A németek fáradnak, egyre kevésbé intenzívek a letámadásaik

2021. június 15. – 22:33

Másolás

Vágólapra másolva

Labdavesztés után a német középpálya, Kroos és Gündogan nem tudja feltartóztatni az ellentámadásba lendülő Pogbáékat. Ha a labda eljut a három francia támadó egyikéhez, akkor szinte egy az egyben vezethetik azt a német védelemre, és egy csellel máris előnybe kerülnek velük szemben. Ennek az eredménye volt Mbappé lesgólja is. Ahogy fáradnak a németek, a csapatrészeik közötti távolság is nő, a védők és a középpályások egyre messzebb helyezkednek egymástól. A németek leginkább Kimmich jobb oldali beadásaiban bízhatnak, de egyelőre nem sikerült társat találnia a francia kapu előtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!