Három magyar gól sem volt elég a győzelemhez a lengyelek elleni vb-selejtezőn

Legfontosabb

2021. március 25. – 23:03

frissítve

Három magyar gól sem volt elég a győzelemhez a lengyelek elleni vb-selejtezőn
Sallai Roland ünnepli a gólját a meccs elején – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar futballválogatott döntetlennel kezdte szereplését a világbajnoki selejtezőben. Az esélyesebb lengyel válogatott mélyen tudása alatt játszott 59 percig, utána viszont egy perc alatt vágott kettőt. A hajrában Lewandowski is hozzászólt a meccshez, az ő bombája alakította ki a 3-3-as végeredményt.

A magyar futballválogatott tavaly novemberben a törököket legyőzve (2-0) feljutott a Nemzetek Ligája A divíziójába, vagyis a sorozat 16 legjobb csapat közé. A világbajnokságra azonban csak 13 nemzet juthat ki Európából, azaz még egy szintet feljebb kellene lépnie Marco Rossi szövetségi kapitány csapatának, hogy ott lehessen a katari világbajnokságon 2022 novemberében. Az első fontos győzelmet ehhez nem sikerült megszerezni, pedig minden esély megvolt rá.

Az első helyzetből rögtön magyar gól

A lengyelek januárban kapitányt váltottak, Jerzy Brzeczekkel nem voltak elégedettek a vezetők és a játékosok sem, ezért a portugál Paulo Sousa váltotta. Egy ilyen lépés meglehetősen kockázatos, hiszen mégsem ismeri a játékosokat, még ha egyetlen lengyel ligában szereplő játékos sem volt a kezdőben. Sousa érkezése esélyt kínált a magyar csapatnak.

(A mérkőzés élő közvetítését itt olvashatja vissza)

A magyar csapat ráadásul a várakozásokat jelentősen felülmúlva játszott tavaly ősszel, és a lengyelek ellen is úgy kezdett. A hatodik percben ugyanis egy lengyel bedobás után Fiola Attila szerzett labdát a tizenhatos sarkánál, és nem vaktában, céltalanul vágta előre, hanem egyenesen gólpasszt adott belőle. Sallai Roland ugyanis megkerülte a védőjét, Jan Bednareket, és amikor beért a tizenhatoson belülre, akkor lövésre vállalkozott 12 méterről, a rosszul helyezkedő Szczesny kapus pedig nem tudta kiütni a rövid sarok felé tartó labdát.

A második veszélyes támadást is a mieink vezették, a saját térfelén labdát szerző és megiramodó Nagy Ádám játszotta meg a bal oldalon felfutó Hangya Szilvesztert, akinek a középre adása Lovrencsics Gergőt találta meg, aki ballal azonnal lőtt, de 15 méterről nem elég erősen és helyezetten, így a Juventus kapusa magához ölelhette a labdát. A lengyelek ugyan többet birtokolták a labdát, de egyetlen veszélyes támadást sem tudtak kialakítani. A 26. percben Arkadiusz Milik került kisebb helyzetbe, de Orbán Willi szorításában nem tudott lőni, és a védő tisztázott. Egy perc múlva ugyanő fejelhetett, de kísérlete elkerülte a kaput. A másik oldalon Lovrencsics középre adása sokkal veszélyesebb volt, de Szalai Ádám három méterről nem tudta a kapuba terelni a labdát.

Fotó: Huszti István / Telex Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Világosan lehetett látni, milyen koncepcióval kezdtük a meccset, mit szeretne játszani a magyar válogatott, jó volt nézni a rendezett, harmonikusan mozgó csapatrészeket. Ugyanezt a gyorsan hátrányba kerülő lengyelekről nem lehetett elmondani, elképzelés nélkül, olykor tanácstalanul tologatták a labdát, dinamika nélkül keresgélték a réseket, ám végül kapura lövés nélkül fejezték be az első félidőt. A csapat vezére, a világ legjobb játékosa, Robert Lewandowski feszült volt, erről árulkodott testbeszéde mellett a sokszori reklamálása is, de társait nem tudta magával ragadni. Bármekkora klasszis is Lewandowski, itt nem ugyanazok a társai, mint a Bayern Münchenben, és messze nem ugyanaz a két csapat játékrendszere.

Nagy fordulatok a második félidőben

Aktívabban kezdtek a lengyelek a szünet után, de Milik csúsztatása azonban megint veszélytelen volt. Az 52. percben aztán megszületett a második magyar gól. Sallai lövését még blokkolták a védők, a lecsorgó labdát Szalai Ádám az ötös sarkától emelte a kapuba. Ez volt a 22. gólja a válogatottban, 2019. novembere után talált ismét a kapuba.

Az 59. perc után azonban szűk egy perc alatt összeomlott minden, amit addig építettünk. Paulo Sousa belenyúlt a meccsbe, és a cseréi azonnal változást hoztak. Jozwiak futott el a jobb oldalon, beadását nem tudták a védők kivágni, a másik csere, Piatek pedig első labdaérintéséből a kapuba passzolt hat méterről, ezzel lett 2-1. Még meg sem emésztettük a történteket, amikor Jozwiak senkitől sem zavartatva került helyzetbe Lovrencsics rossz passza után, és 10 méterről elgurította a labdát a jobb alsó sarokba, Gulácsi tehetetlen volt, kiszolgáltatott helyzetbe került, már 2-2 volt a meccs. A Derby Countyban futballozó Jozwiak az előző kapitánynál stabil embernek számított, a két megmozdulásával jelezte Sousának, hogy kár volt kihagynia.

Fotó: Huszti István / Telex Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A két gól felhozta a lengyeleket, egészen más csapat benyomását keltették, mint az első 59 percben, Rossi válaszul cserékkel próbálta felrázni a csapatát, behozta Loic Negót és Varga Kevint is. A 75. percben már ismét magyar támadást láthattunk, ami szöglettel végződött, nagy kavarodás támadt belőle, de nem sikerült a kapura rúgni a labdát. Két perc múlva újabb magyar szöglet jött, nem tudtak felszabadítani a lengyelek, Szalai bal oldali beadását Lang megcsúsztatta középen, Orbán pedig 3 méterről a kapuba sodorta a labdát. Az utolsó negyedórában az volt a feladat, hogy a 3-2-es vezetést valahogy megtartsuk.

Nem sikerült, mert Lewandowski 82 percig nem csinált semmi, utána viszont egyenlített. Jobb oldalról kapott egy beadást, a kaputól 15 méterre megigazította a labdát, és ballal kilőtte a bal felső sarkot. Szép gól volt. A lengyeleknek volt egy kisebb esélyük a negyedik gólra is, de már nem született újabb találat, az utolsó percben még Fiola Attilát kiállította Brych játékvezető. 3-3 lett a végeredmény.

Vasárnap San Marinóban, szerdán Andorrában játszik a csapat, minden esély megvan arra, hogy 7 ponttal kezdje a mostani meccssorozatot, aztán szeptemberben Angliát fogadjuk, utána Albániába megyünk.

  • Magyarország-Lengyelország 3-3 (1-0)
  • Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Felix Brych (német)
  • gól: Sallai (6.), Szalai Á. (53.), Orbán (78.), illetve Piatek (60.), Jozwiak (61.), Lewandowski (83.)
  • piros lap: Fiola (94.)
  • sárga lap: Fiola (8., 94.), Lang (73.), Nagy (80.), Szalai A. (86.), illetve Helik (34.), Bereszynski (49.)
  • Magyarország: Gulácsi Péter – Fiola Attila, Willi Orbán, Szalai Attila – Lovrencsics Gergő (Nego Loic, 66.), Nagy Ádám, Kalmár Zsolt (Sigér Dávid, 81.), Kleinheisler László, Hangya Szilveszter (Lang Ádám, 66.) – Szalai Ádám, Sallai Roland (Varga Kevin, 71.)
  • Lengyelország: Wojciech Szczesny – Bartosz Bereszynski, Jan Bednarek, Michal Helik (Kamil Glik, 58.), Arkadiusz Reca (Maciej Rybus, 79.) – Sebastian Szymanski (Kamil Jozwiak, 59.), Grzegorz Krychowiak, Jakub Moder (Krzysztof Piatek, 59.), Piotr Zielinski – Robert Lewandowski, Arkadiusz Milik (Kamil Grosicki, 84.)
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!