Anglia nem hagyott esélyt, 4-0-ra nyert Budapesten

2021. szeptember 2. – 22:38

frissítve

Anglia nem hagyott esélyt, 4-0-ra nyert Budapesten
Érzékletes kép: Kane lépéselőnyben – Fotó: Huszti István/Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar játékosok egy félidőn voltak egyenrangú ellenfelek az angolok ellen, utána négy gólt kaptak. A vb-selejtezőcsoport harmadik helyére csúszott ezzel vissza Marco Rossi csapata, vasárnap Albániában javíthat. Anglia a negyedik meccsét is megnyerve százszázalékosan vezeti a csoportot.

A magyar futballválogatott a nyári Európa-bajnokságon várakozás feletti játékkal döntetlent játszott a franciákkal és a németekkel is, és most egy újabb nagyhatalom, Anglia várt Marco Rossi csapatára. A kapitány azt nyilatkozta, a legnagyobb ellenfelünk a félelem, először azon kell felülkerekedni, ha versenyképesek akarunk lenni. Egy ideig ez beválni látszott, aztán az agresszíven letámadó Anglia a második félidőben már átgázolt a mieinken.

Ha végig akarja nézni, mi történt percről percre, itt megteheti.

Angliát az Európa-bajnoki döntőben egy hajszál választotta el a végső győzelemtől, de az előző években a szezon elején még nem mindig mutatta meg a félelmetes arcát – igaz így is nyerni tudott Izlandon és Szlovákiában is 1-0-ra, a cseheket pedig 2019-ben egy ötössel küldte haza a Wembley-ből.

A magyar csapatból Loic Nego koronavírus-fertőzés miatt esett ki, Botka kisebb sérülése nem jött rendbe, ezért a nyáron Svájcba szerződő Bolla Bendegúz került a védelem jobb oldalára, Kecskés Ákos pedig Willi Orbán mellé. Nagy Ádám eltiltása miatt nem lehetett a csapatban, visszatért viszont Szoboszlai Dominik, akitől joggal lehetett várni a támadások hatékony segítését. Az Eb előtt 35 napot töltött együtt a csapat, most csak hármat tudott, ezalatt kellett (volna) újra a különböző formában érkező játékosokat azonos nívóra hoznia a szakmai stábnak.

Anglia a 4-2-3-1-es felállást választotta a meccsre, Jack Grealish az Eb-n kevesebb lehetőséget kapott, most kezdett. Harry Kane nincs igazán játékban, de Gareth Sothgate nem hagyta ki a csapatból.

„Kövessétek a régi nagy legendák útját”

– üzenték egy transzparensen a magyar drukkerek a játékosoknak.

A nyolcadik percben Maguire érkezett jól Shaw szögletére, de a 10 méteres fejese elkerülte a kaput. Az első negyedórában az angoloknál volt többet a labda, amire számítani lehetett, a mieink pontatlanok voltak, nem lehetett azt az összeszedettséget és élességet érezni a játékon, mint nyáron. Sokáig Gulácsi elsőre céltalanul előrevágott labdájában volt a legtöbb veszély, amire Sallai sprintelt, de Maguire-t nem sikerült zavarba hoznia. Válaszul a huszadik percben az angolok mintaszerű akciót vezettek, Kane lövőhelyzetbe került, 17 méterről rá is szúrta, de egy métert tévedett.

Szalai Ádám harcolt ki szabadrúgást az első félidő végén – Fotó: Huszti István/Telex
Szalai Ádám harcolt ki szabadrúgást az első félidő végén – Fotó: Huszti István/Telex

A 39. percben megélénkült a meccs, Szalai Ádám harcosan labdát szerzett a kaputól 23 méterre, megrúgták, Cakir játékvezető lefújta. Szoboszlai állt a labda mögé, de célt tévesztett a labdája. Az angolok az utolsó percekben beszorították a mieinket, de így sem jutottak el kapura lövésig, ami azt jelentette, az első félidőben nem találta el egyik csapat sem a kaput. Amikor lett volna lendület a támadásainkban, általában becsúszott egy kisebb hiba. Fiola most is ugyanúgy előremehetett volna egyszer, mint a franciákkal szemben, de pont annyival jött neki rosszabbul a labda, ami meghiúsította a támadást.

Az angolok a második félidőben meggyőzőbben játszottak, mint az elsőben, és talán még az agresszivitás fokán is emeltek egyet.

Kane az 50. percben kapura tört Orbán szorításában, a védő lépéshátrányban volt, Kane 10 méterről elrúgta a labdát, de Gulácsi a helyén volt, és hárított. Az 55. percben viszont már ő is tehetetlen volt. Orbán indult volna meg a labdával, már az angolok térfelén járt, amikor Rice leszerelte őt, aki Grealish-hez játszott, a bal oldalon elfutott Mount, hajszálpontosan adott középre, és Sterling hét méterről a bal alsóba továbbított. Szép támadás volt, az angol csatár nagyon egyedül maradt, holott öt védő volt a környékén.

Nem kellett sokat várni a második vendéggólra sem. Szalai Attila kicsit vaktában lőtte előre a labdát, amit Phillips rögtön visszalőtt a kezdőkörből, Mount azonnal szöktette Sterlinget, aki a jobb oldalról adott középre, Szalai Attilán megpattant a labda, Kane előrevetődve csúsztatta a kapuba a labdát.

A 69. percben végleg eldőlt a meccs: Maguire szöglet utáni fejese – ezúttal is Shaw lőtte középre – most kifejezetten pontos volt, Gulácsi vetődött érte, de csak beleütni tudott, a labda a bal kezéről a bal sarokba pörgött. A magyar kapus Kane újabb ziccerénél a helyén volt, nem hagyta, hogy a Tottenham centere a rövid sarokba lője a labdát.

Gulácsi Péter szedi ki a labdát a hálóból Harry Maguire fejese után – Fotó: Huszti István/Telex
Gulácsi Péter szedi ki a labdát a hálóból Harry Maguire fejese után – Fotó: Huszti István/Telex

A 80. percben a csereként beállt újonc, Sallói Dániel járt legközelebb a gólhoz, életerős lövését kiütötte Pickford. Bő öt perc múlva bekapta a negyediket is a magyar csapat, Rice lövésébe ismét csak beleérni tudott Gulácsi, de hárítani nem. A középkezdéshez lehajtott fejjel mentek a játékosok, a testbeszédük mindent elárult erről a meccsről, illetve a tehetetlenségükről, mert most egy jobb erőkből álló csapattal szemben nem sikerült jól futballozniuk.

Magyarország Albániába látogat vasárnap. Az albánok csütörtök este 4-1-re kaptak ki Lengyelországban.

Magyarország–Anglia 0-4

Magyarország: Gulácsi – Kecskés, Orbán, Szalai A. – Bolla (Varga Kevin), Kleinheisler (Gazdag), Szoboszlai, Schäfer, Fiola – Sallai (Sallói), Szalai Á.

Anglia: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – Phillips, Rice – Sterling, Mount, Grealish – Kane.

Gólok: Sterling (55.), Kane (63.) Maguire (69.) Rice (87.)

A csoport állása: 1. Anglia 12 pont, 2. Lengyelország 7, 3. Magyarország 7, 4. Albánia 6, 5. Andorra 3, San Marino 0.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!