Budapest után Varsóban is kifütyülték a meccs előtt térdelő angol válogatottat

2021. szeptember 9. – 14:11

Budapest után Varsóban is kifütyülték a meccs előtt térdelő angol válogatottat
Lengyel szurkolók a varsói Nemzeti Stadionban a szeptember 8-i lengyel-angol mérkőzésen – Fotó: Kacper Pempel / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Budapest után Varsóban is kifütyülték a meccs előtt letérdelő angol futballválogatottat, írja a BBC. A brit közszolgálati médium szerint vizsgálat is indulhat majd a lengyel szurkolók viselkedése miatt, akárcsak a budapesti Magyarország-Anglia mérkőzés után.

A világbajnokság selejtezőmérkőzése előtt néhány szurkoló már az angol himnuszt is kifújolta, azonban a londoni Arsenal egykori lengyel kapusa, Szczesny gesztusokkal arra szólította fel a lengyel nézőket, hogy álljanak le a gúnyolódással, Robert Lewandowski pedig a mezén lévő „Respect” (magyarul tisztelet) feliratra mutatott a mezén.

Valószínűleg a lengyel játékosoknak köszönhető, hogy a fújolás tapsolásba ment át az angol himnusz alatt – azonban amikor a vendégben játszó válogatott féltérdre ereszkedett a meccs előtt, a varsói Nemzeti Stadion ismét füttyszótól lett hangos.

Bár a lengyel játékosok nem térdeltek le, ők a mezükön mutattak Lewandowskihoz hasonlóan a bal karjukon lévő „Respect” feliratra. Korábban a lengyel futballszövetség elnöke, Zbigniew Boniek „populista” szimbólumnak nevezte a BLM-mozgalom után a futballvilágban elterjedt meccs előtti térdelést:

„Ez színtiszta populizmus, mert nem vált ki valódi hatást. Néhányszor letérdelnek a futballisták, de ha megkérdeznénk néhányukat, hogy miért is ereszkednek térdre, nem tudnák megmagyarázni.”

A beszámolók alapján viszont az 1-1-re végződő szerda esti lengyel-angol találkozó még így is mérföldekkel visszafogottabb volt az egy héttel ezelőtti magyar-angol meccshez képest. Ahogy arról beszámoltunk, Magyarország 4-0-s vereséget szenvedett múlt csütörtökön az Anglia elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen. A találkozó előtt az angol válogatott az eddigi meccseihez hasonlóan féltérdre ereszkedett, amire hangos füttyszó volt a reakció a magyar szurkolóktól a telt házas mérkőzésen. Sőt, miután Raheem Sterling megszerezte Angliának a vezetést, poharakkal dobálták meg a legnagyobb magyar szurkolói csoport, a Carpathian Brigade ultrái. Több jelentés szerint majmokat utánozva huhogtak is az angol fekete játékosoknak, többek közt Sterlingnek.

A brit sajtó egy része rasszista magyar szurkolókról írt, az angol labdarúgó-szövetség pedig a FIFA-hoz fordult a szurkolók viselkedése miatt. Pedig Marco Rossi szövetségi kapitány éppen azt kérte a drukkerektől, hogy a következő meccseken próbáljanak meg viselkedni. Múlt héten Szijjártó Péter külügyminiszter ugyan elismerte, hogy voltak rasszista incidensek az Anglia elleni meccsen, de tagadta azok súlyosságát, és az ellenfél himnuszát egy korábbi meccsen kifütyülő angol szurkolókról posztolt.

Arról, hogy kik azok a szélsőjobbos ultrák, akik ismét bajba keverték a magyar válogatottat, a Bellingcat nemzetközi oknyomozó csoport írt részletesen – komplex cikküket magyar nyelven itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!