Felfüggeszti a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus elleni fegyelmi eljárást az UEFA

2021. június 09. – 20:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) további értesítésig felfüggeszti a Szuperliga-alapítás miatt a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen folyó fegyelmi eljárást, írja a testület szerdai közleménye nyomán az MTI.

A Real, a Barcelona és a Juventus korábban egy spanyol bírósághoz fordult, amely megállapította, hogy a svájci székhelyű UEFA, illetve a nemzetközi szövetség (FIFA) nem büntetheti meg őket, erről a madridi bíróság értesítette a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságot is. Ugyanakkor az UEFA szerint – mivel nem voltak hajlandóak lemondani a Szuperliga-projektről – eltiltás előtt állnak.

Mint ismert, áprilisban a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus mellett további kilenc másik klub jelentette be a húszcsapatosra tervezett európai Szuperliga létrehozását. Néhány napon belül a fenti három csapat kivételével a többiek közölték, hogy a különszerveződést érő támadások miatt inkább visszalépnek.

Májusban az UEFA szigorú szankciókat kilátásba helyezve fegyelmi eljárást indított az érintett klubokkal szemben, és miközben a kilenc visszalépővel békét kötött, a renitens hármakat figyelmeztette: megtagadhatják tőlük az európai sorozatokban való részvételt, így akár ki is zárhatják őket a BL-ből. Az esetleges eltiltás nem érinti ugyanakkor a válogatottbeli szereplést a pénteken rajtoló Európa-bajnokságon.

Ahogy nemrég a Telex is beszámolt róla, az angol Premier League hat érintett klubja kollektíven elfogadta az összesen 21,6 millió fontnyi (azaz 8,6 milliárd forintnyi) bírságot, ami csapatonként nagyjából 3,5 millió fontos büntetést jelent.

A Szuperliga kisiklásáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.