Kötcsei Fidesz-piknik egy világrend nélküli világról szóló Orbán-beszéddel

Legfontosabb

2021. szeptember 4. – 14:13

frissítve

Kötcsei Fidesz-piknik egy világrend nélküli világról szóló Orbán-beszéddel
Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik a kötcsei piknikre – fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egy világrend nélküli világról, az Európai Unió jövőjéről és a jövő évi választásokról szól Orbán Viktor zárt körű beszéde a szombat délutáni kötcsei pikniken.

Már reggel fél kilenctől érkeztek a Fideszhez közeli ismert és kevésbé ismert vendégek a kötcsei Dobozy-kúriához, az újságírók a bejárat előtt próbálták kérdezni őket. Ez azon kevés alkalmak egyike, amikor pár szóra meg lehet állítani minisztereket, kormánypárti országgyűlési képviselőket, Szijjártó Péter például rögtönzött sajtótájékoztatót tartott.

Ez a huszadik kötcsei piknik, amely hagyományosan a Fidesz egyik legfőbb rendezvénye Tusványos mellett. Az esemény fő vendége Orbán Viktor, aki zárt körben itt jelöli ki a Fidesz politikájának fő irányvonalait és témáit, amelyek hosszabb távon meghatározzák a kormánypárt stratégiáját. Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt a rendezvény, idén azonban a 2022-es országgyűlési választás miatt különösen nagy jelentősége lehet annak, hogy mivel készíti fel a kampányra táborát a miniszterelnök.

Orbán nem válaszolt az újságíróknak

Üzenetértéke van, hogy kiket hívnak meg a piknikre, illetve kik maradnak távol az eseménytől, amelyet minden évben a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány szervez.

A szombati rendezvényen miniszterek (Benkő Tibor, Gulyás Gergely, Kásler Miklós, Novák Katalin, Szijjártó Péter, Varga Judit), országgyűlési képviselők (Kubatov Gábor, Harrach Péter, Tuzson Bence, Mátrai Márta, Nyitrai Zsolt), Fideszhez közeli művészek (Eperjes Károly, Nemcsák Károly, Oszter Sándor, Nagy Feró, Bagi Iván) és a párt hátországához tartozó közéleti szereplők (Schmidt Mária, Bakondi György, Rákay Philip) vettek részt, de feltűnt a vendégek között Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora és Széles Gábor vállalkozó is.

Szijjártó Péter külügyminiszter érkezik a kötcsei piknikre
Szijjártó Péter külügyminiszter érkezik a kötcsei piknikre
Varga Judit riporterek gyűrűjében
Varga Judit riporterek gyűrűjében
Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere száll ki autójából – Fotók: Huszti István / Telex
Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere száll ki autójából – Fotók: Huszti István / Telex

Dél után nem sokkal gördült be a miniszterelnök autója, de ahogy kiszállt az autójából Orbán, besietett a rendezvényre, ahova az újságírók már nem mehetnek be. A miniszterelnök helyett Orbán Balázs államtitkár, a kormány nemrég kinevezett politikai igazgatója avatta be az újságírókat a miniszterelnök beszédének részleteibe.

„A rövid helyzetértékelésünk az, hogy az oltás működik, Magyarország működik, ennek köszönhetően tudunk most találkozni”

– fogalmazott Orbán. A miniszterelnök szerint „egy bizonytalanságokkal teli, világrend nélküli világba” tartunk, a népvándorlás és járványok korában pedig fel kell készíteni minden országot a bizonytalanság kezelésére. „Azon dolgozunk hogy Magyarország is ilyen sikeres ország legyen, amely jól tudja az ilyen kihívásokat kezelni.”

Az unióban maradna Magyarország, de küzdeni kell az egybenmaradásért

A második központi téma Orbán beszédében az Európai Unió jövője.

„Azt gondolom, hogy az Európai Unió a legélhetőbb, legjobb keret Magyarország számára, ami az elmúlt száz évben a rendelkezésére állt”

– fogalmazott Orbán Balázs. „Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy az Európai Unió egyben maradjon, megmaradjon”, de számos kihívás és nehézség áll szerinte a közösség előtt.

Példaként az adósságválságot és versenyképességi problémákat említette. „Nem tudjuk érvényesíteni az akaratunkat a világban, egyre inkább egy gyengébb közösség képét mutatjuk.” A kormány szerint küzdeni kell Európa jövőjéért és egyben maradásáért.

Orbán Balázs – Fotó: Huszti István / Telex
Orbán Balázs – Fotó: Huszti István / Telex

A miniszterelnök ugyanakkor úgy látja az államtitkár szerint, hogy nem mindenki gondolja ezt így, vannak olyan brüsszeli bürokraták és baloldali liberális csoportok, akik ebben a helyzetben is különböző szélsőséges ideológiai kérdéseket erőltetnek. Az egyik ilyen a migráció ügye, a másik pedig a genderideológia. „Brüsszelben úgy tűnik, hogy a genderlobbi fontosabb, mint a gyermekeink védelme” – jegyezte meg Orbán. A harmadik kérdés pedig a klímaváltozás elleni küzdelem, amely árát Orbán szerint Brüsszelben az egyszerű állampolgárokkal akarják megfizettetni, ahelyett hogy a klímaváltozás felelősei állnak.

„Mi úgy látjuk, hogy Magyarország ebben a bizonytalan világban egy biztos pont és szeretnénk, hogy ez a biztos pont meg tudjon maradni, és erősödni tudjon”

– folytatta. Az elmúlt 10-11 év Orbán szerint sikeres volt, megerősítették például a nemzeti identitást, és munkaalapú társadalmat hoztak létre.

A választás tétje, hogy visszatérünk-e a 2010 előtti állapotokhoz

Orbán a beszédében a jövő tavaszi választásról is fog beszélni. Politikai igazgatója szerint teljesen egyértelmű a képlet: „lehet választani aközött, hogy ez a politika folytatódjon, vagy aközött, hogy oda menjünk vissza, ahol 2010 előtt voltunk, ugyanis a baloldal vezetője Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök.”

Orbán arról beszélt, a magyar emberek már többször szavaztak arra, hogy elmozduljon az ország, és sikereket tudtak ebben elérni. „Mi arra szeretnénk bátorítani a magyar embereket, hogy tartsanak ki az elmúlt 11 évben követett politika mellett” – tette hozzá.

Bayer Zsolt Stefka Istvánnal beszélgetve érkezett a piknikre
Bayer Zsolt Stefka Istvánnal beszélgetve érkezett a piknikre
Nagy Feró is a meghívottak közt volt
Nagy Feró is a meghívottak közt volt
Parragh László virágcsokorral a kezében érkezett
Parragh László virágcsokorral a kezében érkezett
A meghívottakat figyelmeztetik a teljes titoktarásra – Fotók: Huszti István / Telex
A meghívottakat figyelmeztetik a teljes titoktarásra – Fotók: Huszti István / Telex

Kötcsén jó pár éve hagyomány, hogy már a meghívóban figyelmeztetetik a résztvevőket a teljes titoktartásra, a jelenlévők nem nyilatkozhatnak a bent történtekről. A független sajtó újságírói így csak az eseményre érkező és onnan távozó résztvevőket tudja az utcán kérdezni, akik általában csak szűkszavúan nyilatkoznak Orbán beszédéről, ám a legfontosabb információk így is rendre kiszivárognak. Legutóbb Orbán Viktor a nemzetépítésre, a családpolitikára és a külpolitikai mozgásokra helyezte a hangsúlyt beszédében.

A kötcsei piknikről később egy videós beszámolóval jelentkezünk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!