Öt leütéssel, óriási fordulatokkal zárult le a boksztörténelem legnagyobb nehézsúlyú trilógiája

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban a brit Tyson Fury (30-0-1, 21 KO) és az amerikai Deontay Wilder (42-1-1, 41 KO) küzdelmes és fordulatos meccsen zárták le a boksztörténelem talán legjobb nehézsúlyú boksztrilógiáját. A Las Vegas-i T-Com Arénában tartott, a WBC és a Ring Magazine világbajnoki öveiért folyó csúcstalálkozóra mindkét veterán bunyós pályafutása legnagyobb súlyával mérlegelt be, a 33 éves Fury 126 kilóval, a 35 éves Wilder 108-cal (mondjuk ehhez érdemes hozzátenni, hogy az angol 206, az amerikai 201 centi magas).

A meccset Wilder nagyon agresszívan kezdte, első kézzel gyomorszájra szúrt, és óriási jobbcsapottakkal próbálta levadászni Fury fejét. A brit azonban a második menetre átvette az irányítást, hagyta, hogy az amerikai fárassza magát a főleg a levegőt kaszáló ütéseivel (a fárasztáshoz ő maga állandó fogással, nehézkedéssel járult hozzá), és egyre többet talált. A harmadik menetben azután Fury egy szűk kombinációval le is ültette Wildert, majd a menet végén még egyszer megrendítette, így az amerikai alig talált el a saját sarkába.

Úgy tűnt, Fury második meccsükhöz hasonlóan megint felőrli Wildert bal-jobb-kombinációival és kezet-nyakat-lábat fárasztó kapaszkodásaival, azonban ekkor jött az amerikai sok meccset eldöntő, félelmetes jobb keze, és egy rövid egyenest követően a brit máris a földön találta magát. Azután amint felállt, Wilder megint leütötte, de a brit innen is felállt – szerencséjére ekkor már vége volt a menetnek, szóval volt egy perce arra, hogy kitisztuljon a feje.

És ez sikerült is neki, az ötödik ugyanis menetre Fury jóval frissebben jött ki, mint ellenfele, és kemény első kezes ütéseivel újból átvette a kezdeményezést, melyet azután nem is engedett ki a kezéből – miközben az egyre inkább autopilota-üzemmódban mozgó Wilder óriási akaraterőről tanúbizonyságot téve azért minden menetben előhúzott egy-egy veszélyes ütést vagy kombinációt.

A számos dulakodással tarkított, de minden másodpercében izgalmas meccs 10. menetében azután az erejével teljesen elkészült Wildert egy rossz lépés közben kapta el egy jobbhorog, amitől újból rá kellett számolni, és a 11. menetben előbb egy jobbfelütés emelte ki állát, majd egy óriási kaszáló jobbhorog után arccal előre zuhant a padlóra, mire Russel Mora vezetőbíró (akinek amúgy nem volt irigylésre méltó dolga) számolás nélkül leintette a meccset.

Egy legendás boksztrilógia születése

Tyson Fury neve akkor robbant be a köztudatba, amikor az excentrikus angol 2015 decemberében óriási meglepetésre legyőzte a nehézsúly verhetetlennek tartott terminátorát, az akkor már 39 éves ukrán Vlagyimir Klicskót. Azonban Fury nagyon pimasz és nagyon taktikus győzelme után rögtön óriási gödörbe került: miután kétszer is lemondta a Klicsko elleni visszavágót, egy doppingellenőrzésen lebukott kokainnal, és ezért felfüggesztették a versenyzési jogát. Később kiderült, Fury mániás depresszióval küzd, és a küzdelem során szép lassan rácsúszott a piára, nyugtatókra és a kokainra, és csaknem 200 kilósra hízott.

De a gyakran „Cigánykirály”-nak nevezett Fury egész élete a küzdelemről szólt – egy alkalmi munkákból élő manchesteri ír cigánycsaládba született 6 hónapra és fél kilóval, szóval ő már élete meccsét is KO-val hozta –, és 2018 nyarára kigyógyult függőségeiből, és két laza felhozó meccset követően decemberben kiállt a rettegett Deontay Wilder ellen. Állítása szerint mára megtanulta, hogy a mentális betegsége közben egyedül az edzés jelenti a biztos kapaszkodót:

„Mindig ki vagy be sodródsz az épelméjűség határán. Ha mentális problémákkal küszködsz, mindig meg kell vívnod a csatát a valóság és a fejedben élő saját világod között. De én megtanultam kezelni és korlátok között tartani ezt a csatát, és ez majdnem minden nap sikerül. (…) Mindig csinálnom kell valamit, el kell foglalnom magam, az edzésre kell koncentrálni. És amikor edzek, az edzőteremben vagyok, akkor ott tudom kiadni az energiát, a gőzt, és ott érzem magam jól. Hogy ha egy hétig nem tudok edzeni, akkor borzalmasan érzem magam. Ezért mondja mindenki nekem, hogy ”Soha ne eressz le, edzd túl magad!„, mert ha leeresztek, akkor nem a testem kezd el dolgozni, hanem az elmém.”

Az alabamai lelkipásztor-családba született Deontay Wilder kiváló amatőr karrier után (amit egy 2008-as olimpiai bronz zárt le) eleinte amerikai focistának készült, azonban rossz tanulmányi eredményei miatt nem kapott profi szerződést. Ráadásul született egy kislánya is, méghozzá nyitott gerinccel, és az ő kezelési költségeinek előteremtésére tért vissza a bokszhoz. A profik között versenyezve hamar kiderült, hogy a 201 centis – korábban Furyhoz hasonlóan szintén depresszióval küzdő – kolosszus a nehézsúlyban megszokotthoz képest is játszi könnyedséggel üti ki ellenfeleit: Wilder soha nem volt egy érinthetetlen harcos, nem épített fel változatos repertoárt, kifinomult ringstratégiát, de ha egyszer valakin végigsimított a jobbcsapottjával, akkor ott vége is lett a meccsnek (42 győztes meccséből 41-et KO-val nyert, ez az arány egyedülálló a nehézsúlyú boksz történetében).

Kettejük 2018 decemberi találkozója minden idők egyik legfordulatosabb meccseként vonul be a boksztörténelembe. A mamlasz kinézete ellenére elképesztő lábmunkával és elhajlásokkal operáló Fury tanári módon hatástalanította a Wilder által hajigált 1000 megatonnás bombákat, viszont az ő kombinációi rendre ültek az amerikain. Azonban a kilencedik menetben Wilder egyik ütésével egy időre leültette az angolt, a 12. menetben pedig egy gigantikus balhoroggal kicsapta Furyt, aki úgy terült el a ringben, mint egy zsák. Wilder, aki látta, hogy ellenfele szemei fennakadnak, győzelmi táncba kezdett, a közönség őrjöngve ünnepelte.

A bíró a formalitás kedvéért rászámolt Furyra, aki ötnél életjeleket kezdett mutatni, hétnél felült, nyolcnál felállt, és folytatta a bunyót.

Az ilyen heroikus felállások az esetek 99 százalékában csak elnyújtják a vesztes agóniáját – különösen, ha egy Deontay Wilder áll neki befejezni a megkezdett munkát –, azonban Furyn nem érződött a leütés, magabiztosan semlegesítette az amerikai rohamait, sőt, még ő volt az, aki a finisben keményen meg tudta dolgozni Wildert. A végső gongszó után azután a pontozók tartogattak még egy meglepetést: Fury hiába vitt el tisztán legalább kilenc menetet, a három pontozóbíró háromfelé ítélt, ami összességében egy döntetlent eredményezett. A meccs után a kommentátorok rablás miatt füstölögtek, Wilder azzal vágott vissza, hogy 10-ből 9 vezetőbíró leléptette volna Furyt egy ilyen leütés után. Az igazságtalanság elszenvedője a meccs utáni sajtótájékoztatóján annyival elintézte a dolgot, hogy „Történt, ami történt, az élet megy tovább”, majd a közismerten nagy nótás a jelenlévő összes emberrel elénekeltette az American Pie-t.

Ilyen előzmények után nem volt kétséges a visszavágó, ami 2020 februárjára tolódott, és az óriási showműsor mellett nagyon egyoldalú Fury-győzelmet hozott. Az angol lényegében még csiszoltabban adta elő azt a bunyót, ami már az első meccsen is alapvetően jól működött; sokszor ment be fogásba, amivel széttördelte ellenfele támadásait, közben pedig jól helyezett ütésekkel fogta meg Wildert, akit többször is padlóra küldött, mígnem a teljesen leamortizált amerikai ringsegédje, Mark Breland egykori világbajnok a hetedik menetben be nem dobta a törülközőt – Brelandot egyébként szakmailag abszolút megalapozott döntéséért a meccs után kirúgta Wilder, és azóta egy régebbi ellenfele, Malik Scott keze alatt igyekszik bővíteni a repertoárját.

A magabiztos győzelem után Fury már inkább a honfitársa, Anthony Joshua ellen készült, azonban közbeszólt a szerződésében szereplő visszavágó-záradék, melyet Wilder – aki szánalmas vádaskodásba menekült veresége után – 2020 májusában aktivált is. Azonban ekkor már javában dúlt a sportvilágot is felforgató koronavírus-járvány, és emiatt az eredetileg 2020 októberére kiírt meccset 2021-re elejére tolták. Csakhogy Fury és menedzsmentje ekkor kijelentette, szerintük lejárt a visszavágó megrendezésére a szerződésben biztosított idő, de egy választott bíróság – napokkal a Fury-Joshua-meccs bejelentése előtt – úgy döntött, Wildernek joga van a visszavágóhoz. És ekkor már szinte célegyenesbe került a meccs, csak egy kis halasztás szólt még közbe Fury Covid-fertőzése miatt.

Új klasszikus született, de nincs megállás

Az alkudozásoknak, helyezkedéseknek és jogi mélyütéseknek köszönhetően három évesre nyújtott nehézsúlyú trilógia utólag megérte, mert ha technikában nem is, izgalmakban mindenképp felülmúlta Muhammad Ali és Joe Frazier hetvenes évekbeli rivalizálását (bár most, hogy ezt leírtam, nem vagyok egészen biztos abban, hogy van értelme az ilyen összehasonlításoknak).

A trilógia ilyen csattanós lezárását követően Furynak valószínűleg új kihívóval kell majd szembenéznie. Mégpedig nem az elmúlt években sokat kóstolgatott, és nyilván sokat tanulmányozott Anthony Joshuával, a brit ugyanis szeptember végén kikapott a fenomenálisan bunyózó Olekszandr Usziktól, aki így Fury elsőszámú riválisává lépett elő. Ugyan a londoni győzelmével egyszerre három övet is a vállára akasztó ukrán jó 15 centivel alacsonyabb az angol bajnoknál, de elképesztő gyorsaságával, lábmunkájával és precizitásával jelenleg az egyetlen, aki komoly kihívást jelenthet Fury számára. És fordítva is: rafináltsága, technikája és persze hegyomlás-ereje miatt a szakértők az angolt tartják az egyetlen olyan bunyósnak, aki képes lehet lelassítani, majd megverni a hipertechnikás Uszikot.