett 5 pont. Tudta, hogy albánok kemény ellenfelek lesznek, de azzal nem számolt, hogy kétszer is kikapnak tőlük. Mégis rosszul esett neki a szurkolók kritikája, mert anyagi szempontok miatt támadták a vereségek után, holott neki nem számít a pénz. Máshol sokkal többet kereshetne, az Eb után voltak is ajánlatai, de ezeket visszautasította.

„Magyar szövetségi kapitánynak lenni nem pénzkérdés a számomra! Háromszor, négyszer több pénzt kereshettem volna máshol. A Premier League-ből és a Chamionshipből is voltak ajánlataim, de visszautasítottam ezeket az Eb után. El tudja képzelni, milyen pénzekről beszélünk? És akkor engem ezzel támadtak.”

Őt is meglepte, hogy az Albánia elleni hazai vereség után három nappal 1-1-et játszottak az Eb-döntős angolokkal a Wembley-ben. „Senkivel nem beszéltünk, nem volt vezetői találkozó semmi. A srácok három nap alatt újra elértek egy szintre, egy olyan csapat ellen, amely meg akart verni bennünket.” Sokan akkor az angol szövetségi kapitány, Gareth Southgate lemondását követelték, pedig néhány hónappal korábban Eb-döntőig vezette az angol csapatot. Rossi szerint ilyen az edzők munkája, el kell fogadniuk.

„Ha nyersz, jó edző vagy, ha veszítesz, idióta.”

Az olasz szakembernek 2025-ig van érvényes szerződése a magyar szövetséggel. Nem zárja ki, hogy egyszer újra az NB I-ben dolgozzon (korábban a Honvéd edzője volt, bajnoki címet is nyert velük), mivel sokat köszönhet Magyarországnak, sok felejthetetlen emlék köti az országhoz.

„Magyarország megadta nekem a lehetőséget, hogy rendes vezetőedző lehessek. Ha nincs ez a lehetőség, elképzelhető, hogy valamelyik híd alatt lennék Olaszországban. Nincs annyi híd ott, mint Magyarországon, de biztosan találtam volna egyet.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!