Az utolsó sípszó pillanatában London utcáin kíméletlenül visszhangzanak a csalódás hangjai. Ötvenöt éve vár az ország egy jelentős tornagyőzelemre, nem véletlen, hogy most mindenki lázban égett.
Volt, ahol a pubok előtt már reggel hattól sorban álltak a szurkolók, hogy legyen asztaluk. Az észak-londoni Stoke Newingtonban az ír pubból és a karibi étteremből is szólt a drukkolás – még a muszlim közösségi házon is hatalmas angol zászló lobogott.
„Pompás ma este a hangulat” – mondta a Jeanie, az egyik pub vezetője. „Még az eső sem tartott vissza senkit.”
A kormány 15 perccel hosszabb nyitva tartást engedélyezett a kocsmáknak vasárnap estére, így 11.15-ig lehettek nyitva – ebből is látszik, milyen kiemelt eseményről volt szó. Vannak iskolák, ahol hétfőn később kezdik a tanítást azoknak a gyerekeknek a kedvéért, akik nézték a meccset.
És bizony jó sokáig fenn kellett maradniuk. A meccs végén vendégek könnyei áztatták az ír kocsma előtt a járdát.
„Ki vagyok borulva” – felelte a kérdésre egyikük.
„Életemben nem voltam ilyen csalódott” – mondta egy másik.
„Mintha folyamatosan déja vu-je lenne az embernek” – mondja Jonathan. „Az angol szurkolóknak traumatikus minden olyan meccs, ami büntetőkkel végződik, mert felidézi az 1990-es világbajnoki elődöntőt, amikor vesztettünk Németország ellen.” 17 éves lánya mellette hüppög, csorognak a könnyei. „Túl fájdalmas nézni. Különösen sajnálom Sakát, még csak 19 éves és végig jól játszott, aztán ebbe a helyzetbe került a végén.”
A 35 éves Daniel viszont a vereség ellenére sem keseredett el. „Nagyon büszke vagyok erre a csapatra. A pályán és a pályán kívül is példamutatóak voltak. Nem csak a játéknak szólt ez a viselkedés, hanem egy országnak, amelyik szomjazik arra, hogy hihessen valamiben. Nyilvánvaló, hogy borzalmasan érzem magam, de nem semmisültem meg, mert Olaszország volt a jobb a csapat ezen az estén, sőt, az egész tornán. De örülök az angol csapatnak és remélem, hogy eggyel jobban teljesítenek Katarban.”
Jó páran osztják azt, amit Daniel mond. Előkerültek ugyan érdemtelen rasszista hangok, a Scotland Yard is nyomoz miattuk, de a brit közönség összességében nem okolja a válogatottat: egy fiatal csapat jól teljesített, élükön Gareth Southgate-tel.
Ugyan a meccs után azonnal elkezdődött a vita, hogy vajon túl hamar kezdett-e cserélni, de a modora és kisugárzása mindenkit lenyűgözött. Szenvedélyesen hisz a futballban, a csapatában és a hazájában, viszont nem jellemző rá a melldöngetős nacionalizmus. (Sokak szerint ezzel erős kontrasztot mutat Boris Johnson miniszterelnökhöz képest.)
Southgate jól tudja, milyen kikapni, 1996-ban az Európa Bajnokság elődöntőjében kihagyta a büntetőt, győzelemhez juttatva a németeket. Ez a tapasztalat segítheti majd őt és a játékosait, hogy megbékéljenek az eredménnyel és emelt fővel folytassák. Ez a bajnokság összehozott egy országot, ami az utóbbi időben reménytelenül megosztott és talán Southgate segíthet az egymás iránti tolerancia terjesztésében.
És hogy akár Gareth is lehet majd miniszterelnök? Ahhoz először meg kell nyernie a világbajnokságot.
