Fegyelmi eljárást indít a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen az UEFA

2021. május 7. – 21:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

9 klub vállalta, hogy lezárja kapcsolatát a Szuperligával, egyúttal együtt összesen 15 millió euró adományt fordítanak a gyermek- és ifjúsági futballra európai és brit közösségekben.

A Szuperliga 12 alapító klubjából kilenccel megállapodott a visszaintegrálódás feltételeiről az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken, a másik három viszont fegyelmi eljárás elé néz. Az UEFA közlése szerint a hat angol klub mindegyike, azaz a Manchester United, az FC Liverpool, a Manchester City, a Chelsea, a Tottenham Hotspur és az Arsenal, valamint az olasz AC Milan és Internazionale, illetve a spanyol Atlético Madrid aláírta az úgynevezett „klub kötelezettségvállalási nyilatkozatot”, amely magában foglalja a „reintegrációs lépéseket”. Mivel a két spanyol óriás, a Real Madrid és az FC Barcelona, valamint a Juventus nem írta alá a kötelezettségvállalást, így velük szemben fegyelmi eljárást indít az UEFA.

„Ezek a klubok gyorsan felismerték hibájukat, és lépéseket tettek az európai futball iránti elkötelezettségük demonstrálása érdekében”

– közölte Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke. „Ugyanez nem mondható el azokról a klubokról, amelyek továbbra is részt vesznek az úgynevezett Szuperligában, velük az UEFA külön foglalkozni fog”, tette hozzá.

A visszalépő 9 klub vállalta, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy lezárja kapcsolatát a Szuperligával, egyúttal a jó szándék gesztusaként a többi klubbal együtt összesen 15 millió euró adományt fordít a gyermek- és ifjúsági futballra európai és brit közösségekben. Azt is elfogadták, hogy

a következő szezonban a Bajnokok Ligája- vagy Európa-liga-szereplés után járó pénzük öt százalékát visszatartja az UEFA, illetve 100 milliós büntetést vállaltak arra az esetre, ha ismét engedély nélküli versenysorozatban akarnak szerepelni, és 50 millióst, amennyiben nem teljesítik a kötelezettségvállalási nyilatkozatban vállalt egyéb feltételeket.

A 20 csapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását április 19-én jelentették be, az alapítók között hat angol, valamint három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban.

Ezek után elsőként másnap este a Manchester City jelentette be, hogy visszalép a szerepléstől, majd utána hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Délutánra az Atlético Madrid és az Internazionale is visszalépett a Szuperligától, amelynek a tervek szerint 15 állandó résztvevője lett volna. Végül az AC Milan is elhatárolódott az új sorozattól, amelynek így hivatalosan három tagja maradt.

Florentino Perez, a Real Madrid és a Szuperliga elnöke korábban azt közölte, hogy a klubok nem léphetnek ki, csupán a nyomás hatására ezt kellett mondaniuk.

A Szuperligáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

A Spiegel című lap információi szerint a Szuperliga csapatai 23 évre kötelezték el magukat 167 oldalas szerződésükben, amely szerint legkorábban három év elteltével és csak büntetési díj ellenében lehet kilépni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!