Szoboszlai Dominik két bombagóllal kezdett

2021. augusztus 20. – 22:41

frissítve

Szoboszlai Dominik két bombagóllal kezdett
Szoboszlai Dominik első Bundesliga-gólját ünnepli a Stuttgart elleni bajnokin – Fotó: Martin Rose / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A sérülése után visszatérő 20 éves magyar focista megállíthatatlan. Az RB Leipzig a Stuttgart csapatát fogadta a német Bundesliga 2. fordulójában péntek este, Szoboszlai Dominik pedig először kapott kezdőként szerepet csapatában. A Jesse Marschtól kapott bizalmat meghálálva a 38. percben vezetést szerzett a Lipcsének, majd az 53. percben szabadrúgásból is eredményes volt a magyar középpályás. Az első fellépésén, a német kupában is eredményes Szoboszlai a bajnokságban is megszerezte első góljait.

Három magyar játékossal a kezdőben fogadta a tavalyi szezonban 9. helyen végző Stuttgartot az ezüstérmes RB Leipzig. A 4-2-3-1-es felállást választó lipcsei csapatban Gulácsi Péter a kapuban, Willi Orban a védelem tengelyében, Szoboszlai pedig ezúttal a jobboldalon kapott szerepet.

A hazai mezőnyfölényt a 38. percben sikerült gólra váltani, Marc-Oliver Kempf tiszta helyzetben nem tudott felszabadítani, az átlövéseiről igen jól ismert Szoboszlai Dominikot találta meg rövid felpassza, a magyar válogatott játékos pedig élt a lehetőséggel, tolt kettőt a labdán és a tizenhatos jobb oldali sarkáról hatalmas gólt rúgott.

A szünet után is támadásban maradtak a hazaik és gyorsan eldöntötték a három pont sorsát. Először André Silva átadását váltotta gólra a nyári Európa-bajnokságon is remek teljesítményt nyújtó svéd játékos, Emil Forsberg, majd újra Szoboszlai pillanatai következtek.

A válogatott találkozókon már a török Cakir és a szlovák válogatott kapusa Martin Dubravka is megtanulhatta: ha Szoboszlai áll egy szabadrúgás mögé, ott már a bravúr sem segít. Ezúttal Florian Müller, a vendégek kapusa volt a szenvedő fél, Szoboszlai lehetetlen szögből és távolságról újra betalált.

A 64. percben, a referencia videóját nem ma forgató Kempf ért kézzel a labdába, a videózással és sárgalap felmutatásával töltött percek után Andre Silva büntetett 11-esből.

A magyar középpályást a 69. percben cserélte le Jesse Marsch, Laimer érkezett a helyére. Willi Orban sem játszhatta végig a találkozót, 4-0-ás állásnál neki is pihenőidőt biztosított szakvezetője, a magyar védőt Mukiele váltotta.

Az első fordulóban 1-0-ás vereséget szenvedett a Leipzig a Mainz vendégeként, a hazai bemutatkozás viszont tökéletesre sikeredett. Ebből a remek teljesítményből három magyar labdarúgó is kivette a részét, Szoboszlai Dominik saját és csapata első Bundesliga-gólját is megszerezte. Biztató jelek a szeptemberi világbajnoki selejtezők előtt.

RB Leipzig – VFB Stuttgart 4-0

Gólszerzők: Szoboszlai 38’, Forsberg 46’, Szoboszlai 52’, Silva 65’

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!