A magyar futballválogatott kapitánya már a kommentelőkkel foglalkozik, nekik üzen

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) idén márciusban, napokkal az első világbajnoki selejtezők és hónapokkal a nyári Európa-bajnokság előtt hosszabbította meg a válogatott kapitányának, Marco Rossinak a szerződését. Az MLSZ így ismerte el, hogy Rossi a Nemzetek Ligájában jól dolgozott, és várakozás feletti szerepléssel feljutott az A divízióba, a legjobb tizenhat csapat közé.

A szakembernek 2022 vége helyett 2025 végén jár le a megállapodása a szövetséggel.

Ha eddig azt mondtuk, hiányzik a hosszú távú bizalom, akkor most elmondhatjuk, nagyon is megvan. Rossi nemcsak a jelenlegi vb-selejtező-sorozatot kapta meg, hanem a következőt is, közte a 2024-es németországi Európa-bajnoksággal, ahová reális lehet a kijutás, mivel 24 csapat kvalifikálhatja magát a tornára, míg a vb-re 13 európai jut ki, oda bravúrok sora kell.

A közelmúlt igazolta, bravúrokat el lehet érni csapategységgel, áldozatos csapatmunkával, de ha megvan a minőség, mégis akkor a legkönnyebb. A minőséget a topligás játékosok jelentenék, azok hiányáról legkevésbé a kapitány tehet, neki már abból kell főznie, amije van. A hazai futballakadémiák pedig az elmúlt 10 év sok tízmilliárdos dotációja ellenére is egyedül csak Sallai Rolandot juttatták el egy topligáig, aki a Bundesligában játszik, még ha a két legutóbbi meccsen csak csere is volt. Jellemző, hogy a szlovén–magyar gyökerekkel rendelkező Laci Zsiga (AEK Athén) és Callum Styles (Barnsley) honosítása az új téma, és nem az akadémiákról áradó játékosbőség.

Rossit csak elvétve lehetett hibáztatni azért, mert egy döntésével vészes minőségi romlást okozott. Azzal, hogy Kecskést vagy Langot állítja be a védelembe, várhatóan nem kockáztatja a csapat sikerességét. A nyári Európa-bajnokságon is azt láthattuk, ha sikerül tizenegy megfelelő embert találni, akkor már örülhetünk. Emlékezzünk csak vissza, Lovrencsics Gergő kiesett a szlovákok elleni fontos selejtezőn az első félidőben 2019. szeptemberben, a helyére beküldött Bese Barnabás már nem tudta azt a nívót hozni, 2-1-nyert az ellenfél. De a portugálok ellen is ezt láttuk az Eb-n, a többieknél frissebb Sigér Dávid hibázott, és jöttek a gólok.

Nem lettünk brazilok

Ezt maga Rossi jelentette ki a lengyelek elleni 3-3 után idén márciusban, és már akkor is finoman utalt arra, hogy nem ő a megfelelő ember, ha folyamatosan győzelmeket várnak el tőle. Nem szokatlan ez tőle. Amikor Wales ellen 2019. novemberben elég siralmas játékkal kikapott a csapat 2-0-ra, akkor is azt mondta, ha kell, még aznap este távozik. Kitartottak mellette, az MLSZ-nek is kényelmesebb volt a folytatás felé terelni őt, mint megint találni valakit, aki ismeri a viszonyokat, elfogadják a szurkolók, megvan a hitele a futballisták előtt.

Aztán 2020 szeptembere és novembere között hat meccsen szárnyalt vele a csapat, az új játékrendszer egy kicsit meglepte a riválisokat a Nemzetek Ligájában. Az első, törökországi idegenbeli meccsen volt egy olyan félidő, ami meggyőzte a játékosokat és az edzőket is, hogy van még tartalék ebben a csapatban. Az oroszok, szerbek és a már említett törökök előtt sikerült a feljutás az A divízióba, az ottani legjobb 16 közé. Az Eb-n két döntetlent láthattunk Franciaország és Németország ellen a csoportmeccseken, és egy erősnek látszó koncepciót, akkor meg sem fordult a fejében arról beszélni, hogy rossz helyen lenne, vagy túl nagyok lennének az elvárások.

Mindez megváltozott az angolok és az albánok ellen a vb-selejtezőkön, a hazai 0-4 demoralizáló volt az esélyesebb angolokkal szemben, a kinti 0-1 lesújtó. Hiába mondta Rossi mindig, hogy maradjunk páros lábbal a földön, egy kicsit mindenki bizakodott. Az Andorra elleni 2-1-nek már voltak helyenként olyan periódusai, amikor inkább a kilátástalanság uralkodott a pályán.

Még akkor, szeptemberben, a 2-1-es verejtékes győzelem után azt vázolta, hogy „a következő kerethirdetésnél ne kérdezzék meg, miért nem hívtam be ezt és ezt a játékost. Ha nem hívom be, azért lesz, mert nem tartja be a taktikai utasításaimat.”

Ehhez képest a múlt hétfőn megjelölt keretből a két sérült játékoson, Lovrencsics Gergőn és Szalai Ádámon kívül senki nem maradt ki.

Milyen üzenete van a távozás belengetésének?

Múlt hétfői beszédének a legfurcsább része az volt, amikor arra tért ki, hogy olvasta a kommenteket, amiben a fejét követelték, és azt írták, hogy mondjon le, váltsák le.

A lemondás és a leváltás között persze jól számszerűsíthető a különbség, de ez most lényegtelen. A drukkereknek azt üzente, hogy nem ragaszkodik foggal-körömmel a kispadhoz. Már az is komikus, amikor egy vesztes meccs után a hazai élvonalból sem kiemelkedő Dzsudzsákot a válogatottba követelik az újságban, vagy egy másik cikk épp azt taglalja, hogy hagyják már békén ezzel a kérdéssel. De hogy egy kapitány kommentelőkre reagáljon, az egy új szín még ebben a futballközegben is. Önmagában érthetetlen, hogy vette a fáradságot a magyar szöveg lefordítására, ha így akarná a nyelvet tanulni, akkor sem igazán magyarázható. (Egyik elődje, Bernd Storck is mindent lefordíttatott, az utolsó megjegyzésről is tudni akart.)

Ami ennél nagyobb baj, lassan nincs olyan megszólalása, amiben a távozása előbb vagy utóbb ne jönne elő. Mit gondolhatnak eközben a játékosok? Jó üzenet vajon nekik a főnök elbizonytalanodása? Ráadásul a játékosok pontosan tudják, hogy a csapategység nélkül jóval nagyobb hátrányban lennének.

Nem is véletlen, hogy vasárnap adott egy interjút az M4-nek, mert úgy érezte, hogy nem a legprecízebben fogalmazott. Most megköszönte Csányi Sándornak a bizalmat, tudja, mennyire elismerik őt. Nincs oka arra, hogy ne folytassa a munkáját. Arra majd a jövő ad választ, hogy akkor miért is kellett előhozakodnia napokkal korábban a nem ragaszkodással.

Rossi egy pontátlagot is szóba hozott: 1,56 – amit ő 35 meccsen ért el

Ezt a pontátlagot amúgy már a játékosok előtt is megemlítette a legutóbbi összetartáson, akkor még egy kicsit jobb volt a mutató, de az angolok és az albánok elleni vereség lejjebb húzta. A célja nyilvánvaló, igazolni, hogy jó munkát végzett. Amit igazából nem is vont senki kétségbe (a kommentelői szintig most ne menjünk le).

Feltétlenül Rossi érdeme, hogy 2020 őszére egy olyan játékrendszert (3-5-2) vitt sikerre, amit itthon nem favorizálnak, és ebbe a hazai bajnokságból is be tudott illeszteni játékosokat. Az is érdeme, hogy az Európa-bajnokságot megelőző 35 napos felkészülés alatt azonos szintre hozta a különböző fizikai és lelki állapotban érkező játékosokat, akik ezen időszakban a szintjükhöz képest jól, közel a maximumhoz teljesítettek, és mindez még egy átlag feletti helyzetkihasználással is párosult. A rivális válogatottak többsége 20 napot sem készülhetett együtt, hiszen amikor a Bajnokok Ligája-döntőt játszották május 29-én, a mieink addigra már egy teljes hetet együtt töltöttek, és azonos hullámhosszra kerülhettek.

Storck sem tudott nagy klubhoz dobbantani

Rossi érdemeiből mindez semmit sem von le, de azt ő is érzi, hogy a nyáron kihozta a maximumot a csapatából. Szoboszlai Dominik visszatérése persze hozhatna új lendületet, de ahhoz új stratégia is kellene – a játékunk egysíkú, könnyen kiismerhető –, míg a többieknek rövid időn belül kellene még egyszer a maximum közelében teljesíteni, ami nem könnyű.

Lehet, hogy voltak az olasznak ajánlatai máshonnan az Eb után, de azt azért az előző sikeres kapitány, Bernd Storck példája is megmutatta, hogy még egy jobb Eb-szerepléssel is Belgiumba tudott szerződni, hogy ott kiesés ellen harcoló csapatokat (Mouscron, Cercle Bruges) tartson bent. Az ukrán Szerhij Rebrov pedig a Ferencvárossal elért EL- és BL-szereplés után az Emirátusokban helyezkedett el. Nem valószínű, hogy az 57 éves Rossiért olyan nagyon kapkodnának, bár az orosz szövetség ajánlata biztosan komoly volt a nyáron, de azóta hónapok teltek el, és az új kapitány, Karpinnal a második helyen állnak a vb-selejtezős csoportjukban.

Nem tudjuk, hogy az MLSZ-szel kötött hosszú távú szerződés mire tér ki. De azt tudjuk, hogy valamirevaló futballkultúrában a kapitány katalizátor szerepet tölt be, szakmai előadásokkal, tapasztalatcserével, fórumok létrehozásával, írásokkal, akár vitaindítókkal. Az olasz fociról nyilván szívesebben beszél, mint a magyarról, ahogy láthattuk is a sporttévében, az olasz fociösszefoglalóban. A Napoli vezeti az olasz ligát, ő nagy drukkere a csapatnak, jó volt hallgatni a meglátásait, és várhatóan még többször ott lesz a stúdióban. Ám jó lenne azon túllépni, hogy a kapitányi munkakör itthon befejeződik az NB I.-es meccs helyszíni megnézésével és az adatok elemzésével.