Franciaország–Németország 1–0

2021. június 15. – 20:58

frissítve

Franciaország–Németország 1–0
Mats Hummels öngóljával vezetnek a franciák – Fotó: Alexander Hassenstein / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az F csoport második meccsét a német és a francia válogatott játssza Münchenben, közel 15 ezer néző előtt. A legutóbbi két világbajnok találkozója a csoportkör egyik legjobban várt mérkőzése.

Több mint 97 perc után játék után lefújta a meccset Carlos del Cerro Grande. Három gólt is láthattunk a meccsen, de kettőt érvénytelenítettek les miatt, így maradt az 1-0-s francia előny. A győztes franciákkal találkozik a magyar válogatott szombat délután, míg a németek a portugálok ellen lépnek pályára a második fordulóban.

Mondhatni osztálykülönbség volt a két csapat között. A németek hiába birtokolták többet a labdát, mint a franciák, hiába volt több lövésük és szögletük is, a játék majd minden lényeges elemében alulmaradtak. Deschamps taktikája tökéletesen működött, jól használták ki a németek gyengeségeit, és végig kézben tartották a meccset. Teljesen megérdemelten nyertek. A helyzeteik alapján több góllal kellett volna nyerniük. A németek azt a kilátástalan játékot hozták, amit a 2018-as világbajnokság óta nagyjából megszokhattunk tőlük. Az mindenesetre biztos, hogy az F csoportban minimum két jobb válogatott is van a németeknél. Ez a meccs ismét bebizonyította, hogy Löw csapata már nincs ott Európa legjobb válogatottjainak szűk elitjében. Szombaton a magyar-francia és a német-portugál meccsekkel folytatódnak a küzdelmek az F csoportban, ekkor már a továbbjutás lesz a tét.

Szakkommentár

Nagyon jó ez a francia csapat! – de ezt tudtuk eddig is. Arra viszont többen kíváncsiak voltak, hogy milyen teljesítményre lehetnek képesek ebben a nehéz csoportban az erősebb válogatottak ellen. A választ megkaptuk: a hazai pályán játszó, Bajnokok Ligája-győztes, többszörös bajnok támadókkal felálló német válogatott szinte helyzetet sem tudott kialakítani Didier Deschamps csapata ellen.

A receptet is ismerjük. Stabil védekezés, fegyelmezett játék, veszélyes kontrák, helyzetek, ha pedig a vezetést is megszerzik Pogbáék, nagyon nehéz ellenük játszani, csapat legyen a talpán, aki ilyen kontrák, ilyen gyorsaság és támadópotenciál mellett megússza újabb kapott gól nélkül. Neuer megúszta, de ez sokkal inkább volt köszönhető egy-egy francia játékos rossz döntésének a kapuja előtt és a videóbírónak, két gólt is elvett a vendégektől. Hiába birtokolta többet a labdát a hazai csapat, hiába szerepel több kísérlet a neve mellett, ezt a mérkőzést Franciaország irányította. Elég magabiztosan.

Vége a mérkőzésnek
FRA Franciaország 1 : 0 Németország GER

Még egy francia csere. Ez inkább időhúzásnak van. Dembélé lép pályára, Rabiotot váltja, akit az előbb ápolni kellett. Nem súlyos a sérülése, de inkább nem kockáztat a francia szövetségi kapitány.

Rabiot ült le a földre, amint felmutatja a negyedik játékvezető a hosszabbítást jelző táblát. Fütyül a müncheni közönség, jön az orvosi stáb. Az imént Sané lőtt fölé egy szabadrúgást, nem volt veszélyes Lloris kapujára.

Újabb cserék. A németeknél Volland érkezik Gosens helyére és Emre Can Gintert váltja. Lecserélik a franciák Benzemát, akinek elvették a gólját les miatt. Correntin Tolisso jön be az utolsó percekre.

Mbappé kapott zseniális labdát Griezmanntól a bal oldalon, vitte egy darabig, majd átpasszolta a középen érkező Benzemának, aki higgadtan bepasszolta a kapuba. Visszanézték az esetet a videószobában, és les miatt nem adták meg. Ez már a második érvénytelenített francia gól a meccsen.

Az utóbbi percekben leült kicsit a játék, csak Mbappé elfutásait jegyezhettük fel. A németek próbálnak menni előre felé, de jól védekeznek a franciák, elakadnak a támadások.

Mbappé futotta le nagyon durván Hummelst, métereket vert a németek középhátvédre. Úgy tűnt, felrúgták a tizenhatoson belül, de nem ítélt tizenegyest a játékvezető.

Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters
Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters

Többedik sikertelen német beadás. Kimmich ívelt a kapu elé, Llloris gond nélkül tudta lehúzni. Nem találják a német csatárokat.

Szakkommentár

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. A francia válogatott visszahúzódott a saját térfele közepére, próbálta lezárni a területeket, még Mbappé és Griezmann is besegített a védekezésbe, hogy abból gyors megindulásokkal kerülhessenek a német védővonal mögé.

Rabiot kapufát szerzett egy kontra végén, öncélúan fejezve be egy sokkal ígéretesebb ellenakciót, majd a másik oldalon is megvolt az első nagy helyzet, Gnabry belsőzött fölé. A német válogatott továbbra sem találja a vendégvédekezés ellenszerét, ezen kettős cserével próbál változtatni Joachim Löw. Werner és Sané érkezett a támadósorba, velük gyorsabbá váltak a németek, csak a területek nincsenek meg a sebességük kamatoztatására.

Labdavesztés után a német középpálya, Kroos és Gündogan nem tudja feltartóztatni az ellentámadásba lendülő Pogbáékat. Ha a labda eljut a három francia támadó egyikéhez, akkor szinte egy az egyben vezethetik azt a német védelemre, és egy csellel máris előnybe kerülnek velük szemben. Ennek az eredménye volt Mbappé lesgólja is. Ahogy fáradnak a németek, a csapatrészeik közötti távolság is nő, a védők és a középpályások egyre messzebb helyezkednek egymástól. A németek leginkább Kimmich jobb oldali beadásaiban bízhatnak, de egyelőre nem sikerült társat találnia a francia kapu előtt.

Két cserével próbálja javítani a játékot Joachim Löw az utolsó 15 percben. Serge Gnabry helyére Timo Werner jön be, Kai Havertzet pedig Leroy Sané váltja.

Pogba emelte ki bal oldalra Mbappénak, aki csinált pár látványos cselt, majd gyönyörűen becsavarta a kapu bal sarkába. Nem sokáig ünnepelhette azonban a gólt, a partjelző beintette a lest. Marad így az 1-0.

Ismét egy német lehetőség, oldalról érkezett laposan középre a labda, ki tudták rúgni a franciák. Szögletből se tudtak veszélyeztetni aztán a németek.

Újabb német lehetőség. Egy jobb oldalról érkező beívelésről lemarad Lloris, és Gosens próbált bevetődve valahogy beleérni a labdába, de nem sikerült. Közben pedig eltarolta Pavardot, akit ápolni kell. A kipattanó labdát még Kroos rálőtte, de a csapattársában elakadt a labda gólvonaltól alig egy-két méterre. Pavard vissza tudott térni a pályára, nem volt szükség cserére.

Fotó: Matthias Hangst / Reuters
Fotó: Matthias Hangst / Reuters

Az egyik legjobb és legkreatívabb német játékos, Joshua Kimmich szinte észrevétlen volt az első félidőben. Jó szélső védők hiányában neki kellene bejátszani a pálya jobb oldalát a németeknél, de ő nem a vonal mellett szeret igazán játszani, hanem a középpálya közepén. Emiatt többször is behúzódik, és onnan próbálja szervezni a németek játékát. Ami azzal a kockázattal jár együtt, hogy nagy területek nyílnak meg a franciák előtt azon az oldalon, így az előrevágott labdákat Mbappé vagy Benzema szabadon vezetheti Ginterre.

Támadnak a németek. Müller közeli lövésébe vetődött bele egy francia védő, majd Gnabry próbálta elpöccinteni a kapus felett a labdát, de ez utóbbi már les volt.

Gnabry tökéletes labdát kap alig tíz méterre Lloris kapujától. Felpattan előtte, és kapásból próbálta meg rárúgni, de nem találta el jól, fölé ment. Az eddigi talán legveszélyesebb német helyzet Gündogan lövése mellett.

Rabiot került helyzetbe, jól tört be a német tizenhatoson belülre. A rövid sarkot célozta meg lapos lövéssel, a kapufát találta el. Nem sokon múlt, de valószínűleg ki tudta volna ütni Neuer, mert jól érkezett a sarokra. Közel volt a második francia gól.

Mbappéval nehezen bírnak a német védők. Most az ellenfél tizenhatosán belül összevissza cselezett a védők között, és sokáig nem tudták elvenni tőle a labdát. Ha meg elindul, alig lehet megállítani.

45 perce maradt Németországnak, hogy döntetlenre hozza vagy akár megfordítsa a meccset. Ehhez mindenképp jobb játékra lesz szükség tőlük.

A franciák hatosa, N'Golo Kanté tökéletes félidőn van túl. A franciáknál neki volt a legtöbb labdaérintése (41), a legtöbb passzkísérlete (29) és a legtöbb sikeres átadása (25). A pálya szinte minden pontján felbukkant az első 45 percben, és rendkívül hatékonyan akadályozta meg a németek támadásépítéseit.

Az első félidőben nem igazán jött be a németek 3-4-3-as felállása. A széleken nem tudtak a francia védelem mögé kerülni, így inkább középen erőltetik a támadásokat. A tizenhatos előterében aztán elfogynak a német passzopciók, Gnabryt és Havertzet is csak ritkán sikerült megjátszaniuk a tizenhatoson belül. Hiányzik egy valódi csatár, aki jobban leköthetné a francia védők figyelmét. Llorisnak védenie sem kellett. A franciáknak viszont minden bejött a meccsen, a támadásaik veszélyesebbek, és ha kis szerencsével is, de sikerült előnybe kerülniük. Nem lenne meglepetés, ha Löw hamarosan több cserével is változtatna a németek felállásán. Deschamps teljesen elégedett lehet a csapata játékával, a meccs előrehaladtával várhatóan még inkább ki fog jönni a francia támadók és a német védők közötti sebességbeli különbség.

Szakkommentár

Az idei mérkőzéseiken mindkét csapat dominált, irányította a játékot, így nagy kérdés volt, hogy melyik válogatott tudja ráerőltetni az akaratát ellenfelére. A németek 3-4-2-1-es felállása óvatosabb kezdésnek tűnhetett, mégis ők ragadták magukhoz a kezdeményezést. A helyzetek azonban a másik oldalon adódtak, majd gólt is szereztek a vendégek, így játszhatta kedvenc játékát Didier Deschamps válogatottja.

Hátul stabil védekezés, a hátsó alakzat és a középpálya közötti területek szűkítése, majd labdaszerzés után villámgyors átmenet támadásba, leginkább Mbappé kivételes gyorsaságát kihasználva. Ennek köszönhetően továbbra is veszélyesebbek maradtak a vendégek. Nehéz második félidő vár Gündoganékra, hiszen úgy kellene megfordítaniuk a mérkőzést, hogy közben egyszer sem hibáznak a világ egyik legjobb támadósora ellen.

Egy perc hosszabbítás volt az első félidő végén, maradt a francia előny. Az utóbbi percekben próbálkoztak a németek, de nem sok sikerrel. Gündogan lövésén kívül nem sok veszélyt jelentettek Lloris kapujára. 15 perc szünet következik.

Félidő
FRA Franciaország 1 : 0 Németország GER

Hernández a földön. Kimmichhel birkózott, és estében arcon rúgta a német játékos. Folytatni tudja a meccset, nem kell ápolni.

Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters
Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters

Gnabry ollózott középre, Gündoğan tíz méterről lőhette el a félmagasan szálló labdát, de mellé ment. Ebben több is lehetett volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!