Egy percre megállt a dán–belga Eb-meccs, Eriksen előtt tisztelgett az egész stadion

2021. június 17. – 18:13

frissítve

Egy percre megállt a dán–belga Eb-meccs, Eriksen előtt tisztelgett az egész stadion
Fotó: BRUNO FAHY / BELGA MAG / BELGA VIA AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy azt előre bejelentették, a dán és a belga játékosok a 10. percben valóban megszakították a két válogatott csütörtök délutáni Eb-meccsét, hogy a szurkolókkal együtt egy percig tisztelegjenek Christian Eriksen előtt. 1-0-s dán vezetésnél, pár másodperccel a 10. perc után Björn Kuipers játékvezető megállította a meccset, mire a szurkolók felállva tapsoltak a stadionban.

A lelátón egy „Egész Dánia veled van, Christian” feliratú molinót feszítettek ki.

Azért éppen a 10. percben tették mindezt, mert Eriksen tízes számú mezben játszott múlt szombaton a finnek ellen, amikor rosszul lett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni a koppenhágai Parken Stadionban.

A beavatkozás sikeres volt, Eriksent azóta kórházban ápolják, a körülményekhez képest jól van. Az érte aggódó szurkolóknak és játékosoknak már üzent is, köszönetét fejezte ki a rengeteg támogató üzenetért. Az orvosok megállapították, hogy nem szenvedett maradandó agykárosodást, de szívritmus-szabályozót kell majd a mellkasába ültetni.

Eriksen javuló állapota a válogatott társaira is jó hatással volt. „Tudjuk, hogy Christian jól van, visszatérhettünk az edzőpályára, és ott megint láttam mosolyt a játékosok arcán” – mondta Kasper Hjulmand, a dánok szövetségi kapitánya, aki ugyanakkor azt is hozzátette: „Teljesen rendjén való, ha lesznek olyan játékosok, akik lelkileg még nem érzik magukat kellően felkészültnek a Belgium elleni játékra.”

Hjulmand azt is elmondta, hogy a kórház, ahol Eriksent ápolják, nincs messze a stadiontól, a játékos akár még hallhatja is majd, hogy mi zajlik éppen ott. A kapitány úgy véli, hogy Eriksen a válogatott mezében lesz, és tévén nézi majd a meccset. Eriksen interes csapattársa, a belga válogatott Romelu Lukaku a meccs előtt azt nyilatkozta, már váltott pár üzenetet Eriksennel, de egyelőre nem lehet meglátogatni a kórházban.

A meccs előtt a dánok csapatkapitánya, Simon Kjaer is megosztotta gondolatait a Twitter-oldalán. „Különleges napokon vagyunk túl, amikor nem a labdarúgás volt a legfontosabb dolog a világon. Olyan sokkot kaptunk, amely örökké a részemmé, a részünkké vált. A legfontosabb, hogy Christian jól van. Büszke vagyok arra, ahogy csapatként viselkedtünk, és ahogy együtt helytálltunk ezekben a nehéz időkben. Meghatódtam, és nagyon hálás vagyok az összes támogatásért, amit kaptunk. Belgium ellen Christianért, és mint mindig, Dániáért fogunk játszani. Ez a legfőbb motiváció mindannyiunknak” – írta.

A dánok teljes erőbedobással kezdték a meccset, és már a 2. percben megszerezték a vezetést. Jason Denayer eladott labdája után Yussuf Poulsen került ziccerbe, amit nem rontott el, kilőtte az alsó sarkot, 1-0. A dánoknak ezután még több nagy helyzetük is volt, de Thibaut Courtois védte ezeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!