Döntetlent játszott a magyar futballválogatott az Eb-döntős Angliával

2021. október 12. – 22:59

frissítve

Döntetlent játszott a magyar futballválogatott az Eb-döntős Angliával
Sallai pontos tizenegyese után vezetett a magyar válogatott a Wembley-ben – Fotó: Ben Stansall/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballválogatott az Európa-bajnoki döntős Anglia otthonában jól küzdött, Sallai Roland tizenegyesével még vezetett is egy darabig az első félidőben. Aztán John Stones a 37. percben egyenlített, és maradt az 1-1 a vb-selejtező végéig. Magyarország a csoportjában a negyedik helyen maradt. Huszonkét éve fordult elő legutóbb, hogy nem kaptunk ki az angoloktól.

Az albánok elleni szombati vereség (0-1) után sokasodtak a kedvezőtlen előjelek a magyar futballválogatottnál: Willi Orbán vasárnap visszatért Lipcsébe, Botka Endre eltiltását töltötte az angolok ellen, Kleinheisler László pedig sérülés miatt hiányzott a Wembley-ben rendezett meccsről. (A csapatkapitány, Szalai Ádám sérült.) Mivel itthon, a Puskás Arénában az angolok négyet vágtak, már az eleve jó eredménynek számított, ha nem kap még egyszer annyit Marco Rossi csapata. Itt megtekintheti percről percre tudósításunkat.

Az olasz szakember ezúttal is a 3-4-3-as játékrendet választotta, de a két szélen játszó középpályás, Loic Nego valamint Nagy Zsolt könnyedén vissza tudott zárni, és akkor máris öt védővel vártuk az angol rohamokat.

Ezek viszont lényegében elmaradtak, kifejezetten kényelmesen kezdték a meccset a hazaiak.

Igaz, a kilencedik percben Shaw végigrobogott a tizenhatos sarkáig, onnan középre adott, de a magyar védők Kane elől mentettek. Olykor letámadtak az angolok, és előfordult, hogy a mieink labdakihozatala már a tizenhatos környékén is nehézségekbe ütközött, de nem ez volt a jellemző. A 23. percben egy ártalmatlan helyzetből kihozta a csapat a legtöbbet. Shaw ugyanis a felszabadításakor fejbe rúgta Negót, még a tizenhatoson belül. A spanyol játékvezető rögtön a tizenegyes pontra mutatott, és a videózás megnyugtatta, helyesen döntött. Sallai állt a labda mögé, és laposan a jobb sarokba gurított.

A magyarok legutóbbi londoni vendégjátékán, 2010-ben vezetett a magyar csapat egy barátságos meccsen, de csak hét percig. Most majdnem kétszer ennyit húztuk ki, de 13 perc után jött az angolok egyenlítése. Foden lőtte be a labdát szabadrúgásból a bal oldalról, ami megcsúszott a rövid saroknál, Stones pedig három méterről senkitől sem zavartatva passzolta a kapuba a labdát a hosszúnál. A félidőre maradt az 1-1, miután a szünet előtt Sterling közelről fejelhetett, de Gulácsi Péter a helyén volt, és egy villámgyors reflexmozdulattal beleütött a labdába, Sterling ismétlése pedig már mellément.

Az első félidőről összességében elmondható volt, hogy viszonylag rendezetten védekezett a csapat, sokkal több tervszerűséggel játszott, mint az albánok ellen. A vezető gól után pedig a bátorság sem volt hiánycikk.

A második félidő több angol szöglettel kezdődött, de ezek nem voltak veszélyesek, ahogy a másik oldalon Szoboszlai laposan belőtt labdája sem. Ahogy Harry Kane 20 méteres lövését is könnyen ölelte magához Gulácsi.

A 62. percben igazán komoly helyzet alakult ki, mert Stones a legjobb ütemben érkezett Foden szögletére, Kecskés szorításában hét méterről fejelt a kapura, de centikkel a jobb kapufa mellé, pedig Gulácsi most verve volt. A 70. percben jött az újabb angol lehetőség, miután Lang vesztett labdát, Kane azonnal szöktette a védők mögé bemozgó Sterlinget, aki nem tudta elgurítani a labdát a jól kimozduló, és hozzá nagyon közel kerülő Gulácsi Péter lábai mellett. A 74. percben ismét Kane elé került egy megpattanó labda, 10 méterről kapura lőtt, de fölé is ment a kísérlete.

Fotó: Reuters Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

Jöhetett a hajrá. A 84. percben az előrehúzódó Nagy Zsolt akasztotta meg a tizenhatoson belül az angolok ellentámadását. A labda a csereként beálló Holender elé került, aki kissé elhamarkodottan lőtt, de kapu fölé ment a próbálkozás. Ha jobban összpontosít, sokkal veszélyesebben is megoldhatta volna ezt a helyzetet. Az utolsó percekben Gulácsinak még egy fontos helyzetben védenie kellett, de rajta volt Watkins labdáján, és lehúzta. Maradt az 1-1, azaz egy pontot szerzett a magyar válogatott. A mérkőzésen történtekhez hozzátartozik, hogy nem sokkal a kezdés után kisebb balhé volt a magyar szurkolók szektorában, többen összecsaptak a biztonságiakkal, pár perc után nyugodtak meg a kedélyek. A londoni rendőrség közleménye szerint egy embert őrizetbe vettek.

A csoport másik meccsén, amikor a lengyelek megszerezték a vezetést Albániában, félbeszakadt, ezt a mérkőzést hosszabb szünet után folytatták. A lengyelek 1-0-ra nyertek, ezzel átvették a csoport második helyét. A magyarok novemberben előbb San Marinót fogadják, utána Varsóban fejezik be a selejtezőket.

Szintén érint minket, hogy Ausztria kikapott Dániában, így a Nemzetek Ligájában elért kedvező pozíciónk elveszni látszik, mert az abban a sorozatban fennmaradó két helyet előreláthatólag a csehek és az osztrákok viszik el.

Anglia–Magyarország 1-1 (1-1)

Anglia: Jordan Pickford – Kyle Walker, John Stones, Tyron Mings, Luke Shaw – Phil Foden, Declan Rice, Mason Mount – Raheem Sterling (Henderson, 76.), Harry Kane (Abraham, 76.; Ollie Watkins, 92.), Jack Grealish (Saka, 62.)
Magyarország: Gulácsi Péter – Lang Ádám, Szalai Attila, Kecskés Ákos – Nego Loic (Bolla Bendegúz, 92.), Nagy Ádám, Schön Szabolcs (Holender Filip, 68.), Schäfer András (Vécsei Bálint, 79.), Nagy Zsolt – Szoboszlai Dominik (Nikolic Nemanja, 92.) – Sallai Roland (Hahn János, 79.)

A csoport állása: 1. Anglia 20 pont, 2. Lengyelország 17, 3. Albánia 15,  4. Magyarország 11, 5. Andorra 6, 6. San Marino 0

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!