A válogatott 90 percig tartó fegyelme és koncentrációja Anglia dolgát is megnehezítheti

2021. szeptember 2. – 16:24

frissítve

A válogatott 90 percig tartó fegyelme és koncentrációja Anglia dolgát is megnehezítheti
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Veretlen csapatok mérkőzésével kezdődnek a világbajnoki selejtezők I csoportjának őszi mérkőzései. Magyarország a világranglista 4. helyén álló, az idei Európa-bajnokságon a döntőig menetelő, közel 1,2 milliárd euró összértékű kerettel rendelkező, csoportjában eddig csak egy gólt kapó és kilencet rúgó, pontveszteség nélkül álló Angliát fogadja a Puskás Arénában 20 óra 45 perctől.

Először 1908-ban találkozott egymással a két ország válogatottja, az azóta eltelt 113 évben 22-szer játszottak egymással csapatok: Anglia 15-ször nyert, két döntetlen mellett öt magyar siker született. Legutóbb 1962. május 31-én sikerült legyőznünk Anglia legjobbjait 2-1-re, Tichy Lajos és Albert Flórián voltak eredményesek azon a vb-selejtezőn. Az azóta eltelt közel 60 évben mindössze két hazai döntetlenre, egy 1988-as 0-0-ra, és egy 1999-es 1-1-re futotta a magyar válogatottól, és az azóta lejátszott 13 meccsből nyolcszor gólt sem szerzett csapatunk.

Az egy éve, szeptember 6-án lejátszott Magyarország–Oroszország Nemzetek Ligája-csoportmérkőzésen elszenvedett vereség óta csak egyszer győzték le Marco Rossi csapatát, az Európa-bajnokság hazai nyitómeccsén kapott ki Portugáliától, a 84. percig állva a 2016-os Eb-győztes rohamait. A magyar válogatott fejlődése, a jelenlegi világranglista harmadik, nyolcadik és tizenhatodik helyezettje ellen mutatott játéka kivívta a nemzetközi futball elismerését és tiszteletét is:

„A magyar csapat nagyon jó, nem véletlenül áll a második helyen a csoportban, pontot szereztek Lengyelország és az Európa-bajnokságon Franciaország és Németország ellen is, ez önmagáért beszél. Jól védekeznek, nehéz ellenük helyzeteket kialakítani, egy nagyon jól szervezett csapat, a legjobb formánkra lesz szükség, ha eredményt akarunk elérni” – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Gareth Southgate, az angol válogatott 50 éves szakvezetője.

Angliát az elmúlt 13 mérkőzésén nem tudták legyőzni a rendes játékidőben, 10-szer győztesen hagyta el a pályát, és ugyancsak 10-szer gólt sem kapott, csak Olaszország, Dánia és Lengyelország tudta bevenni Jordan Pickford és Nick Pope kapuját.

Az angol keretből két, közel azonos erősségű kezdő tizenegy is a pályára küldhető lenne, a legnagyobb fejtörést talán az okozza Gareth Southgate-nek, hogy kit hagyjon ki, hogyan rotáljon, sakkozzon játékosaival a soron következő világbajnoki selejtezők alatt.

Az angol válogatott már az előző, az Európa-bajnokságra való kijutást jelentő selejtezőcsoportban is remekelt, 7 győzelem mellett csak egy vereség szerepelt a nevük mellett, Prágában kaptak ki a csehektől. Harry Kane lett a sorozat gólkirálya, a Tottenham Hotspur támadója 12 gólt és 5 gólpasszt termelt a 8 összecsapás alatt.

Az idei világbajnoki selejtezőket San Marino (5-0) ellen kezdték Sterlingék, majd egy idegenbeli siker Albánia (0-2), és egy hazai győzelem következett Lengyelország (2-1) ellen. A legtöbbször 4-2-3-1-es vagy 4-3-3-as felállásban játszó angolok csak kétszer léptek pályára háromvédős rendszerben idén, az Európa-bajnokság kiesés szakaszában Németországot, majd a döntőben Olaszországot tisztelte meg biztonságosabb felállással Gareth Southgate és stábja. Az összes idei találkozója közül csak ezen a kettőn birtokolta 50 százalék alatt a labdát csapata, átadva a kezdeményezést a nagynevű ellenfeleknek, és ezeken a mérkőzéseken alakították ki legkevesebb helyzetüket Grealishék.

A magyar válogatott Lengyelország ellen kezdte szereplését az idei kiírásban, 2-0-ra is vezetett Marco Rossi csapata, de két perc alatt egyenlíteni tudtak a vendégek, és hiába szerezte meg újra az előnyt Willi Orban révén Magyarország, a 83. percben Lewandowski ismét egyenlített. A két idegenbeli, kötelezőnek aposztrofált selejtezőt magabiztosan hozta válogatottunk, San Marino és Andorra sem jelentett különösebb gondot Sallaiéknak.

Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott keretének kihirdetésén a Puskás Arénában 2021. augusztus 25-én – Fotó: Illyés Tibor / MTI
Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott keretének kihirdetésén a Puskás Arénában 2021. augusztus 25-én – Fotó: Illyés Tibor / MTI

A magyarok idei nyolc meccsükből négyszer játszottak a világranglistán a saját, 37. pozíciójuknál lejjebb elhelyezkedő csapatok ellen, három győzelem és egy döntetlen a mérleg, mindannyiszor többet birtokolva a labdát, irányítva a játékot, átlagban közel 17 kísérletig eljutva mérkőzésenként, ami egy igen kedvező mutató. Az erősebb nemzetekkel szemben azonban átadtuk a kezdeményes jogát, keveset volt nálunk a labda (átlagban 35%-ban), és próbálkozásaink száma is ehhez igazodott, átlagban hat és fél kísérletből kellett eredményesnek is lennünk, így a három döntetlen mellett elszenvedett egy vereség, valamint a hatékony helyzetkihasználás és a szerzett 6 gól kiemelendő.

A megszokott 3-5-2-es felállás, a 90 percig tartó fegyelem, figyelem és koncentráció megnehezítette már a legnagyobb ellenfelek feladatát is az elmúlt időszakban.

Ha minden játékos a szövetségi kapitány rendelkezésére állna, okozhatna fejtörést a kezdőcsapat összeállítása, hiszen Anglia ellen nem valószínű, hogy a mieink fogják irányítani a játékot, többet birtokolni a labdát, a jól bevált középpályás védekezés, területszűkítés Nagy Ádámmal, Schäfer Andrással, a sokat robotoló Kleinheisler Lászlóval újra indokolt lenne, de akkor hol kaphatna szerepet a szezont remekül kezdő Szoboszlai Dominik? A sors megoldotta a helyzetet, hiszen az átigazolási szezon végén Olaszországba, a másodosztályú Pisa csapatához szerződő Nagy Ádám eltiltás miatt nem áll Marco Rossi rendelkezésére. A másik kérdés a jobboldali védő pozíciója, hiszen a koronavírusos Loic Nego, és a részleges bokaszalag-szakadást szenvedő Lovrencsics Gergő sem tagja a válogatott jelenlegi keretének.

A fogadóirodák 8,5-szörös pénz fizetnek a magyar, 1,4-szeres pénzt a vendéggyőzelemre, de a közelmúlt eredményeit ismerve ezúttal is bízhatunk abban, hogy az odaadás és a hiba nélküli, fegyelmezett csapatjáték felülírhatják a realitásokat.

Magyarország–Anglia, Puskás Aréna 20:45

játékvezető: Cüneyt Cakir (Törökország)

A világbajnoki selejtezők I csoportjának következő mérkőzései

SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45: MAGYARORSZÁG–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00: Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45: MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!