Szijjártó: Voltak rasszista megnyilvánulások a magyar-angol meccsen

2021. szeptember 04. – 14:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter is ott van Kötcsén a szokásos fideszes pikniken – erről itt írtunk hosszabban -, és újságírói kérdésre beszélt pár mondatot magyar-angol meccsről, illetve a szurkolói viselkedés miatt kialakult botrányról.

Mint azt megírtuk, vélhetően az Eb-t szervező UEFA után a világbajnokságot rendező FIFA is szankciókkal sújtja majd a szurkolói rendbontások miatt Magyarországot. „A FIFA mindenekelőtt határozottan elutasítja a rasszizmus és az erőszak minden formáját” – írták többek között. De Boris Johnson brit miniszterelnök is megszólalt, azt írta: „az angol játékosokat faji alapú bántalmazás érte tegnap este Magyarországon. Ez teljesen elfogadhatatlan”. Maga az MLSZ is kemény fellépést ígért, azonban egyetlen szóval sem említik közleményükben a rasszista megnyilvánulásokat.

Szijjártó Péter talán az első kormányzati szereplő, aki elismeri, hogy voltak rasszista megnyilvánulások a meccsen, bár első hivatalos reakciója az volt, hogy egy Facebook-posztban emlegette fel, hogy az angol szurkolók meg az olasz himnuszt fütyülték ki, ahogy most Kötcsén is hosszan sorolta, hogy másoknál is voltak botrányok, az pedig hiteltelen, hogy most a magyar esetet ennyire felfújják.

Fotó: Huszti István / Telex

Szijjártó úgy fogalmazott Kötcsén, hogy fel kell lépni a rasszista megnyilvánulások, a magyarokat érintő „bántó általánosítás”, és a kettős mérce ellen. Fel kell lépni az ellen is, hogy ellenséges, rasszista hangulatról beszéljenek a budapesti mérkőzéssel kapcsolatban.

„Voltak rasszista megnyilvánulások, de ennek alapján 60-70 ezer ember viselkedését minősíteni képtelenség”

- fogalmazott a miniszter.